Nagyvilág hírei

Nem köszönöm

Sziasztok!

 

 

Ma az egyik témánkba  valaki beírta, hogy nem köszöni. Mit nem köszön? Nem köszöni a segítséget? Nem köszöni, hogy az időnkből neki is áldoztunk?

Ugyanannyi dolgot lehet megköszönni mint amennyit nem. Ezért teljesen felesleg leírni, hogy nem köszönöm. Hiszen minden alkalommal mikor nem mondjuk ki, hogy köszönöm, már meg is tettük az ellenkezőjét. Életünk során ebből van a legtöbb. Az olyan pillanatokból, amikor nem teszünk meg valamit amit meg kéne. Mert így a legkönnyebb.

Odaállni valakihez, és elmondani, hogy köszönöm a segítséget, vagy hogy ismerhetlek téged, mert annyi szép emléket köszönhetek neked, az már jóval nehezebb.  Mert el kéne ismerni, fel kéne ismerni, hogy vannak dolgok amik tőlem függetlenek, amiket nem magamnak köszönhetek. Van ami több nálam, és rám is hatással van.

 

Hol is kezdjem?

De hogyan magyarázod el,  hogy mi is az a szeretet, ha soha senki nem fogta meg a kezüket? Érzések, beszélhetünk róluk, de az olyan lenne, mint otthon ülve világot látni.

Mikor lettünk egymás iránt ennyire érzéketlenek? Minél többet tudtunk meg a világunkról, annál jobban gubózunk be a saját kis sáncaink mögé.

Innen várjuk habzó szájjal, hogy valaki hibázzon, és azonnal a pokolba kívánhassuk. Még egy virágokról szóló videóra is képesek vagyunk dislike-ot nyomni, csak hogy kiélhessük a napi frusztrációnkat.

Pedig a virág az virág marad, akár fejre is állhatsz. Az meg, hogy tetszik-e a kivert kutyát sem érdekli. Mintha mindenki különös késztetést érezne rá, hogy lejárassa magát. Ez a modern kor egyik nagy betegsége.

Az új évezredben,  az embereknek szinte megvan mindene, mégis szegényebbek mint azok akiknek éjszaka csak egymás szeme csillogott. Mikor a világ csak pár száz kilométer volt. Jóval könnyebb volt meglátni a lényeget, kevesebb volt a hazugság, és az elvárás.

Pedig a lényeg ma sem más. Itt vagyunk, keressük a helyünket, ahol  jól érezzük magunkat, amiben kiteljesedhetünk. A világ nélküled is van és volt, te csupán benne vagy most, átutazol rajta egy szemvillanás alatt.

Ez alatt a röpke idő alatt kellene számtalan kérdésre választ kaptunk. Végtelen labirintus, pedig a lényeg ott van anyád mosolyában, az első kedves szóban, féltő dorgálásban. A hála ott van a szívedben a születésed pillanatában.

Hát mégis mi az ami miatt te azt hiszed, hogy neked nincs mit megköszönöd? Hiszen még az életed se magadnak köszönheted.

 

Az ingyen adott segítségért se várj hálát


Ingyen, segítőkészségből adunk valamit, segítünk másoknak. Mindössze annyit VÁRNÁNK cserébe,  ami teljesen természetes lenne, hogy írjanak egy KÖSZÖNÖM-öt.. Aki tiszteletlen és hülyeségeket írogat azt pedig kizárjuk a köreinkből.

Hiszen az önzetlen segítség nem egyenlő a lábtörlővel. A segítőkész embert pedig nem baleknak hívják és nem is összetévesztendő a bokxzsákkal Ha pedig ezt jelzed, még az illető van megsértődve? Most hol is vagyunk?? Abszurdisztánban?

Ő minden ok nélkül sértegethet másokat és lehet tiszteletlen, de neki már annyi is sok ha a saját viselkedésével szembesítve van? Ez aranyos. Ne pattogjon aki nem gumiból van.

