Torrent oldalak

Mindhalálig Rock and roll

Sziasztok!

Sajnálattal jelentem be, hogy Tankcsapda (Sokaknak csak András) itt hagyott bennünket. Százszor is kosarat adva az ördögnek, a halált is kinevetve, ez a régi harcostárs most örökre megpihen.

Ismertem-e a Tankcsapdát? Lehet-e igazán ismerni valakit egyáltalán? Hiszen az életünk nagy könyvében csupán kevés fejezet jut másoknak, többnyire magunk vagyunk, és csak röpke múló pillanatokban osztozzunk a többi emberrel.

Ha így fogalmazzuk meg mindjárt könnyebb a dolgom, és büszkén mondhatom, hogy voltak közös pillanatok, élmények, felejthetetlen momentumok. Nem voltunk angyalok, és nem voltunk barátok. Voltunk viszont partnerek, harcostársak, trollok, bűnösök és áldozatok. Egyszóval éltünk és bármit megtettünk ha valamit helyesnek éreztünk. Azt hiszem ez volt a közös pont bennünk.

A közös út!

Minden oldal életében vannak hullámvölgyek és a mi közösségünk sem kivétel. Tankcsapda pont akkor került az életünkbe mikor a legnagyobb szükségünk volt rá. Évekig önköltségén biztosított számunkra szervert. Mikor megszüntette a saját szolgáltatását, nekünk továbbra is bérelt egy szervert és mindig de mindig állt rendelkezésünkre. Lelkes amatőr volt, aki soha sem hagyta abba a tanulást. Bár útjaink külön váltak, és most már nem is lesz több közös fejezet, de én soha sem feledem az együtt eltöltött éveket.

Az ember a nick mögött!

Mi itt a neten többnyire csak neveket látunk és közben gyakran elfelejtjük, hogy a megannyi álarc mögött egy érző emberi szív rejtőzik el.  Egy regény se képes kellőképpen kifejezni, hogy kik is vagyunk, hát akkor hogyan tudná egyetlen szó?

Tankcsapda: Férj és apa, a bitsite tulaja. Verhetetlen Spooky Master, az örökös bajnok, Évával verhetetlen páros. De nem csak egy tét nélküli játékban, együtt jóban és rosszban, osztozva a sorsban, közös porondon az életnek színházában.

Gyakran mondogatta, hogy Face To Face, és bizony így is élte az életét. Nem köntörfalazott, de mindenkivel megtalálta a közös hangot. Bárki felé nyitott,  mégis hagyott némi titokzatosságot. Nincs rendezetlen ügyem és nem is lesz, gyakran mondogatta.

Büszkén mesélte, hogy hagyott maga mögött mindent, hogy élete szerelmével egy új helyen mindent újra kezdjen. A legutolsó utazásodra sajnos még ő sem kísérhet el. Egy nagy ember volt egy kis oldal élén, a világ egy eldugott szegletén én azt hiszem te örökké élsz.

Az utolsó lecke, amit most megtanítottál nekem, hogy túl rövid az élet ahhoz, hogy haragot tartsunk, és túl hosszú ahhoz, hogy meg ne bocsássunk.

Búcsú

Jössz nekem egy sörrel, ezt mondta nekem és én erre emlékezem s bár most már soha nem hívhatom meg, de minden koccintásnál megemlékezem, és emelem kórosomat az égre fel.  Isten veled Tankcsapda!

Epilógus

Ti akik ismertétek, soha ne feledjétek, hogy élt és nem csupán létezett, néha hibázott és annyi jót cselekedett. Bár a testünk mulandó, szívünknek lelki csillaga örökké ragyog majd mindazokban akik felidéznek akár csak egyetlen közös pillanatban. Hát emlékezzünk együtt hangosan kimondva, történeteket megosztva, vagy csak úgy magunkban.

 

 

  • Sziasztok! Csupán a kattintható nevű személyek a hitelesített és ellenőrzött, regisztrált felhasználók! A szűrke színű egyének regisztráció, és bármiféle ellenőrzés nélkül írogatnak, többnyire nem létező e-mail címekről.

    Rangok és titulusok:

    Ezzel szeretnénk tájékoztetni és egyben motiválni benneteket arra, hogy regisztráljatok minél többen:

    https://www.torrentek.org/utsv4/register/

    Köszönjük a figyelmet, és további jó kommentelést mindenkinek.

  • Köszönöm ezt a szép megemlékezést !
    Drága szeretett férjemtől aki búcsú nélkül hagyott itt örökre! Temetése 2023.06.16. - án 13 órakor lesz . Győr Nádorvárosi temető új ravatalozó . Mindenkinek megköszönöm aki drága férjem utolsó útjára elkíséri..

    Ez ezért tudatom veled ,hogy a mai naptól a BitSite nem elérhető bezárom.

    eva0408 és a BitSite Tankcsapda nélkül nincs többé.

    Köszönöm mindenkinek aki megemlékezik életemszerelméről. Ő nagyon jó ember volt soha nem feledem ,szívem szakadt meg vele együtt. eva0408 ( Éva )
    W
    • W
      WebTech
    • 2023-06-14
    Nyugodjon békeben :(
    F
    • F
      Ferci
    • 2023-09-01
    Nyugodjon békében!
    Nyugodjon békében! :(
    Nyugodjon békében!
    P