Nagyvilág híreiSzerintünk

Újabb hidegháború

Sziasztok!

 

A nyolcvanas évek végén mindenkit megérintett az enyhülés szele. Félelemmel, mégis bizakodva tekintettünk a jövőbe. Senkit nem érdekelt már az ahogy John Rambo sokadjára is halomra öli a szovjeteket.

Kádár János beszéde a szocializmus végső győzelméről szintén unalmasan csengett. Eleget vártunk már arra, hogy majd holnap győz az ideológia, és ezáltal a világ is egy jobb hely lesz a számunkra.

Ugyanaz a történet, csak mindig új köntösben. Jól ismerjük ezt. Hiszen mi magyarok századok óta mesékkel öntünk lelket egymásba, égő gyertyák a sötét kilátástalanságban. Verhetetlen magyar vitézek, menekülő török seregek, miközben a valóság 150 évnyi örökös rabság.

Igen, a magyar jól tudja hogyan éljen egy hamis valóságban. Ennyi évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy megértsem, hogy a mi himnuszunk miért nem egy ünneplő diadalmenet, miért különbözik annyira a többi nemzetétől.

A himnuszunk maga a realitás, a magyar valóság, ahol az egyetlen kilátásunk csupán egy fohász. Hogy valaki odafent meghallgat, és újra és újra erőt ad a holnaphoz. Nem a jövőbeli győzelemhez, és nem is a képzeletbeli dicsőséghez.

Hanem ahhoz, hogy túléljük Arad fájó realitását, Trianon igazságtalanságát, 56 múló ábrándját.  A győztesek írják a történelmet, de a vesztesek sem tűnnek el. Élni kell, kicsit nehezebben, keserű szájízzel, de élni kell.

Az emberek éppen eleget éltek félelemben, állandó feszültségben, attól rettegve, hogy mikor esik egymásnak a két szuperhatalom ami elkerülhetetlenül magával hozna egy újabb világégést.

Szerencsére a huszadik század második felében többnyire olyanok kerültek hatalomra, akik még tudták mi az a háború, ezért bármilyen eszközzel igyekeztek ezt távol tartani saját hazájuktól.

Módszerváltás


Tetszettek volna forradalmat csinálni. Visszhangzott a parlament Antall József szavaitól. Én magam mégis büszke vagyok arra, hogy nálunk a rendszerváltást nem árnyékolták be a bosszúszomjas hadak, nem estünk késekkel egymásnak, és nem vertük le az aktuális vezetőinken 40 év fájdalmát. Csak örültünk annak, hogy egy korszakot végre magunk mögött hagyhattunk és kicsit félve de mégis bizakodva tekintettünk a jövőbe.

Véleményem szerint szégyellni való ami mondjuk Romániában történt. Azt hiszem mi magyarok megtanultunk méltósággal veszíteni, a múltat úgy ahogy elfogadni, de soha sem elfeledni.

A következő évtizedekben megtanult kelet és nyugat együtt élni, létezni, békében megfértünk egymás mellett harminc éven át. Egy olyan korszakot tudhattunk magunkénak amit igazán csak most értékelünk, hogy vége szakadt.

 

Újabb hidegháború


Szépen lassan, de biztosan újra okot találunk arra, hogy kiássuk a csatabárdot, hogy a világot ismét ketté osszuk és ott folytassuk ahol abbahagytuk. Ej de szép is volt mikor az atomháború szinte naponta fenyegetett. Ez kell nektek?

Ismét jönnek a régi szlogenek, Magyarország végre győztes lehet. Hát harcra fel, győzni kell. Már nem sajognak annyira a régi sebek, itt az ideje, hogy újabbakat szerezve a saját bőrünkön tanuljuk meg ami az őseinknek a keserű jövőt jelentette.

Álljunk a győztesek oldalára. De kérem! Azt senki sem tudja előre, hogy mi lesz a vége. A ma győztese a holnap vesztese lehet.

Magyarország mindig a ma győzteseinek pártjára állt és a holnap vesztesei mellett találta magát.

Kérdem én alázattal, hányszor álljunk még Németország oldalára? Vagy három a magyar igazság?

Akinek oldalt kell választania, annak valójában nincsen választása.

