FikablognCoreTorrent BulvárTorrent oldalak

Szexuális ragadozók az nCore-on!

Sziasztok!

 

 

Ugye emlékeztek még rá, mikor az nCore söpredék randira hívta az egyik kollégánkat,  Cherry-t?

 

 

Természetesen a nyomik kosarat kaptak, hiszen ki randizna élettelen nőgyűlölő ostoba fajankókkal?

Itt a történet akár véget is érhetett volna. Hiszen minden normális ember el tudja fogadni a nemleges választ.

De amit ma megtudtam, attól egyszerűn nem térek magamhoz. XD

Kapaszkodjatok meg.

A mi kis Rocco barátunk, staff jogokért cserébe felbérelt valakit, hogy játssza el az nCore diszkordon, hogy ő Cherry, így végre megvalósulhatott a képzeletbeli álomrandi:

A stúdiója alatt csak nem az anyja koszos pincéjét érti?

A cél persze nem volt más, minthogy elhitesse a sleppel, hogy a nagy Rocco-nak még ez is sikerült.

Ha ő kéri, mi megyünk és mindent is megteszünk. LOL

Van az hülye aki ezt elhiszi? Akinek a nullánál eggyel több működő agysejtje van az azért átlát a szitán.

Mit ad Isten, az nCore népe ismét kivételt képez. Hiszen az nCore diszkordos agyalágyultak mind bevették ezt a nyilvánvaló kamut, és a piszkos kis részletekről faggatták a „mestert”, és aztán mind együtt verték ki:

Hunglish? Ez volt anyád beceneve a suliban? XD

Miért neked szokott? És érdekel, hogy normális-e? Nem az. XD Legközelebb kérd meg a haverokat, hogy használjanak gumit.

Ez a kóter hivatásos hímringyója, vagy mi ez? XD (Vannak itt bajok)

Élettelenek


Amíg másoknak barátnőjük van, és együtt élvezik a kora tavaszi időjárást, na meg persze egymást, addig az nCore népe a négy fal között kamu profilokkal szórakozik. (Ugye kinek mik a lehetőségei)

Mióta hozzánk nem tudnak kamu profilokkal a nevünkben írogatni, az nCore diszkordon élik ki magukat.

De jól is van ez így, hiszen erre való. A szarnak a wc-ben a helye.

Gondolom mondanom sem kell, hogy mi továbbra sem vagyunk fent az nCore Discordon.

Sőt, pont az ilyen aberrált dolgok miatt nem is leszünk soha.

Továbbá egyikünk se használja máshol az itteni nick nevét.

Láthatóan mindig vagy fél mérfölddel a gyagyások előtt járunk.

Eddig azt hittem, hogy nincs szánalmasabb annál, mint mikor valaki egy kiöregedett pornósztárnak képzeli magát.

Hát kiderült, hogy tévedtem,  mégis csak van.

Hiszen ezeknek láthatóan csak úgy jut nő, ha a haver annak öltözik. XD

Szóval a mi Rocco barátunk azzal henceg, hogy jól seggbe kúrta az egyik elbaszott kis hímnemű barátját, és ő ezt iszonyúan élvezte. XD

Mindezt csak azért, hogy hencegjen és lejárasson bennünket?

Mi lesz a következő?

Leszop egy hajléktalant a nevemben?

Megdugatja magát minden meleg pasival és az én nevemen mutatkozik be?

Jajj Rocco, kegyelmezz nekünk. XD

A haverja természetesen nagyon elégedett volt a teljesítményével.

Ha nem tudnám, hogy ez a Rocco impotens még el is hinném.

Minden viccnek a fele igaz


Egy ideje már voltak arról pletykák, hogy az ál Rocconál egy „kásztingon” kell részt venniük azoknak, akik az nCore staff tagjai szeretnének lenni.

