Szerintünk

Ki érti a nőket?

Sziasztok

Sokszor hangzik el a két véglet, miszerint vannak akik értik a nőket, és vannak akik szerint kiismerhetetlen eposzi lények.

Egyik sem igaz és valahol mindegyik az. Hiszen ahhoz, hogy igazán értsünk valakit meg kell őt ismernünk.

Viszont lehetetlen a világ összes nőjét megismerni. Így a legnyitottabb ember sem mondhatja el magáról, hogy mindenkihez is ért.

Az emberek egy elég jelentős része még a saját párját sem érti minden helyzetben. Hát akkor mégis hogyan boldogulna azzal a sok millió nővel, akik mind eltérő vágyakkal és igényekkel rendelkeznek?

Hiszen attól, hogy a nők bizonyos pontokon megegyeznek, még eltérő személyiségek.

Valahol pedig sértő egy kalap alá venni mindenkit pusztán a klisék alapján.

Hagyjuk a kliséket

Attól, hogy tudjuk aki enni kér az éhes, aki szomjas az pedig inni, az még nem azt jelenti, hogy ismerjük őt magát az embert is. Találhatunk sokakra igaz kliséket, de hol marad a lélek? Az egyéni igények?

Felejtsd el a többes számot. Ismerd meg őt, magát az embert, és légy nyitott arra amit mond és érez.

Ehhez rengeteg tanulás és türelem szükséges. Így aki igazán mélyen megismerne, annak nem igazán marad ideje hasonló lelkületű csevejre.

A legjobb esetben is egyetlen embert fogsz igazán megismerni, és ennek az ismerkedésnek egy életen át kell tartania. Így kerülünk egymáshoz egyre közelebb, miközben érkeznek az egyéni frissítések.

Nekünk pedig készen kell állnunk arra, hogy ismét megismerjük a másikat.

Hiszen minden mozgásban van. Amire a tegnapban nemet mondtál, lehet hogy éppen itt a mában tart majd izgalomban.

Így van ezzel a társad is. Ma még ilyen, holnap majd kicsit másmilyen, ha erre figyelsz csak akkor leszel képes megfelelni az újabb igényeknek.

Újrakezdés

Ha ez a dolog mégis útközben valahol megszakadna, a tudást és a tapasztalatot átültethetjük egy új kapcsolatba.

Viszont vigyázzunk arra, hogy a megélt élmények ne forduljanak át előítéletekbe, mert az nem segíteni fogja a másik ember megértését, megismerését hanem inkább hátráltatni.

Az a másik egy önálló lény, nem fizethet mások hibáiért. Az újrakezdés az egyik legnehezebb feladata a léleknek, hiszen nem törölhetjük ki magunkból az előzményeket. Mégis úgy kell tekintenünk erre az új kapcsolatra mintha az első volna.

Tiszteljük meg azzal a másikat, hogy a lehető legtöbb figyelmünket és energiánkat szenteljük neki, és így képesek leszünk arra, hogy igazán mély érzelmi szálat alakítsunk ki, amire aztán bátran építkezhetünk a továbbiakban.

Építkezni? IGEN! Hiszen nekünk is vannak igényeink, mi is vágyunk valamire, de ahhoz hogy kapj, te is adj. Fontos, hogy a másik is értse és akarja, nem elégíthetjük ki a saját vágyainkat a másik kárára.

Téglánként kell haladni, mindenki lerakja a magáét, az elfogadás, a szeretet, és a bizalom pedig az ami a kapcsolatunkat szimbolizáló falat egyben tartja.

Szabályok

A szabályok egy kapcsolatban jelzések arra, hogy a másik mit nem szeretne, mit nem fogad el, vagy mibe milyen keretek között megy bele.

Szükség van a szabályokra, amiknek a betartása a másik iránti elfogadás és tisztelet egyik legmagasztosabb formája.

Ez nehéz feladat, főleg ha mi másként gondoljuk. Igazán itt van próbára téve a kitartásunk, és ha képesek vagyunk megfelelni ezeknek az érzelmi irányelveknek, akkor még az is lehet, hogy később felírhatjuk őket.

De soha se ez motiváljon bennünket. Fogadjuk el, de azért maradjunk nyitottak. Álljunk mindig készen arra ha esetleg a másik is változtatna.

