Dráma A Nimfomániás: 1. Rész

2014.01.16. (Nymphomaniac) Joe-ra (Charlotte Gainsbourg) egy nap egy sikátorban fekve a rideg utcakövön talál rá az éppen boltba igyekv? Seligman (Stellan Skarsgard). A fiatal n?t megverték, vérzik, és szemmel láthatóan segítségre szorul, ezért a férfi megsajnálja, és elviszi magához, hogy ápolja. Joe pedig mind ?szintébben meséli el jóakarójának, miképp került abba a lehetetlen helyzetbe, ahogyan találkoztak. A n? nimfomániásnak diagnosztizálja magát, élményei pedig egészen a tinédzserkoráig nyúlnak vissza. Történetei között szót ejt édesapjáról, egy nagy szerelmér?l, és szeret?kr?l, de mindenekel?tt szexuális kalandjairól, amelyek b?velkednek extrémitásokban, zavarba ejt? helyzetekben, szexuális pózokban és játékokban, valamint vállalt perverziókban. Seligman megért?en, ámde zavartan hallgatja a n?t és a történelemb?l, valamint a tudományból vett példákkal és tapasztalatokkal igyekszik értelmet adni a n? tetteinek.

KRITIKA

A kanapén és mellette: Lars von Trier.

Arányi Zsuzsanna

Furcsa döntés volt A nimfomániást kettészedni. Önmagában is élvezhet? ugyan a film els? része, mégis felmerült bennünk utána, hogy bizony némely aspektus megértéséhez hiányzik egy tágabb kontextus. A záró képsor után beállt feketeségben ülni pedig – hogy a témánál maradjunk – olyan érzés volt, mint amikor valakit az aktus közben hagynak magára.
Von Trier továbbra is magával van elfoglalva, így Joe-ban (Charlotte Gainsbourg), a szexfügg? n?ben felfedezhetjük a direktor alteregóját, már ami az elszigeteltséget és az önmarcangoló magányt illeti. A kezd? hipnotikus képsorokon azt látjuk, hogy összeverve, félájultan fekszik az utcán, miközben az es? kérlelhetetlenül szakad. A film témájának ismeretében az emberen mórickás attit?d lesz úrrá, és még egy szell?z?nyílásban is n?i nemiszervet vizionál, de kés?bb rájövünk, hogy nem kell a fantáziánkra bízni a párhuzamokat. Seligman (Stellan Skarsgĺrd) így talál rá Joe-ra, és mivel az kéri, hogy ne hívja a ment?ket, felviszi saját lakásába. Itt a n? elmeséli addigi életét, azokat a történéseket, melyek alapján úgy véli, ? egy rossz ember, s?t szörnyeteg. Az önterápia ezúttal képileg is megidéz?dik: a n? az ágyon (pamlagon) fekszik, míg az analízist végz? férfi mellette ül egy széken, és Joe minden történetére, érzelmi megindulására egy analógiával, racionális példával reagál.
Ezek a riposztok, teli történelmi, irodalmi és gyakorlati példákkal a legtöbb esetben szándékoltan felturbózott közhelyek, túlmagyarázások. A direktor nem is próbálja leplezni ezt, hiszen többször elhangzik az, hogy „ez pont olyan, mint..” és ehhez hasonló összeköt? szövegek. Nem játszik arra, hogy ezeket mi ismerjük fel, hiszen a „tét” nem az ezekre való rácsodálkozás. Amikor Seligman az egyik történetre, amelyben Joe szüzességét (mindkett?t) elég hideg, érzéketlen és fájdalmas úton veszik el, képes azt reagálni, hogy a nyílásokba történ? lökések száma (3 és 5), illetve azok összege Fibonacci számok, azon muszáj horkantva felnevetni. Ezzel ugyanis nem velünk közli az el?z? jelenet „mélyebb” értelmét, csupán Seligmanról – aki így vagy úgy, de szintén von Trier alteregója – közöl önirónikus információt. Ez az ember aszexuális, távolságtartó, éppen a másik véglete az alulolvasott, ösztönök vezérelte Joe-nak. A két pólus párbeszédeib?l vicces játék, egyfajta sorminta kerekedik, a n? el?hozakodik egy vulgáris, akár polgárpukkasztó életeseménnyel, a férfi pedig mint egy gép, dob rá egy metaforát. Ezek pedig a legtöbbször képileg is megjelenít?dnek, ha a horgászatról van szó, akkor látjuk a mozgó csalit a folyóban, ha arról, hogy Joe szeret?i pont úgy egészítik ki egymást, mint a polifonikus orgonazenében a szólamok, akkor azt. Seligman egyrészt egyfajta rátarti, elefántcsonttoronyba zárkózó intellektussal hallgatja, másrészt láthatóan élvezi egy ösztönlény életébe történ? voyeurködést. Ez az attit?d némileg a m? és értelmez?je közti párhuzamot is felveti, hiszen Seligman kényszeresen belemagyaráz mindig valamit az eseményekbe, Joe egyszer le is torkollja egy felesleges és nem oda ill? közbevetésért („Gondolta a fene” – mondta ugye az anekdota szerint Arany is). Nagy tudással és globális gondolkodásmóddal van ugyan megáldva, de ? maga sosem alkotott (mondjuk ki, sz?z), így a közbevágásai néhol mellékvágányra futnak. Ez a végtére is bels? párbeszéd az, ami motorként hajtja el?re az egyébként meglep?en könnyen befogadható, szórakoztató és közel sem olyan felületes filmet, mint amilyennek els?re mutatja magát.
A mozgóképes megoldások igen széles spektrumát hozza a film: osztott képerny?, ugróvágás, képarány-váltás, fekete-fehér kép – ezekkel játszva érzékelteti, hogy a látottak Joe megsz?rt emlékei, nem véletlen, hogy egy ponton fel is merül a történetek hitelessége. (De Seligman fejébe is nyerünk bepillantást, a szex-oktatás stilizált képei t?le származnak.)
A színészek egyt?l-egyik remekek, a fejezetek közül pedig kiemelkedik az Uma Thurman szereplését tartalmazó: az ? borzasztóan harsány figurája mentén bontakozik ki egy egyszerre iszonyúan vicces és legalább annyira szánalmas groteszk, már-már abszurd jelenet.
Summa summarum várjuk a dán provokátor következ? párnacsatáját, ám az el?zetesek alapján jóval mocskosabb menetre számítunk.



122 perc, dán-német-francia-belga-brit
A nimfomániás: 1. rész Ť VOX.hu
 
Be kell jelentkeznie hogy ide írhasson.