De nem igazából, csak egy képet küld a farkáról, nektek pedig dicsérni kell:

„Jajj Rocco, nem is hasonlít egy pattanásra. Miért mondtad? „Hogy ez milyen nagy?” „Nem láttam még nagyobbat”

Még akkor is, ha egy gyűszűre alig vetne árnyékot.

Közben ő meg minden hazug szemétnek elhord bennetek, de aki kitart és meggyőzi őt az ellenkezőjéről, akár még nCore moderátor is lehet belőle.

Mellesleg a múltkor még azt állította, hogy a Cherry és én egy személy vagyunk. Sőt, szőrös román férfiakként voltunk általa definiálva.

Vagy pont ettől a titkos fantáziájától indult be ennyire?

Egy elfojtott gyerekkori emlék jutott az eszébe, mikor az anyját szőrös seggű románok vették kezelésbe?

Az anyja meg azt hazudta, hogy ez egy olasz casting volt a nagy Rocco Siffredi-vel, ugyanis szégyellte elmondani, hogy csak egy zacskó mogyoróért rakta szét.

Innentől kezdve Rocco személyisége meghasadt. Azt kezdte hallucinálni, hogy az apja nem az a koszos csöves, aki galambokat kerget odakinn a főtéren. Hanem a nagy Rocco Siffredi.

Sőt, egyszer még a suliban a farsangon is Rocco Siffredi-nek öltözött. Ami lényegében abban nyilvánult meg, hogy nem vett fel ruhát, és mindenkinek mutogatta magát. Innen már egyenes út volt a diliház.

Szerencsére egy tehetős cukrosbácsi a szárnyai alá vette, és innen származik a mondás, papa vedd meg nekem az nCore-t.

Érted a célzást ugye Rocco? Ezzel gondolom nem henceg.

Akkor foglaljuk össze


Számos érdekfeszítő kérdést szegeztünk a mag vezetéséhez.

Miért olyan lekezelőek?

Miért tombolhat náluk a rasszizmus?

Miért szegik meg az összes szabályukat?

Válaszul nyilvánosan seggbe kúrták egymást. XD

Hát ez haláli. XD

Köszönöm Istenem, hogy megteremtetted ezeket a barmokat a mi szórakoztatásunkra.

Látható, hogy képtelenek érdemben reagálni bármire is, és az egyetlen esélyük, hogy ne maradjanak alul egy vitában, ha minket is ők maguk játszanak el.

Hát kell ennél nagyobb bók és beismerés?

Mindent beleadnak de még ez is kevés.

Nocsak. Hirtelen milyen beszédes lett az nCore staff!

Ki volt aki ténylegesen megszólaltatta a barmokat?

Nevezzük ezt is castingnak?

Ahol hétről hétre a legmocskosabb nCore staff tag kerestetik?

Van bőven jelentkező, elég erős a mezőny.

Rocco a beszámíthatatlan


Nehéz fejben tartani a kisegítős Rocconak a megannyi hazugságát, de majd én segítek. Voltam már Román, voltam már Cherry, voltam már én minden, csak épp akasztott ember nem.

Sőt, a múltkor még azt gondolta, hogy az általa hamisított igazolványa is az enyém:

A Whises Rocco! Avagy a kis okirat-hamisító!

Most a legújabb téveszméje, hogy ő Rocco Siffredi és castingot tart nekünk? XD

Nem keversz össze véletlenül anyáddal?

Szegény, azt sem veszi észre, mikor önmagának mond ellent.

Ezek után felmerül a kérdés, hogy valóban felelősségre vonható-e a tetteiért.

No meg, hogy a gyámja számonkérhető-e azért, mer ez a szarkupac felügyelet nélkül kiszabadult a netre.

Ha nem jut nő, majd kreálunk egyet. Igaz-e Rocco? XD

Bárcsak az apjának is csupán képzeletbeli kalandjai lettek volna, akkor most nem rontaná itt a levegőt.

Ezek után joggal merül fel a kérdés, hogy az önmagát teljes hatalmú nCore tulajnak nevező Rocco valóban az-e?

