Egy képzelt riport a mindennapok valóságából

Sziasztok!

Gondolom minden kedves olvasómnak feltűnt már, hogy szinte lehetetlen egy beszélgetést úgy lefolytatni valakivel, hogy ne kerüljön szóba a politika, a háború vagy a bulvár szintű lejáratás. Ha pedig nem jól felelsz, vagy uram bocsássa meg más véleményen vagy, egyből jönnek a rosszalló pillantások és a sárdobálás. Pedig a mai rohanó világunkban nehéz mindig megfelelően kifejezni magunkat, a népbíróság viszont rögtön ítéletet mond.

Én a leggyakrabban azért esek áldozatul a hasonló helyzeteknek, mert nem érzek kellő dühöt és haragot. Nem ragadok kardod, többnyire higgadt maradok és az érvek talaján mozgok, és magyarázok. De a mai feltüzelt világunkban néha már ez is elég a puskaporos hordónak.

Érkezzen hát egy képzelt riport amiben szépen átugorjuk a normális témákat mint a család, a barátok, és a szeretet. Inkább egyből a beszélgetés azon részére ugrunk ami ma „mindenkit” érdekel, megoszt és megszoroz.

Két régi iskolatárs beszélget:

Az a fránya Gyurcsány

– Mit szólsz ehhez a Gyurcsányhoz? Már a parlamentben sem tud viselkedni. Még a saját politikus társát is képes kínos helyzetbe hozni, és a női mivoltában megalázni, kiszolgáltatottá tenni.

(Lelkes kérdező.)

– Én nem gondolom, hogy erről lett volna szó, csupán súgott valamit a fülébe és, hogy közben az egyensúlyát is megőrizze megfogta a karját. Van aki ilyenkor a másik vállát fogja meg, vagy csak oda hajol. Ha valakit megölelünk az azért nem ilyen, bár amennyi ház, annyi szokás. De akik szerint ez ölelés volt, azoknak vagy gond van a szemükkel, vagy még életükben nem ölelték meg őket. Mindkét opció sajnálatos. Én tudom, hogy ma már a tüsszentéshez is engedélyt kell kérni, nehogy zaklatásnak minősüljön, de úgy gondolom az ösztönös viselkedést és a hagyományokon alapuló érintkezést nem lehet az emberekből kiirtani.

Persze minden diszkóba állíthatunk a párok közé egy Mérő Verát pálcával a kezében, de azt hiszem ez régen sem működött, ahogy most sem fog. Nem a világot kéne átformálni, mert az lehetetlen, nem fognak eltűnni az erőszaktevők és a határokat feszegetők és nem fognak megszűnni az emberi ösztönök sem.

Inkább azt a képet kellene erősíteni az emberekben, hogy ők nem áldozatok, és képesek kiállni magukért ha úgy adódik. Tehetsz IS róla, de tehetsz is ellene. A csatában sem kérjük meg az ellenfelet, hogy ugyan már legyen jó fej, és adja fel. Nekünk kell a sarkunkra állni ha nem akarunk több puszit, fogdosást és ölelést. Húzzuk meg már jó előre a határokat és ezt érthetően artikulálva adjuk a másik tudtára.

(A szerző.)

Mindenki kontra józan ész

– Pedig mindenki más ölelésről beszél hiszen mint kiderült előre megbeszélték. De ha jól veszem ki a szavaidból, akkor te egyetértesz azzal amit Gyurcsány Ferenc csinált a parlamentben.

(Lelkes kérdező.)

– Nem, nem értek egyet. Ugyanis a szeretet egyik legfontosabb megnyilvánulása az ölelés. A szeretet pedig a mindenkori cél, nem lehet eszköze semminek és senkinek. Ha előre megbeszélték, akkor ez egy színdarab, és nincs benne sem őszinteség sem pedig érzelem. S mint ilyen, nem ér semmit sem. De ha a véleményemet kérdezed elképzelhető, hogy megbeszélték, talán meg se kellett, hiszen egyértelmű volt, hogy gratulálni fognak neki. Tudom, vannak akik szerint a puszi és az ölelés az ördögtől való és nem fér bele, és előtte írásos beleegyezés szükségeltetik, de azt hiszem aki nem akar puszit kapni, csak arrébb áll. Aki erre képtelen az egész életében áldozat lesz, ugyanis mindig lesznek olyan emberek akik a gyengeségével visszaélnek.

( A szerző.)