Hiszem, hogy az elmúlt 30 év a jó irány, nem pedig az azt megelőző kirekesztő blokkosodás ahova most is tartunk.

 

A kulcs az elfogadásban


Európai demokráciában élek és létezem, ezért nekem nem jó az ami Kínában vagy Oroszországban van. De vajon megítélhető Eurázsia vagy a közel kelet egy nyugati szemével?

Miért kellene mindenhol otthon éreznem magam?

Miért kellene mindenkinek úgy élnie ahogy nekem?

Az angolok Iskolákat létesítettek Afrikában, hogy minden Afroamerikaiból angolt csináljanak. Hasznos az olvasás, de nem a könyvek nélküli végtelen szavannán.

A nyugati Demokrácia éppen ennyire haszontalan keleten. Nincs rá az embereknek igénye. Eltérő a kultúra és mások a szokások és az igények.

Ha képesek lennénk megérteni, hogy ott keleten sem irigykedve, sőt sokszor lesajnálva gondolnak ránk tudatlanokra a helyiek.

Akkor talán tényleg a helyükbe képzelhetnénk magunkat. Csak sajnálkoznánk egyet és mindenki menne a dolgára.

Mi nem sokat tudunk azokról a dolgokról, amik számukra annyira fontosak, és ez fordítva is igaz.

Mi sem akarunk egy kalifátus lenni. Tényleg annyira nehéz elképzelni, hogy vannak nemzetek, melyek pedig nem akarnak a nyugati demokráciákhoz hasonlóvá válni?

Nem élveznek elsődleges prioritást az emberi jogok, és ha olyat látunk ami itthon nem megszokott, egyből lesajnáljuk őket.

Tisztelet a kivételnek. Azoknak a keveseknek, akik nem égetnék fel a világot csak azért, hogy változást idézzenek elő olyan térségekben, melyekben maga a társadalom nem is nyitott erre.

Elegük van a gyámságból, a szokásaik sárba tiprásából. Soha sem feledem, hogy Amerikában, a Demokrácia fellegvárában, hogy erőszakolták, és verték ki az őslakosokból az ősi szokásokat és az imákat.

Hogyan kényszerítették őket nyugati iskolákba, ahol a saját történelmüket úgy ismerhették meg, mint vesztesek és ünnepelhették a felszabadító győzteseket.  Azt hiszem ide egy bocsánatkérés azért kevés lesz.

Hát semmiből nem tanulnak ezek?

Barbár nemzetek?

Hát legyen. Vessünk egy keresztet és menjünk tovább. De nem.

Nekünk „segítenünk kell”!

De azt hiszem már eleget „segítette” a nyugat a keletet.

  • Sziasztok! Csupán a kattintható nevű személyek a hitelesített és ellenőrzött, regisztrált felhasználók! A szűrke színű egyének regisztráció, és bármiféle ellenőrzés nélkül írogatnak, többnyire nem létező e-mail címekről.

    Rangok és titulusok:

    Ezzel szeretnénk tájékoztetni és egyben motiválni benneteket arra, hogy regisztráljatok minél többen:

    https://www.torrentek.org/utsv4/register/

    Köszönjük a figyelmet, és további jó kommentelést mindenkinek.

  • Én egyetértek veled, kivéve a rendszerváltást, ami igaz hogy vér nélkül sikerült az átmenet, de gazdaságilag letérdeltettek.
    Privatizáció, kárpótlási jegy piac gazdaság, kapitalizmus, kerek szemmel bámultuk a nyugati gazdagságot.
    Végre jó lesz nekünk, Jobb nem lett. Privatizáltuk az ipart, a mezőgazdaságot, a feldolgozó ipart, az építőipart, mondván hogy majd a piac beszabályoz mindent, mondták napestig a politikusok. Nem is figyeltük hogy ez mit is jelent, jöttek egymás után a modernebbnél modernebb dolgok , több TV csatorna, mobiltelefon, számítógép, internet, a vegytiszta nyugat. És eladtunk minden, a nyugati tulajdonosok, jót profitáltak, hisz már ők képzik az árakat. Ők azt is tudják ki mennyit ér, Ember = termék.
    De ezeket is túléljük.
    H