Hiszen aki ennyi téveszmétől szenved, az nem éppen a leghitelesebb forrás.

De nem is ez a lényeg, hiszen hála neki remekül sikerült bemutatni egy igazán ritka állatfajtát, az nCore staff tagot.

Most legalább mindenki látja, hogy a színfalak mögött milyen visszamaradott söpredék uralja ma a magot.

Köszönjük Rocco! Csak így tovább!

 

Rocco a női nem szemével


Rocco magát a nők álmának képzeli, és sikeresebbnél sikeresebb kalandokról számol be a haveroknak.

De vajon a másik fél is így éli meg?

Mi a véleményük róla az általa megkörnyékezett hölgyeknek?

Nos cikkünk második felében ennek jártunk utána.

De beszéljenek helyettem a tanuk és az áldozatok:

Ez volna a valóság.

Egy nő visszajelzése a kis Rocco fatökű próbálkozásai után!

De gondolom egy privát discord szobában Johannát is eljátszotta a Síva haverja, aztán együtt mentek el Roccoval a kis képzeletbeli stúdió castingjukon.

Természetesen képek is készülnek, hogy legyen mivel kábítani a jónépet.

Síva a seggét küldi el dekoltázsnak álcázva, Rocco meg valaki más álló farkával henceg.

A Johannának álcázott Síva közli mennyire fáj a popsija, és hogy remeg az összes porcikája a gyönyörtől.

A haverok kérdezgetik Roccot a piszkos kis részletekről, és amíg egy úriember ilyenekről nem beszél, addig egy ilyen ipari hulladék mindent elkövet azért, hogy elhitesse a semminél több is történt.

Milyen érdekes. Akinek lenne mit mesélnie az általában hallgat, akinek nincs, meg be nem áll a szája.

A közönséges diszkord közönsége meg csak ámul és bámul. XD

Szegény Johanna!

Nem is tudja, hogy mennyire élvezte az együttlétet a Roccoval. Még csak nem is sejti, hogy mennyire hálás volt neki a rengeteg orgazmusért amiben előtte nem volt része.

A valódi Johanna valahogy nem így emlékszik és valahogy egész máshogy élte meg a történteket.

Undort és félelmet érzett miközben ez az elmebeteg Rocco zihálva a farkát lóbálta.

Hát igen, valakinek már ez is szexnek számít. XD

Rocco ha a megfelelő válaszra vár egy lánytól, hát megírja magának.

Ebben segítenek az aberrált nőgyűlölő haverok. Gratulálok!

Regelj még magadnak pár barátnőt Rocco.

(De örülök, hogy végül a Cerberus álma is megvalósult, és valaki tényleg regelt „férfi” létére egy női accot, és eltrollkodott a sok kanos fasszal. XD)

Rocco meg staff


Ez nem fura, ezt úgy hívják, hogy szexuális zaklatás. Ami egy rendkívül súlyos dolog. Ezért csak azt kívánom, hogy száradjon le a faxa az összes ilyen aberrált perverz állatnak!

Közérthetőbben: Rocco, a narkós kurva anyádat fűzögesd mert más nem vevő a mikropéniszedre.

Ezt nem lehet szebben mondani, ha már ötször mondtak neki normális hangnemben nemet, de továbbra is erőszakoskodik és zaklat embereket ez a degenerált féreg.

De nem is értem. A nullával egyenlő sikerrátával a háta mögött sem jön rá magától, hogy ez így nem fog működni?

Vagy csak azt élvezi, ha leírhatja a perverz mocsokságait a nőknek, pont mint egy mutogatós bácsi?

 

Tudod te csak nem tartod normálisnak


Pornós? Ha egész nap pornót nézni ezt jelenti, akkor ő egy pornós. XD

De vajon miért nyomulhat egy szexuális ragadozó?

És mitől nem normális, hogy nem fogadja el a nemet?

Hát avval mi a probléma, hogy a visszautasítás után megkéri a haverját, hogy játssza el a lányt, hogy kiélhesse a beteges vágyait?