Nincs semmiféle ölelés

De a véleményem továbbra is az, hogy ha meg is beszélték az ölelést, az bizony elmaradt, és mivel ilyenről szó sem volt inkább tűnik utólagos tűzoltásnak. Hiszen az ölelés címszó alatt számos mocskos gondolat, és a legjobb sci-fi írókat megszégyenítő képzeletbeli történetek születtek. Erre reagáltak Gyurcsányék azzal, hogy kuss, mi ezt megbeszéltük, tehát a hölgy előre beleegyezett.

Tehát lényegében az ölelés egyik oldalnak sem a szeretet jelképe. Az egyik minden rosszat beleképzel, és nem rest bemocskolni, gonosz dolognak beállítani. Míg a másiknak kifogás, és/vagy politikai erőfitogtatás, nyilvános pávatánc, jelezve a többi hímnek és nősténynek, hogy ő az én emberem, és bármi áron kiállok mellette és megtartom, megvédem. Nem, az ölelés nem erről szól, a szeretet nem erről szól!

De maradjunk a tényeknél. Csak súgott valamit a fülébe, hogy a támogatásáról biztosítsa, gratuláljon, vagy tudom is én mit mondott, erről majd hallucinálnak megint mások. Szóval nem volt ölelés, így nem lehetett a támogatás eszköze sem.

Csupán azt szerettem volna megértetni, hogy mind a két tábor tévúton jár és a semmit magyarázva sem sikerült olyan érveket felmutatni melyek ne lennének öncélúak vagy beteges vizionálások, az intellektust meggyalázó állítások. De a súgott valamit a fülébe biztos nem volt elég, kellett az erőszakos ölelés, hogy visszaélést beszélhessünk bele. Gratulálok.

( A szerző.)

Minek vallod magad?

– Látom még mindig szeretsz szónokolni, mindig mondtam, hogy politikusnak kéne menned. Ha már politika, te most akkor tulajdonképpen melyik oldalán állsz, minek vallod magad?

(Lelkes kérdező.)

– Magyarnak! Tudom kissé teátrális a válasz, de ha megérted én hogyan látom a politikát akkor talán emészthetőbb lesz a válaszom. A politika olyan mint a foci. Vérre menő küzdelmet folytatnak miközben vannak akik a kispadon ülnek, a sorukra várva, hogy végre ők is a pályára léphessenek. A szimpatizánsaik pedig a lelátókról üvöltöznek és ha kell egymással is ölre mennek. Mindig az irányít akinél a labda van, akit nem érdekel más mint, hogy azt a hálóba juttassa. Ha kell, csal, hazudik, a csőlátás uralkodik.

Ha a baloldalon ülnék a lelátón, feltehetően én magam is csőlátású lennék mert nem hallanék mást csak amit a szurkolóink kiabálnak. Hamar beszippantana a csapatszellemiség, és amíg a másik oldal tettein elszörnyednék, addig a saját csapatommal elnéző lennék. A jobb oldalon ücsörögve se másabb a látkép.

Én viszont szeretném ha ezt a meccset egy erkölcsi páholyból nézhetném, ahol a jó az jó, a rossz az csak rossz. Nem attól lesz valami az egyik vagy a másik, hogy ki követi azt el, vagy kivel szemben követik el. Elég magányos szerep, mert amíg azt gondolná az ember, hogy lehet Svájc, addig több támadást kapok mintha csak állást foglalnék. Hiszen mind a két tábor árgus szemekkel figyeli mit mondok, és ha az úgy hangzik amit az ellentábor is skandálni szokott már kapom is az ívet.

( A szerző.)

Megint a háború..

– Ha jól értem már nem szereted a focit, pedig a suliban jól nyomtad, akkor még nem zavart ha át kellett gázolni az ellenfeleken, hogy a labdát a hálóba juttasd…  Ettől függetlenül vannak szép gondolatok, csak tudod egy háborúban senki nem lehet semleges. Most pedig sokak szerint a sorsunk, a létünk a tét. Ha már háború, mit szólsz ezekhez a mocskos ukránokhoz? Nem hajlandóak végre letenni azt az átkozott fegyvert, sőt újabbakat követelnek…

(Lelkes kérdező)

– Szeretem a focit, de ha választhattam én inkább kosaraztam. Bár tudom, hogy az elv ugyan az. De jó reggelt, ez egy hasonlat. Ha pedig minket, magyarokat támadnának meg, mi is csak fegyvert fognánk és nem alkudnánk meg egykönnyen. Tőlünk sem várhatná el senki sem, hogy szó nélkül tűrjük az agressziót, és hogy önként lemondjunk a területeinkről. Hiszen abban egyetérthetünk, hogy elég területet vesztett már a magyar föld. Ebből a szemszögből, Trianon emlékezetéből minden magyarnak tudnia kéne, hogy mégis milyen az amikor valamit erővel, igazságtalanul vesznek el a másik országtól.