Kapott valamit INGYEN! Neki a kisujját se kell megmozdítani és meg van oldva a problémája. Inkább hálát kéne adnia, hogy vannak emberek akik helyette dolgoznak, gondolkodnak,  tálcán kínálják a megoldásokat.

Mégis mibe kerül nekünk valamit megköszöni? A szavakat egyelőre még nem adóztatták meg.  Nekünk semmi, a másiknak a minden. Miért vennéd el a másik mindenét? Mitől jobb a keserű irigység a mézédes szeretetnél?

Számomra  ez egy MAGÁTÓL ÉRTETŐDŐ dolog lenne! Mégha külön nem is kérnék…én AKKOR IS MEGKÖSZÖNNÉM!

A viselkedéséből kiindulva kb örüljünk mi, hogy ő HAJLANDÓ elfogadni a mi általunk INGYEN adott segítséget! És mi KÖSZÖNJÜK meg, hogy „elolvasta” és a saját javára fordította.

Azért ott még nem tartok a megvilágosodás útján, hogy ezért is hálát adjak és bóknak fogjam fel, és azt is megköszönjem, ha semmibe vesznek.

Ti mit gondoltok erről? Ismerős érzések és gondolatok nem igaz?

 

Nekünk magunkkal van csak dolgunk


Pedig valójában az ilyen helyzetekből lehet építkezni a legtöbbet. Kész falakból ritkán készül valami egészen új. De összetörve, mindent átértékelve, újjá építkezve, újabb és újabb csodákra vagyunk képesek.

Életünk során sokszor találkozunk olyan szituációkkal, melyekben elmarad a hála. Amikor azt érezzük, na itt azt meg kellett volna tenni, vagy illett volna ezt köszönni. De nem szabad itt leragadnunk, mert nekünk csupán önmagunkkal van dolgunk, nem pedig másokkal.

Nekünk azon kell dolgoznunk, hogy MI ne essünk ugyanezekbe a hibákba. Nekünk ÖNMAGUNKON kell dolgoznunk, hogy erős ellenszélben is képesek legyünk arra kormányozni a hajónkat ahová eredetileg tartunk.

A jóérzés és segítőkészség útján járva, nem pedig a bűzös mocsárba, az önző posványba. Egy jobb emberré válva. Soha sem másoknál, mindig csak önmagadnál!

Mindenki a saját szegénységi bizonyítványát javítsa, azon munkálkodva, hogy egyszer azt mondhassa, hosszú az út amit megtettem, és  büszke lehetek arra amit elértem.  Az igazán önazonos ember  tudja csak igazán, hogy jóembernek lenni, olyan mint álmodni.

Az álmainkért minden nap harcba szállni, miközben minden sarkon megkísértenek a különböző helyzetek, a könnyebb útra csábítanak bennünket.

Egy goromba válasz mindig könnyebb, mint egy mosolyt magadba fojtva csendben megvárni míg a másik magától is megleli a helyes irányt.

Ha kedden elbuknál, ne csüggedj, vár rád a szerda, hogy mindent jóvátegyél, hogy az álmaidat újra éld. Ez egy állandó küzdelem, minden percben, a lényeg, hogy soha se engedd el teljesen. Nem nyerhetsz meg minden csatát, de ha elfogadod az összes hibád, és kordában tartod mindazt ami miattad másoknak fáj, megtalál a boldogság.

A legszebb dolgok mindig ingyen vannak

Amikor valaki leírja, hogy nem köszöni az valójában sejti, hogy van ott valami, amit meg kéne köszönni, de nem teszi meg, mert igazából nem látja. Nézni és látni ugyanis két külön dolog.

Életünk során vakokká leszünk, a sötétben bolyongunk, addig a pillanatig amíg a hála és a szeretet lámpást nem gyújt a szívünkbe. Ideje kicsit körbe nézni, és szépen leltárba venni azokat a dolgokat amikért hálát adhatunk, mert ezek nélkül sivárabb lenne az életünk.