Szegény Rocco, téged senki sem ért meg. XD

 

Egy kis szakmázás


Szóval a „nagy tudású” Rocco sikeresen elbaszta a torrents.php-t? Az aranyos. XD

Azt hittem ha már egy szánalmas élettelen kanos kis kocka, legalább a kockuláshoz ért.

De akkor nem csak a nőkhöz nem ért ez a szerencsétlen, de máshoz se nagyon.

Talán nem kéne maszturbálnia miközben szerkesztget. Csak egy ötlet.

Komolyan nincs más nő az életében?


Nő az életében? Ennek? XDDDDDDDDDDDDDDDDDD

Ezt most komolyan kérdezed?

Rávette egy hímnemű haverját, hogy eljátssza Cherry-t!  XDDDDDDDDD

Még erre a célra se talált egy nőt. XDDDDD

A diszkord cimbik meg elhiszik, mert az agyuk helyén egy darab szar van. XD

Plusz ők sem tudnak ennél valóságosabb dolgot elképzelni, mert nincs semmi saját tapasztalatuk.

Van még kérdésetek azzal kapcsolatba, hogy miért nem járnak nők az nCore diszkordra?

Amint egy felhasználót nőnek vélnek, zihálva, vadul maszturbálva rontanak rá a kretének.

Miután az összes hölgyet sikerült elüldözni, kénytelenek maguk eljátszani a női szerepeket is.

Persze csak a maguk beteges degenerált módján, ahogy a szánalmas kis világukon át látják a nőket.

Ki ez a Rocco?


Röviden összefoglalva. XD

 

Újabb áldozatok


Most mit lehet kezdeni egy ilyen retardált maszturbátorral?

Ott kell hagyni a picsába, mert nem érti meg azt, hogy nem.

Az ilyeneket ösztökével szokás nevelni.

Lehet azért hívatja magát csődörnek, mert az apja tényleg egy Román paripa volt. XD

Talán valami állatidomár szót értene vele.

Rocco! Helyedre! Fúj, nem Rocco! Rossz, csúnya Rocco! Rocco nem szabad, tedd el az asztalnál a farkadat!

Egy próbát megért.

 

A hatalmával visszaélve félemlíti meg az áldozatait


 

Tűrni kell, kínosan mosolyogni az aberrált „poénjain”, különben kidob a mocsadék.

Így azért már érthető miért éljenzi az összes szarevő élettelen kis takony az nCore diszkordon. XD

Sőt, még a beteges játékaiba is belemennek. Mi mást tehetnének?

Hiszen olyan vicces ez a Rocco, és annyira imádják a nők, kövessük hát a példáját. XD

Roccokám, te új értelmet adtál a senki fogalmának. Kívánok neked további hasonló sikereket és kalandokat, hogy a képzeletbeli nemi életed minél színesebb és fantáziadúsabb legyen.

 

Szabályok kezdőknek


Elmondok nektek egy aranyszabályt, retkes nCore lúzerek!

Ha egy fess, megnyerő pasi ízlésesen nyomul, azt a nők általában bóknak veszik.

De ha egy arctalan, szánalmas kis kocka teszi maszturbálva, azt viszont zaklatásnak veszik.

Miért? Talán mert senki nem vevő az ocsmány kis perverzekre.

Ha fer, ha nem, ez már csak így megy.

Ezért aratnak mások, miközben Rocco-nak csak a pornófilmek maradnak.

Az se segít, ha pornósnak állítod be magad, vagy egy ilyen nicket használsz.

Csak egy olyan ember gondolja, hogy ez a nőknek imponál, és amit a pornófilmekben látunk az a valóság, akinek semmilyen saját tapasztalata nincs hús‑vér hölgyekkel.

Javaslom kedves Rocco, hogy előbb próbálj beszélgetni egy igazi nővel.