( A szerző)

– Akkor ezek szerint te is azoknak az oldalán állsz akik azt hiszik Putyin megőrült és a világot akarja… (Lelkes kérdező)

Akkor kezdjük el

Nem gondolok ilyeneket. Én jól tudom, hogy a Demokrata irányítású Amerika puccsolta meg annak idején az ukrán kormányt, mert az útjában állt a nato kiterjesztésének. Ennek következtében foglalta el Moszkva a Krímet ami nyilván nincs rendben, de ez az eredménye annak ha egy vezetőt erővel távolítanak el. Jön a káosz, és felborul a rend és mindig az átlag ember az aki ezt megszenvedi. Lásd, Irak, Szíria! No meg ha ezt követően bábállamként irányítanak tovább mint Dél-Vietnámot vagy Afganisztánt.

Én még látom magam előtt a győzelmet és a reményt ígért dicsőséges USA hadsereg kivonulását Saigon utcáiról, ahogy azok az afgán állampolgárok arcai is előttem lebegnek akik hittek az amerikai álomban, de csak vért és könnyeket kaptak cserébe, a sorsukra lettek hagyva.

Ukrajna az újabb állomás, és ha a Demokrata párt nem veszíti el a választásokat a Krím annektálása után, akkor ez a háború már évekkel ezelőtt kitör, bocsánat, kiszélesedett volna. De beszéljük inkább konfliktusról, így talán érthetőbb. Azért maradt úgymond félbe, jegelve ez az egész történet, mert a Trump kormányzat a belpolitikára fókuszál és felfüggesztette a NATO bővítését, és ez a fajta terjeszkedés le lett állítva.

Az a Trump tette, akiről naponta vizionálta szinte mindenki, hogy kirobbantja a harmadik világháborút. Valamiért nem tűnik fel a kritikusainak, hogy miután ismét a Demokraták nyertek, ismét a NATO terjeszkedése lett a cél, és ott folytatták ahol abbahagyták. Oroszországot háborúba hajszolni, a sok barmot maga mögé állítani, közben „mindenki” el tetszett felejteni, hogy most vagyunk a legközelebb a harmadik világháborúhoz amitől percenként rettegtünk, nem pedig négy éve. Amitől annyira féltünk most rendben van? Ez a valóság. Négy éve nem voltak ilyen állapotok, messzebb volt a háború gondolata mint manapság. Most azok a hangok amik a világháborútól féltettek, ma fegyverbe hívnak minden egyes embert és nemzetet. Érdekes nem?

Álljunk meg egy szóra

De mielött azt gondolnád Trumpista Demokrata ellenes  vagyok, tudok neked ellenpéldát is mondani. A néhai idősebb Bush a Republikánus pártból kezdte a háborút Irak ellen, és talán ki is szélesíti ha nem nyer egy Demokrata párti jelölt Bill Clinton. Miután Bill Clinton leköszönt, az ifjabb Bush követi az elnöki székben ismét a Republikánus színekben. Aki aztán talált okot arra, hogy befejezze amit apuci Irakban elkezdett.

Lehetnek ezek a dolgok véletlenek, hiszen itt a lényeg nem az, hogy Demokrata vagy Republikánus vagy-e, hanem az, hogy a mögötted álló emberek, a gazdasági érdekek éppen mit követelnek meg tőled. Jelen idő szerint a jelenlegi Demokrata kormánynak üzlet a háború, és érdeke a nato kiterjesztése akár erővel is.

Miközben a Trump vezette Republikánus párt egész másra fókuszálna. Magára az USA-ra! Ahogy tette ezt akkor is mikor hatalmon volt. Hiszen az átlag amerikaiak egy részét nem érdekli Ukrajna. Csak megélni akar valamiből és neki nem lesz se jobb sem pedig rosszabb attól, ha a vörös zászlót tűzik ki, de attól sem ha a csillagos lobogót. Ettől függetlenül a Trump vezette Republikánus párt is kirobbantana háborúkat ha úgy hozza az érdek, de jelenleg ukrajnai érdekeltségekkel a Biden kormány ami rendelkezik.

( A szerző)

– Hát ez elég hosszú és velős válasz volt, és nyilván van benne igazság! De beszéljünk most a közelgő ünnepről. Az eu-s zászlót lobogtatjátok majd a március tizenötödikei ünnepségen vagy a narancsosat? (Lelkes kérdező)

Milyen zászlót lobogtatsz?