Ezek a szabályok később velünk együtt változhatnak, sőt, meg is szűnhetnek, mert ha valami képes mindent felülírni az a szeretet. De semmit sem szabad erőltetni, az idő majd eldönti, hogy a másik mennyire képes változni.

Milyen mértékben tud megnyílni, magát átengedni. Ha erre képes akkor olyan dolgokat megtud tenni melyekről még maga sem gondolta volna, hogy lehetséges.

Nincs idő

Sokszor hallom, hogy nincs idő a másikra mert sokat dolgozom, ott vannak a gyerekek, beteg az anyám, miegymás. Miközben még 15 perc is lehet tartalmas ha mindent beleadsz.

Nincs 15 perced arra, hogy megkérdezd, hogy van?

Nincs 15 perced arra, hogy meghallgasd milyen volt a napja?

Nincs 15 perced arra, hogy mondj valami kedveset?

Akkor mégis mi szükséged van neked arra a másik emberre?

Mindenkinek arra van ideje amire szakít. Különböző árakat kell megfizetünk ezért, de egy biztos, amit valaki nagyon akar azt meg is teszi.

Nincs jó kifogás, terítéken az önbecsapás. Ha kibúvókat és mentségeket keresel, akkor ez a kapcsolat már régen nincs nálad az első helyen.

Elengedhetetlen, hogy néha valami közbe jöjjön és előrébb kerüljön. A probléma azzal van ha ez természetessé válik és már nincs is igényünk rá, hogy változtassunk rajta.

A beletörődés nem egyenlő az elfogadással. Ha hátradőlünk és mindent természetesnek veszünk, akkor el felejtünk küzdeni. Ha pedig elfelejtünk küzdeni, akkor nem is leszünk képesek semmit igazán értékelni.

Nem lehet a kapcsolatunk mindig az utolsó helyen, mert az olyan mintha nem is lenne.

Nincs pihenő

A cél mindig az ami a legelején. A másik szívét el kell nyerni. A kapcsolat nem a végső cél, csupán egy esély, hogy abból a sok millió emberből egyet igazán megismerjél. Miközben még sokan törekednek ugyan erre. És a világ nem áll meg csak azért mert úgy érzed elkeltél vagy révbe értél.

A legnagyobb tabu a kapcsolatokban, hogy akkor is érezhetsz szerelmet és vágyat valaki más iránt, ha van már párod. Ez akkor is megtörténik ha minden rendben van.

Innen tudhatod igazán, hogy semmi sem változott. Nem lettél te valaki másnak a része, a jobb keze vagy a másiknak a fele.

Ezek csupán láncok, kitalált dolgok, melyek nem írják felül a legszentebb szabályt:

Amíg dobog a szív addig képes lesz szeretni.

És ez valami olyasmi amit nem megérteni kell csak elfogadni.

Ezt nem lehet szabályozni, tehetsz te ezerszer is fogadalmat, ez akkor is így marad.

Az vagy aki voltál, egy önálló ember, hasonló vágyakkal és érzésekkel mint a legelején.

Ezért lenne fontos így tekinteni a másik feledre.

Akit még mindig meg kell hódítani, a fejét naponta elcsavarni, és az érdeklődését a végletekig fenntartani.

Hogy ne hiányozhasson neki semmi, mert minden nap megkapja amire vágyik, amiért téged akart és még mindig akar.

Az érzéseket nem tagadni kell, főleg nem szabad büntetni. Ezek olyan dolgok amikről nem tehet senki.

Szeretni akkor sem bűn, ha nem te vagy az egyetlen akit szeret és szeretnek.

Neked az az egyetlen feladatod, hogy megmutasd te mindenkinél jobban szereted.

Ez legyen a legfontosabb célkitűzésed, így a lángolások mit sem érnek ha a te tüzed a legnagyobb, mert te mindenkinél jobban akarod és nem csak mondod hanem ki is mutatod.

Nem a nagy szavakkal, nem a könnyek zuhatagával, hanem avval, hogy oda figyelsz rá, és minden alkalmat megragadsz, hogy kimutasd ő a legfontosabb.

Éreznie kell nem pedig tudnia.

Légy nyitott

Különböző dolgok érdekelnek bennünket. Így nem meglepő, hogy néha hidegen hagy az amiért a párunk éppen lelkesedik. Viszont ha nyitott vagy, a világ szó szerint kitárul előtted.