Tudom, hogy nehéz, mert ha nőt észlelsz egyből kefélni kezded a monitort, de egy hideg zuhany átsegít a kezdeti nehézségeken.

Szerintem bármelyik nő szívesen elmagyarázza neked, hogy mi a hozzáállásoddal a probléma.

A nemet pedig tudni kell kezelni, ha nem sikerül feldolgozni, vannak erre remek szakemberek.

Senki nem tehet arról, hogy nem vagy az esete.

Tényleg azt gondolják, hogy egy nemleges válasz miatt normális megalázni embereket?

Istenem, kik ezek a szánalmas jellemtelen aggszüzek.

Amikor a tanúja voltam annak, hogy olyan emberek kerültek VIP rangba, akiket régen páros lábbal rúgtak volna ki a faxba, már éreztem, hogy valami baj van.

Hiszen azok akik pont az ilyen söpredéktől tartották távol a közösséget, soha sem vennék be maguk közé őket. De így már mindent értek.

Van anyag bőven


Fordítsuk komolyra a szót, hiszen mint a legtöbb cikkünkben, a humor mellett, azért elég súlyos ügyek is a felszínre kerülnek, amiket nem szabad teljesen egészében elviccelni.

A szexuális zaklatás egy ilyen, súlyosan komoly dolog.

A szexuális zaklatásról szóló képek az nCore Discord szobáiban készültek, melyeket pár kiváltságos tag és staff tag hozott létre, hogy szabadon kibeszélhessék egymást.

Nem vicc, és nem is hamisítvány. Minden eredeti, nem mi öltöztünk be foxinak és társainak. Úgy érzem az nCore színvonalát látva ezt el kellett, hogy mondjam.

Én a közzétett képek valódiságát egy peres eljárás során is vállalom. Hiszen a szövegen én és a kollégáim semmit sem változtattunk.

Vajon ezt az nCore is eskü alatt vallaná mikor a nevünkben írogatnak? Nyilván nem.

Degenerált gyáva arctalan hitvány férgek.

Számtalan ember vádolta meg szexuális zaklatással Rocco-t, az nCore egyik magas rangú tagját. Tanuk, bizonyítékok, áldozatok sora igazolja, az itt elhangzott állításokat.

Ha Rocco azt gondolja, hogy ezeket az ügyeket semmisé teheti azzal, hogy megkéri az egyik retardált haverját, hogy játssza el Cherry-t az nCore diszkordon, ezzel őt kompromittálva és megalázva, vagy a többi áldozatot, hogy azt a benyomást keltse, ők is beleegyeztek a kis beteges, aberrált játszadozásaiba, akkor óriásit téved.

Hol is láttam hasonlót? Ja, már tudom. A K. Endre ügyben, ahol a bűnös megpróbálta rávenni az áldozatot arra, hogy vallja azt, hogy nem történt semmi sem.

Az nCore vezetése láthatóan már rutinosabb ebben. Elég csak egy fiókot kreálni az áldozat nevével, és az áldozat nevében azt vallani, hogy ő is partner volt a szexuális zaklatásokban, sőt nagyon élvezte az egészet.

Dicsérő és elismerő üzeneteket hamisítanak maguknak, magukról, hogy a valóságot elfedjék. Csak azt felejtik el, hogy egy valódi eljárás során elengedhetetlen, hogy az alany személyesen is megjelenjen.

Így aztán hamar kiderül, hogy ki az aki hazudik.

Addig is itt vagyunk mi, hogy tiszta vizet öntsünk a pohárba. Bármivel próbálkoznak, az rájuk üt vissza.

Bármi amit mondanak az felhasználható ellenük. Vajon mikor értik ezt meg?

Egyhamar biztosan nem.

Sajnos nincsenek azon a szinten, hogy felfogják a tetteiknek a súlyát. Ilyen aberrált perverz állatok melegágya lett az nCore.

Aki az áldozatok közül fel meri jelenteni ezt a kis tetvet, a perköltségét állom, és megfejelem még százezer forinttal. Nevezzük fájdalomdíjnak, amiért annyi éven át némán tűrnie kellett.