– Látom nem ereszted a témát. A válaszom az, hogy egyiket se. A mi udvarunkban a 87 esztendős szomszéd bácsi már tegnap kirakta a nemzeti színű lobogót. Ő sok mindent látott már életében, és ha neki elég, hát nekem is, bízom az ítéletében. Én utoljára az iskolai kitűzőnket tűztem a mellemre, de csak azért mert kötelező volt. Ettől függetlenül mindenki azt lobogtat amit akar és abban hisz amiben csak szeretne. Nincsen kifogásom az eu-s lobogóval szemben, ahogy a narancsos zászló ellen sincsenek ellenérzéseim.

De azért azt ne felejtsük el, hogy valójában ez az ünnep miről is szól. A magyarságunkról, hogy voltak akik az életüket is adták érte és a jogainkért, a szabadságunkért, a hagyományainkért. Az emlékezésnek belül kell megtörténnie, nem pedig kívül zászlóval a kezünkben. Magunkban kell megélni, a szívünk legmélyén meglelni a válaszokat. Mit is jelent nekünk a haza, az ünnep maga, az őseinknek a megannyi áldozata.

( A szerző)

– Értem! Csodás gondolatok! További szép napot kívánok neked, jó volt kicsit beszélgetni.

(Lelkes kérdező)

– Én köszönöm, hogy szakítottál rám időt. Minden jót neked és a családodnak. Na na, csak semmi puszi sem pedig ölelés. XD

( A szerző)

Epilógus

Sajnos a mai világunkban sokan csak a látszatra adnak, csupán szalagcímeket olvasgatnak,  és hamar ítéletet mondanak. Kezdjük elfelejteni az igazán lényeges dolgokat. Hiszem, hogy 1848-ban is voltak emberek akik nem álltak oldalakra, csupán békében éltek volna, együtt harmóniában.

De megcsapott bennünket külföldről a forradalom szele, ez a szép francia eszme, és idejekorán mondtunk volna búcsút a királyok korának. Vérrel és szenvedéssel fizettünk meg érte. Akkor még nem volt kézzelfogható eredménye, mégis becsülendő és tiszteletreméltó az az ember, aki a hitéért és a hazájáért az életét is képes feláldozni.

De számomra ugyan annyira becsülendő az az ember, aki nem fog fegyvert, csupán a családjának él, békében, mint az aki a harcok mezején válik hőskölteménnyé, sokszor túl korán.

A háború pokol

Szörnyű dolog a háború, és nincs semmi ami szentesítheti. Szóval március 15.-én inkább arra emlékezzünk, hogy voltak másként gondolkodók, akik mertek tenni egy jobb világért és kiálltak azért amiben hittek.

1848 elért eredményeit nem a totális győzelemmel záruló küzdelemmel magyarázhatjuk. Hiszen vereséget szenvedtünk. Az üzenet mégis világos. Ez a nép nem tűrheti az elnyomást és az igazságtalanságot. Nem törölheted el a magyarságot.

1848 szellemisége ott van a 1867-es kiegyezésben, és a későbbi teljes függetlenségünkben. Fontos szerepe volt abban, hogy ma magyarul beszélhetünk nem pedig németül. Én hiszek abban, hogy kiegyezni, megegyezni, a vérontást elkerülni az egyetlen járható út.

Erre emlékezzünk, és ne megismételni akarjuk a múlt hibáit. A kulcs a másik megértése, és tudom olykor olyan erős az ellenállás, hogy azt érzed itt csak erővel lesz változás.

De ki kell tartani, az emberséget megőrizni, mert a tűz nem olthat tüzet, és a józan ész, előbb vagy utóbb utat tör magának akár a gejzír. Nem lehetsz győztes ha nem őrzöd meg a tisztességed, és nem veszíthetsz el mindent ha ezt sikerül megőrizned.

Emlékezzünk az őseinkre, a hőseinkre, ne a döntéseikre, vagy az eredményeikre, eredménytelenségükre. Csupán arra, hogy éltek és haltak, és hiszem, hogy az áldozatuk is hozzájárult ahhoz, hogy ma szolga földben nem nyugodnak.

Azt mondják a győztesek írják a történelmet, pedig az igazság az, hogy rendszerint meghamisítják azt. A vesztesek erkölcsi kötelessége, hogy az utódaikon át megőrizzék a saját verziójukat, az álláspontjaikat, az okaikat.

1848-49-es szabadságharc veresége a magyarság győzelme.

DarkƬ̵̬̊Angel

• View all 400 articles