nCoreTorrent oldalak

Az nCore valamit nagyon benézett

Sziasztok!

Szép lassan azért minden túlzónak látszó állításunkat igazolja az idő.  Most már mindenki számára kiderült, hogy az nCore vezetésének lövése sincs a saját felhasználóik szokásairól, ami nem meglepő annak  fényében, hogy már több ízben írtunk a staff és a tagok közötti szakadékról.

Ugye a vezetés valamiért azt gondolta, hogy a felhasználók nincsenek tisztában azzal, hogy a HD minőség jobb mint az SD, és csak a tudatlanságukból adódóan töltögetik megszokásból ezeket a tartalmakat.

De ha majd rájönnek, hogy létezik az oldalon HD is, akkor egyszerűen elcsodálkoznak, azt hiszik itt valami varázslat van és innentől fogva nem pályáznak a silányabb SD tartalmakra.

Ezért a minőség volt az egyetlen szempont a hittérítő szövegben, és nem pedig a méret, a tárhely véges kapacitása, vagy a kevesebb energia, a hálózat  vagy mobilok korlátai stb.

A támogatásból vásárolt 4k-s tévék mögé bújva nehéz megérteni az átlag ember vágyait, gondolkodásmódját.

Mielőtt valaki globálisan kötelezővé tenné a hamburger fogyasztást, előbb nem árt megérdeklődni, hogy van-e hindu a közelben. Mert nekik aztán magyarázhatjátok, hogy mennyire finom az a marha. XD

Egy kis utánajárás

Nem ártott volna egy előzetes felmérést készíteni arról, hogy ki mit és miért tölt. Ha az SD a zavaró tényező, akkor konkrétan az SD tartalmakat letöltőknek érkezhetett volna egy kérdőív erről.

Nem pedig magunkban kitalálni, hogy mi az oka annak, hogy a fél oldal SD tartalmakat tölt. Ha pedig tisztában vagyunk az okokkal, a felmerülő problémákkal, akkor kidolgozhatunk egy tervet, ami segít ezeket megoldani. Akkor talán nem tűnik úgy, hogy a kapitány nélkül maradt a hajó, és az utasoktól várják a megoldást.

Tipikus példája a másik hülyének nézésének és a saját szokásaink kivetítésének.

 

Fordítva vannak bekötve

Ugye normális esetben előbb gondolkodunk aztán cselekszünk.  A magon előbb lépnek, majd mérlegelik, hogy helyes volt-e, várják az észrevételeket. Kik csinálnak még így? A pici gyerekek.

Szerintem a történteken maguk is megdöbbentek, de legalább felpezsdült az élet.

Addig rossz döntés megszüntetni az SD-t amíg nem létezik egy olyan alternatíva, ami méretben, formátumban is megfelel az SD felhasználók többségének.

Ott lett a dolog elbaszarintva, hogy csak olyanokat kérdeztek meg, akik amúgy sem használnak sd-t és hát mint mondhatnának mást mint h felesleges. Innen is üdvözlöm az elitet. Ezt vártam tőletek.

Elindult egy párbeszéd ami olyan amilyen, és talán ez a legfontosabb az egészben.

 

Epilógus

A többség nem a pixelek mennyiségével osztályozza a filmeket. Nem lesz attól valami minőségi, csak mert csillog meg villog. A kutya szarra is szórhatunk csillámport, attól az még büdös marad.

Felmerültek olyan vélemények, hogyha nem hallgatsz szalagos magnót, akkor miért töltesz SD-t. 😀 Innen üzenem, hogy a szalag még mindig a legmagasabb minőség. Hiába verték magukat annyian a digitális zenékre. Még a Sony is azzal kísérletezett, hogy létrehozzon egy olyan digitális formátumot ami felül mullja a szalagot.

Szépen lassan mindenki rájön, hogy a régi nem egyenlő a silánnyal és az új pedig nem egyenlő minőséggel. De kellenek a birkák, akik mindig önkéntes kísérleti patkányai lesznek a legújabb vacoknak.

Végezetül azzal zárnám, hogy régen se mindig a legjobb technika maradt talpon, hanem az amit a legtöbb felhasználó preferált és támogatott. Szolgáljon ez intő példával.

 

  • Sziasztok! Csupán a kattintható nevű személyek a hitelesített és ellenőrzött, regisztrált felhasználók! A szűrke színű egyének regisztráció, és bármiféle ellenőrzés nélkül írogatnak, többnyire nem létező e-mail címekről.

    Rangok és titulusok:

    Ezzel szeretnénk tájékoztetni és egyben motiválni benneteket arra, hogy regisztráljatok minél többen:

    https://www.torrentek.org/utsv4/register/

    Köszönjük a figyelmet, és további jó kommentelést mindenkinek.

  • Mindenki döntse el szerinte melyik.
    Egyértelmű melyik. Mindenkit hülyének néznek és azt gondolták az emberek nem tudják, hogy a HD "jobb" (minőségi szempontból) és csak megszokásból töltik az SD-t. De ha kivezetik, (ez is egy érdekes kifejezés) akkor mindenki HD-t fog tölteni.

    Ettől függetlenül elképzelhető, hogy a kényszer nagyúr, és ha nem lesz más, megteszik. De az is lehet, hogy tömeges elvándorlásokhoz vezet, vagy ahhoz, hogy az emberek kevesebb dolgot töltenek majd le.

    Ha a véleményemet kérdezitek, akkor mindenből egy kicsi esedékes. Nem rokkan bele az oldal, mert sokan átpártolnak a HD-ra, viszont osztva és szorozva jól sem járnak. Ha csak nem a kevesebb letöltő és az aktivitás csökkentése a cél. Ugyanis biztosan lesznek akik lemorzsolódnak.

    Előnnyel nem jár a fasiszta megoldás, viszont hátránya lehet. Arról már nem is beszélve, hogy garantáltan megharagítják az embereket a semmiért. De ha az nCore a HD magyar nagykövete akar lenni, akkor csak folytassa a kereszteshadjáratot az SD ellen, biztos lesz akit sikerül megtérítenie.

    Eddig a felhasználók azért nem foglalkoztak a hülyeségeikkel, mert a többség szarik rá mit csinálnak. Belépnek, letöltenek és kész. Ez volt eddig a szerencséjük. De nincsenek rá szavak, hogy ez most mekkora öngól. Megbontani az utolsó bástyát.

    Az userek többsége mindent lenyel és eltűr amíg letöltheti amit akar. A farkánál fogva cibálják most az oroszlánt. XD
    Arról nem beszélve, hogy a 14 éves regem alatt semmit nem fejlődött. Alapvető gondok vannak az oldalon. Lényegében egy inkompetens baromhalmaz.
    Ott a pont!
    Ha hiszitek ha nem ez a mi szerencsénk és egyben az övék is. Egy jól menő vállalkozást vettek át, amihez hiba lett volna hozzányúlni. De most már muszáj, mert nehezen birkózik meg az oldal a modern technika kihívásaival.

    Most ugrik a majom vízbe mikor tízen x év után megbolygatják a méhkast. XD
    D