Ha csak olyan dolog iránt mutatsz érdeklődést és kellő türelmet amik látszólag érdekelhetnek, akkor elszalasztod a lehetőséget, hogy valami igazán meglepjen és szélesítse a látókörödet.

Magába az ismeretlenbe vágnál bele, és sok esetben később még építkezhetsz is belőle.

Hányszor van olyan, hogy azért érted miről beszélnek körülötted, és azért tudsz hozzászólni te is egy beszélgetéshez,  mert a párod megnézetett veled valamit?

Ezáltal sikerült megértened egy másik ember, a saját környezeted, egy egészen új világot mutatott meg neked. A saját kis világát. Tiszteld meg, hogy megosztotta veled és téged is beengedett.

Nem jó és nem is rossz, csupán más, ezért felesleges a rangsorolás.

Bizony az élet egyik legnagyobb tanulsága a folytonos változás. A változáshoz pedig elengedhetetlen a tanulás.

Ne hagyd, hogy a saját véleményed vagy a meggyőződésed az új élmények útjába álljanak. Adj egy esélyt az újnak, és igyekezz a másik szemén át szemlélni a dolgokat.

Meg kell értened, hogy neki ebben mi az öröm, miért érdekli, és így neked is könnyebb lesz elfogadni. Sőt, sok esetben te is képes leszel benne megtalálni a saját örömödet.

A lényeg úgy is az, hogy legyenek közös pillanatok, tekints úgy erre az egészre, mint egy remek lehetőségre ahhoz, hogy a másikkal több időt tölthess, hogy vele lehess.

Az egyik legfontosabb dolog, hogy minőségi időt töltsünk a másikkal. Erre törekedni ismét nem választható opció, hanem úgymond kötelességünk.

De ha a megfelelő emberrel vagy akivel jól érzed magad, akkor ez a kötelesség az életed értelme lesz, és ennél nem sok csodásabb pillanat van az életünkben. Hát ne várjunk ölbe tett kézzel, menjünk elébe.

Epilógus

Mint a legtöbb helyzetben a kulcs most is a megértés és a szeretet. Felejtsd el a nemi szerepeket, csak arra figyelj amit a másik mutatni akar mert ezzel ajándékot ad neked. Ha pedig kibontottad ügyelj a csomagolásra, hogy újra és újra meglephessen és magával ragadjon ez az örült izgalom amit csak az újdonság varázsa adhat meg.

Újra meg újra képesek lehetünk átélni a legszebb pillanatainkat, soha sem unalmasak ha tényleg beleadsz mindent amid van.

Képesnek kell lenned naponta szeretned, és megkeresni azt a pillanatot amiért hálás lehetsz. Nincs könnyű dolgod, de az életnek sem célja a végállomás, csupán az ami számít,maga az utazás.

Egy kapcsolatban együtt folytatjátok ezt az utazást és bizony nincs megállás. Minden nap tenni kell érte, nem szabad semmit sem természetesnek venni.

Nincs megfelelő pillanat és az összes az ha azzá teszed. Kell egy kis hétköznapi varázslat.

  • Sziasztok! Csupán a kattintható nevű személyek a hitelesített és ellenőrzött, regisztrált felhasználók! A szűrke színű egyének regisztráció, és bármiféle ellenőrzés nélkül írogatnak, többnyire nem létező e-mail címekről.

    Rangok és titulusok:

    Ezzel szeretnénk tájékoztetni és egyben motiválni benneteket arra, hogy regisztráljatok minél többen:

    https://www.torrentek.org/utsv4/register/

    Köszönjük a figyelmet, és további jó kommentelést mindenkinek.

  • Nagyon szépen összefoglaltad ezt a bonyolult dolgot Dark. Még annyit szeretnék hozzá tenni, ha a mindenki félre tenni az egóját, jobban oda tudná adni magát a másiknak.
    D
    • D
      Davemustaine_Megadeth
    • 2023-11-17
    Egy igazi művész veszett el benned Dark, nagyon jól leirtad a lényeget!
    Én se értem a nőket, mindenféle gyurmagyurkákat választanak maguknak, mikor lehetne egy saját dagadt informatikusuk is. :D
    jelentkezzen, aki érti a nőket! :nono:stripcsajok:sörkoccint
    Mel Gibsont kell megkérdezni... ;)
    F