nCore En-Corona-land a kapu mögött

Nem mindenki szeret konfrontálódni, és nem mindenki viseli jól, ha kötekednek vele. Ez most olyan mint egy balhés kocsma. Alapból tudod jól, hogy a kocsmába csak inni szokás, tehát ha bemész, békében megihatsz egy pofa sört. De a gyakorlatban olyan társaságok járják a hírhedtebb helyeket, akik a balhét keresik. Én magam is ismerek egy sörözőt, amit a helybéliek csak késesnek neveznek, mert szinte minden hétvégén megszúrnak valakit. Szóval szerintem csupán az elveink miatt nem éri meg betérni egy pofa sörre, csak azért hogy ne engedjük a rosszat érvényesülni XD

Ugyan ez a helyzet a fórumban. Látható, hogy a moderátorok mindenkivel elnézőek, kivéve azokkal akiknek nem tetszik, hogy elnézőek. Pedig ők volnának a sértettek, akik csak fórumozni szeretnének. Szóval senki olyannak nem ajánlom ezt a közeget aki azt képzeli ha másokkal tisztelettel bánik, vele is így fognak.

Vannak helyzetek, mikor ki kell állnunk az elveink mellett, de akkor is tudni kell mérlegelni. Szerintem az nc fórum nem éri meg azt, hogy idióták céltáblái legyünk, és nem éri meg a fiókunk elvesztését sem.

Ami megéri, az a barátság a szeretet és az igazság. Én minden szabályt betartva itt írtam le a véleményemet nem az nc fórumban. Ezzel tiszteletben tartottam az oldal szabályait. Az ncore egyes moderátorai viszont elfelejtik, hogy a hatalmuk az oldalon kezdődik és ér véget.

Visszaéltek a hatalmukkal és töröltek minket a véleményünk miatt. Pontosabban, az itt elhangzott vélemények miatt két embert találták felelősnek. Én vállalom, és egy percig nem érdekel, legalább van miről írni, beszélni. :D

Sőt jókat nevetek magamban, mert még a leghitványabb oldalak vezetői is képesek eljutni arra a szintre, hogy megkérjenek minket arra, hogy egy cikket módosítsunk, vagy töröljünk. De a kedves moderátorok azt gondolták ha a fiókunkkal zsarolnak majd elhallgatunk. Ha törölnek majd sírva fakadunk. Nos, láthatóan a szokás ami szerint moderálnak nem válik be. :D

Több visszajelzést is kaptunk az ncore fórumról, és sokan el sem hiszik, hogy amit leírtunk megtörténhetett. De aki nem hiszi, csak keressen rá a nevünkre.

Szóval van igazságod kedves 3AK! De jó ha az embernek nem csak elvei de esze is van. Így továbbra is azt mondom ismerd meg a helyet ahová írogatni kezdesz, akkor nem érnek meglepetések. Ha meg nem tudsz azonosulni a légkörrel, ne hidd hogy megváltoztathatod a jelenléteddel. Ne gondold, hogy nem húznak le a szintjükre és ha felveszed a kesztyűt, téged büntetnek meg.
 

Figyelem! Szexuális ragadozók az nCore-on! Kattints a képre!

Szexuális ragadozók az nCore-on!