Köszönöm, hogy  élek. Köszönöm a levegőt amit beszívhatok.  Köszönöm a fényt. Három köszönet, pedig még csak kinyitottuk reggel a szemünket. Körülvesz minket a hála és a szeretet. Csak észre kell venni, meg kell ragadni, és kimondva valósággá kell tenni.

Csodálatos dolog,  ha valaki a segítségünkre van, ha  értünk tesz meg valamit. AZ ÉN KEDVEMÉRT! A röpke kis földön töltött idejéből rám áldozott egy keveset. Ennél nem sok szebb dolog van az életben ha egyszer felismerve megismered.

Epilógus

Azok akik képesek hálát adni, mindig boldogabbak azoknál, akik foggal és körömmel megtartanák magunknak. A szeretet keserű méreg, ha magadba fojtod, és  az összeset megtartod. Nem több lesz csak kevesebb ha nem osztod meg, lassan megmérgezi a lelkedet.

Az étel, s az ital is jobban esik, ha másokkal fogyasztod el. Megtanulni szeretni, egy fontos lépés a kiteljesedés útján. Szeretni és szeretve lenni. Ezt kellene elérni. Egyik sem működhet a másik nélkül.

Hálát adni, annyi mint halásnak lenni. Hálásnak lenni pedig annyi mint boldog embernek lenni.

Szeretnék hálát adni azoknak, akiktől elvették. Szeretném elmondani azoknak, akiknek nem mondják el mindennap, hogy tőled szebb a világ. Szeretnék köszönetet mondani mindazoknak, akik akkor is szeretnek, ha fáj és nehéz. Szeretnék kitartást adni azoknak akiket csupa vak ember vesz kerül. Legyetek ti a fény.

A kedvesség ragályos, megkongatja szívünkben a harangot. Boldogabbak leszünk, és boldogabbá teszünk vele másokat. Ez volna a lényeg, egy apró csoda egy folyton változó világban, de az igazán fontos dolgok mindig ugyan azok maradnak.

Te mondtad ma már valakinek ma, hogy hálásan köszönöm?

 

  • Sziasztok! Csupán a kattintható nevű személyek a hitelesített és ellenőrzött, regisztrált felhasználók! A szűrke színű egyének regisztráció, és bármiféle ellenőrzés nélkül írogatnak, többnyire nem létező e-mail címekről.

    Rangok és titulusok:

    Ezzel szeretnénk tájékoztetni és egyben motiválni benneteket arra, hogy regisztráljatok minél többen:

    https://www.torrentek.org/utsv4/register/

    Köszönjük a figyelmet, és további jó kommentelést mindenkinek.

  • Kicsit vicces, mert a köszönömöt könnyebb leírni, mint, hogy Nem köszönöm. Én véleményem az, hogy amíg ingyen kapunk valamit azt illene megbecsülni. Könnyen változhatnak a dolgok.

    Lásd: torrentes társadalom, nincsenek véletlenek, okkal tartunk, ott ahol... Ilyen közösségekben az összetartás lenne a lényeg, és ennek a tökéletes ellentétje van sajnos. Nem csak itthon, külföldi oldalakon is (tisztelet a kivételnek).
    A legnagyobb probléma, hogy az emberek ma már mindent természetesnek vesznek. Ez igaz a torrent oldalakra is. Nem fognak küzdeni egy felhasználóért. Úgy vannak vele, hogy lesz a helyére száz másik. Ez pedig a kommunikációban is megmutatkozik.
    Hova tovább egyre rosszabb a világ és nem lesz jobb .... Köszi a cikket Dark, amire elolvastam felkeltem ;)
    Szép gondolatok. Én még csak annyit szeretnék hozzátenni, hogy azok tudnak a legjobban megbántani, akiket közel engedünk magunkhoz.
    Szép cikk lett Dark, köszi!
    D