Hírek a Nagyvilágból Itt az új orosz vírusmutáció

Új orosz vírusmutációk ütötték fel a fejüket, autót és lakást sorsolnak az oltási kedv erősítésére

https://i.ibb.co/x5Y1YKk/kreml.jpg

Az új koronavírus egyedi változatai alakultak ki Oroszországban, köztük Moszkvában, amelyek tulajdonságait még tanulmányozzák
– közölte Alekszandr Gincburg, az első orosz oltóanyagot, a Szputnyik V-t kidolgozó állami Gamaleja Intézet igazgatója
a RIA Novosztyi hírügynökséggel. Közben az országban jelentősen romlik a koronavírus-helyzet, február 13. óta nem volt
napi 14 ezer új fertőzéses esetnél több és emiatt Moszkvában vasárnaptól visszaállítottak korábban már feloldott korlátozásokat.
A fővárosban és környékén a helyzet súlyosságát jelzi az is, hogy autó és lakás sorsolásába kezdtek a hatóságok, hogy erősítsék az oltakozási kedvet.

Az orosz operatív törzs szombati közleménye szerint az igazolt új fertőzöttek száma az elmúlt egy nap alatt
14 723-mal 5 208 687-re emelkedett. A kimutatott esetek száma szerda óta nagyjából ezerrel nő naponta.
Ilyen magas számokat legutóbb február közepén-március elején regisztráltak.

Vasárnap a legtöbb új esetet Moszkvában (7704), Moszkva megyében (953) Szentpéterváron (862),
Nyizsnyij Novgorod megyében (184) és Voronyezs megyében (165) észlelték.
Az orosz fővárosban december 24. óta nem diagnosztizáltak ennyi új fertőzöttet.

A napi növekmény országos szinten vasárnap 0,28 százalék volt, az új esetek 16,1 százaléka volt tünetmentes.
Az aktív fertőzöttek száma 280 922-re, a halálos áldozatoké 357-tel 126 430-ra,
a felépülteké pedig 9166-tal 4 801 335-re emelkedett.

A betegek számának növekedése miatt Moszkvában június 20-ig munkaszünetet rendeltek el a fővárosi
infrastruktúra fenntartása szempontjából létfontosságú intézmények, valamint a hadiipari és
stratégiai vállalatok kivételével. Vasárnaptól az éttermek és a szórakozóhelyek éjjel 11 és reggel 6 között
nem fogadhatnak vendégeket. Bezártak a bevásárlóközpontok gyerekmegőrző szobái, gyorsétkezde-udvarai,
csakúgy, mint a városi parkokban működő szabadidős létesítmények.

A moszkvai hatóságok azt javasolták a városban működő intézményeknek és cégeknek, hogy a még nem beoltott
alkalmazottjaik, valamint a 65 évnél idősebb és krónikus beteg munkatársaik közül minél többet,
de legkevesebb a munkaerő 30 százalékát küldjék vissza távmunkába.
Az időseket felkérték, hogy tartózkodjanak az utazástól, a város lakóit pedig arra, hogy
tartsák be a járványügyi óvintézkedéseket, és oltassák be magukat.

A moszkvai hatóságok vasárnap közölték, hogy elmarad a fővárosi középiskolák
hagyományos június végi közös ballagási rendezvénye a Gorkij parkban.
A színházakra, mozikra és múzeumokra vonatkozó korlátozásokat nem szigorították.
A nézőtéri kapacitást továbbra is csak félig szabad kihasználni, a maszkviselet kötelező.

Szergej Szobjanyin moszkvai polgármester a honlapján arról adott ki tájékoztatást, hogy

hetente öt darab, egymillió rubel (jelenlegi árfolyamon mintegy négymillió forint) értékű gépkocsit sorsolnak majd ki
azon moszkvaiak között, akik június 14. és július 11. között beadatják maguknak a Covid-19 elleni vakcina első dózisát.


Moszkva megyében a helyi önkormányzat adott ki tájékoztatást arról, hogy a főváros határától 80 kilométerre fekvő
Szerpuhov városban 75 négyzetméteres lakást nyerhet az, aki június 15-25. között beoltatja magát.

Moszkvában korábban kisebb vásárlási kedvezményekkel igyekeztek élénkíteni a nyugdíjasok oltakozási hajlandóságát.
Szobjanyin egyébként a Moszkva 24 televíziónak azt is elmondta, hogy két napja ismételten beadatta magának a Szputnyik V
első komponensét, mert tavaly májusban vette fel először az oltást, s azóta lecsökkent az antitest-száma.