Végszó


Az nCore-on osztályharc nélkül megtörtént a helycsere. Majd gondoljatok erre az egészre, mikor megpróbálnak ismét valami mézes mázos lószart kiírni a hírekbe.

Jusson az eszetekbe, hogy milyen gusztustalan, aberrált férgek próbálják a normális ember látszatát kelteni pár pillanatra, csak hogy a pénzetekhez jussanak. Aztán megy minden tovább.

Megaláznak, kihasználnak, lejáratnak, zaklatnak másokat, és ha nem mész bele a perverz kis játékukba, kiraknak.

Sőt, ha nemet mondasz, eljátsszák, hogy igent mondtál, és egy kurvának állítanak be. Ugye ki mit hoz otthonról.

Szerencsére ezekkel a dolgokkal csupán önmagukat járatják le és max azok veszik be, akiket meggyőzni sem kell soha semmiről se, mert bármire hajlandóak, hogy eme díszes társaság tagjai legyenek.

Továbbra is azt mondom, hogy mondjatok bátran nemet, ha pedig nem értenek belőle hát küldjétek el őket a jó édes kurva anyjukba.

Mi van akkor ha kiraknak? Semmi!

Tízezer másik helyről lehet még letölteni. Nem szabad ezt eltűrni.

Látjátok? Minket is próbálnak lejáratni, megalázni, de nem sikerül nekik, hiszen aki okos az tudja, hogy mindenki csak a saját kommentje miatt szégyenkezhet.

Az ő kommentjeik ismét csak a saját lelki szegénységükről árulkodik.

Nincs dolgunk velük, viszont rengeteg kattintást hoznak nekünk, hiszen ahogy azt ti is láthattátok, sokan nem merik megmondani a magukét ezeknek a degenerált szánalmas barmoknak.

Ezért  jóérzés nekik olvasni, hogy valaki végre kimondja amit magukban ők is gondolnak.

Mi továbbra is az áldozatokkal vagyunk, a valódi, normális felhasználókat képviseljük, és az nCore staff a feje tetejére is állhat, ez akkor is így marad.

Regelhetnek a nevünkben 100 profilt is, nevezhetnek bárhogyan is, írhatnak a nevünkben bármit, ez az igazságon nem változtat semmit.

Ettől ők még jellemtelen, beteg állatok maradnak, akiket a hátuk mögött még a saját belső körük is mélyen megvet. Biztos véletlen, ahogy az is, hogy több a negatív vélemény róluk a neten mint a pozitív.

  • Sziasztok! Csupán a kattintható nevű személyek a hitelesített és ellenőrzött, regisztrált felhasználók! A szűrke színű egyének regisztráció, és bármiféle ellenőrzés nélkül írogatnak, többnyire nem létező e-mail címekről.

    Rangok és titulusok:

    Ezzel szeretnénk tájékoztetni és egyben motiválni benneteket arra, hogy regisztráljatok minél többen:

    https://www.torrentek.org/utsv4/register/

    Köszönjük a figyelmet, és további jó kommentelést mindenkinek.

  • A vip az angol very important person kifejezés rövidítése, aminek a jelentése nyersen annyit tesz, hogy nagyon fontos személy.

    De a magon a bunkó, elmebeteg fasisztát jelenti.XD (Mag=nCore)

    Amíg nyilvánosan cukiskodnak, és a hírekben mindenkinek kellemes ünnepeket kívánnak, addig a színfalak mögött továbbra is folyik a felhasználók gyalázása.

    Persze a beteges szerepjáték sem maradhat el.

    Főbb szerepekben Rocco és az ő téveszméi:



    Hát persze. Ügyes voltál Rocco. :D Még csak azt se sikerült elérned, hogy egyáltalán szóba álljon veled. :D Istenem, ki ez? XD

    De nyomd csak a tízéveseknek való agyatlan műsorod, mert te vagy a többi élettelen impotens aggszűz utolsó reménye.