Alekszandr Gincburg, az első orosz oltóanyagot, a Szputnyik V-t kidolgozó állami Gamaleja Intézet igazgatója
a RIA Novosztyi hírügynökségnek elmondta, hogy az új koronavírus egyedi változatai alakultak ki Oroszországban,
köztük Moszkvában. Ezek tulajdonságait tanulmányozzák.


Oroszországban a járvány kezdete óta több mint 142,7 millió, az elmúlt napon pedig mintegy 420 ezer
laboratóriumi tesztet végeztek el. Koronavírus-fertőzés gyanújával 556 266 embert tartanak orvosi megfigyelés alatt.

Az Ourworldindata.org adatai szerint Oroszországban eddig első és második oltásként összesen 32,7 millió oltást
adtak be, amiből az első oltásokat tekintve a lakosság átoltottsága még csak 12,7%-os.



Forrás: https://www.portfolio.hu/gazdasag/20210613/uj-orosz-virusmutaciok-utottek-fel-a-fejuket-autot-es-lakast-sorsolnak-az-oltasi-kedv-erositesere-487846
 

Figyelem! Szexuális ragadozók az nCore-on! Kattints a képre!

Szexuális ragadozók az nCore-on!
Pár napja, privát téma volt, mert elképesztő mértékben megugrott a fertőzöttek száma oroszországban. Jó tudni végre az okát, bár boldogabb nem lettem tőle. Kérdés, hogy az orosz vakcina mennyire hatékony, ha ilyen mértékű a fertőzés. Nagyon remélem, hogy csupán azok kapták meg a fertőzést akik amúgy sem voltak beoltva. Mert különben a ruszki szuri is mehet a kukába a kínai mellé. XD
 

Figyelem! Szexuális ragadozók az nCore-on! Kattints a képre!

Szexuális ragadozók az nCore-on!
Az összes mehet a kukába. Mivel egyik se ér egy kupac lószart se.

Egyik ismerősom, aki átesett a víruson 3-4x nagyobb az ellenanyag szintje, mint bármelyik oltottnak. Vagy az ellenanyagteszt kamu, vagy a vakcinák vagy mindkettő.

Innentől kezdve mit érnek ezek a vackok? Pár ember meghal tőle? Esetleg 3-4 év után talán nem leszel rákos, miután beadattad ezt a szemetet? Talán...

Hát nem azért, de én eddig sok jót nem hallottam róla. 1-2ismerős mondta, hogy nincs semmi baja, 20másik meg vegődik tőle. Na most engem ezzel nem győztek meg...
 

Figyelem! Szexuális ragadozók az nCore-on! Kattints a képre!

Szexuális ragadozók az nCore-on!
2021-06-19 13:45:00

Moszkvában második napja dönt rekordot az új koronavírus-fertőzöttek száma


Második egymást követő napon döntött rekordot Moszkvában a koronavírus-járvány újonnan regisztrált
fertőzöttjeinek a száma szombaton, az elmúlt 24 órában 9120 új esetet jelentettek a fővárosból.

Oroszországban a szombati hivatalos adatok szerint az igazolt új fertőzöttek száma az elmúlt
egy nap alatt 17 906-tal 5 299 215-re emelkedett. Az elmúlt 24 órában a Covid-19-nek
466 halálos áldozata volt, a betegségbe ezzel már 128 911-en haltak bele.

Moszkvában pénteken már 9056 új fertőzést jegyeztek fel, ennek nyomán pedig
Szergej Szobjanyin polgármester június 27-ig meghosszabbította a járványellenes szigorítások
jó részét, és új óvintézkedéseket is bevezetett, egyebek között bezáratta a
labdarúgó Eb moszkvai szurkolói övezeteit.

Szobjanyin bejelentette azt is, hogy a fertőzésszámok megugrásáért a vírus elsőként
Indiában felfedezett, delta variánsa a felelős.

A polgármester június 29-ig meghosszabbította azt a rendeletét, amelynek értelmében az
éttermek 23-tól hajnali 6 óráig zárva kell tartsanak. Továbbra sem működhetnek a
bevásárlóközpontok gyorsétterem-udvarai, a gyermekmegőrzők, a játszóterek.


Forrás:http://www.atv.hu/kulfold/20210619-moszkvaban-masodik-napja-dont-rekordot-az-uj-koronavirus-fertozottek-szama/hirkereso
 

Figyelem! Szexuális ragadozók az nCore-on! Kattints a képre!

Szexuális ragadozók az nCore-on!