    Csupán az tarja még őket az élők sorában, hogy ha neked sikerült, nekik is fog.

    Ha megtudnák, hogy valójában az anyád alaksorában élő retardált kis pöcs vagy, aki puncit utoljára akkor látott, mikor az anyja két vad menet között kitolta, akkor azt hiszem az utolsó mentsváruk is oda lenne.

    Sőt, most, hogy leírtam azt a szót, hogy punci, meg hogy anyád, menten ki is fogod verni.

    Látod? Nem, nem látok a jövőbe, és nem téged ismerlek ennyire, csupán a diagnózisodat.

    Szájkarate on:

    Apropó locsolkodás. Én meg az anyádat locsoltam meg. Nem volt nálam kölni, ezért csak a szeme közé hugyoztam. Mentségemre szóljon, hogy térden állva könyörgőt érte és még sokan álltak sorba. Aki ismer az tudja, hogy nem tudok nemet mondani.

    Szájkarate off
    Ezek még a szájkaratéban is olyan gyengék, mint bármi másban. Pedig a neten csak a képzelet szabhat határt. De ha fejben elég korlátolt vagy, és rocconak hívnak, és nem utolsó sorban az nCore söpredék tagja vagy, akkor kötelező ismételned magad. Mert ennyi telik tőled, és bár eddig sem működött, mi mást is tehetnél?

    Azt mondta a minap az egyik ismerősöm, hogy vegyek vissza, mert ő személyesen is ismeri ezt a roccot, és viccen kívül szellemi fogyatékos. Azért molesztál mindenkit aki él és mozog, mer fel sem fogja a tetteinek a súlyát.

    De én nem vagyok kirekesztő, és nem akarok senkit megkülönböztetni. Ezért ha tehetem szívesen megmutatom, hogy ez a pedofil gyanús mutogatós bácsi mit hazudik, képzeleg, és hogy éppen kiket rontana meg.

    Szerintem addig örüljünk, míg csak fantáziál a beteges vágyairól és nem szánja el magát, hogy cselekedjen is.

    Addig meg hadd mesélje el, hogy miket nem tett meg. Sajnos még mindig nem tudja feldolgozni, hogy minden normális nő kosarat ad neki, ezért a kis álomvilágába menekül.

    Szerencsére egy olyan társaság tagja, amiben a többiek is hasonló cipőben járnak. Olyan ez mint valami fordított csoportterápia, ahol a téveszmék felerősítése zajlik.

    Pedig ha összefognának, és minden erejükkel egy dologra koncentrálnának, akkor talán képesek lennének egyszer az életben hiba nélkül egy kvízt összehozni.

    Imádom azt a szabályt, miszerint ha beküldted a válaszaidat nem tudod azt már módosítani. Miközben egy nap se telik el, de ez a retardált bagázs már változtat a kérdéseken és így a megfejtés is egész más lesz. XD Hogy is van ez?

    A bh pontvadász játék is tele van hibával, de ott legalább egy darabig tudod korrigálni a válaszaidat. Persze ők tisztában vannak avval, hogy hibázhatnak.

    De a mag? Ők a tökéletesek, miközben ennyi hülye egy helyen még nem volt mióta a föld kerek. (tudom tudom, geoid alakú. Bár nem hiszem, hogy abból a társaságból bármelyik is kijavítana. XD)
    Jajj Dark csak szerelmes csóri, viszonzatlanul. :( Kicsit lehetnél empatikusabb. Majd kinövi, az első szerelem mindig nehéz.
    Jó, de mikor a múltkor kéretlenül képet küldött nekem a farkáról azt hittem elindult köztünk valami. XD
    Ilyen ez a viszonzatlan szerelem.
    Rocco papa ideges:




    Már megint nem tud belépni a FileList.ro-ra?

    Pedig hányszor mondtam már neki, hogyha 123456 a jelszava, azt a staff át fogja írni. XD
    D