Sziasztok!
Régen foglalkoztunk már közéleti témákkal, ezért itt az ideje, hogy ismét a lehető legtöbb oldalt és nézőpontot körbejárva, politikai nézetektől függetlenül írjam le a véleményem.
Ma az ATV-ben történt eseményekre reflektálnék. Aki nem látta, vagy csak az újságokból, különböző csatornákon informálódott, és nem egyenesen a forrás csapjából, annak azt hiszem érdemes megtekintenie az alábbi két videót, hogy értse amiről majd papolok:
Ha ezen túlesett, akkor itt látható a folytatás:
Most hogy megtörtént az alapozás ideje kicsit a mélyére ásni a dolgoknak.
Ok és okozat
Akár ez is lehetne a címe ennek a két videónak. Valakit megsértettek mind emberi, mind női mivoltában aki ezek után nem kívánt szóba állni azokkal a személyekkel akik őt vérig sértették. Magánemberként megértem és magam is úgy vélem, hogy a söpredéknek a szemétben a helye, felesleges foglalkozni vele.
De a politikusnak az a dolga, hogy ezen is felülemelkedjen, a mi érdekeinket képviselje minden helyzetben, és nem hagyhatja, hogy a személyes érzelmei és a magánvéleménye megakadályozzák a munkája elvégzésében.
Ez nem szimpátia verseny, az újságírók sok esetben unszimpatikus és kellemetlen emberek, ezért aki a közélet aktív résztvevője annak azért tudni kéne hogyan is kezelje az ilyen helyzeteket.
Minősíthetetlen
Egy kérdésre lehet válaszolni és lehet nem válaszolni. Lehet minősíteni a kérdést és egy adott tevékenységet, illetve cselekvést. De az adott személyt nem! Az méltatlan és valahol a legalja mindennek. Csupán az személyeskedik akinek nincsenek érvei. A kérdezőt minősíteni és a személyes ízlésünket, gondolatainkat tényként közölni és egy médiafelületet ennek a terjesztésére felhasználni mi ha nem propaganda?
Ha felszólalunk a propaganda és a személyeskedés ellen, de mi is ebbe a hibába esünk mivel vagyunk jobbak? A zsák és foltja. Tűzzel a tüzet nem oldhatod el. A vizet a vízzel nem száríthatod fel.
A kérdést minősítheted, de a kérdezőt nem, ez úgy gondolom, hogy méltatlan, főleg ha a kérdésben sincs semmi olyan ami ezt indolja. Az már csak hab a tortán hogy a Baranyi Krisztina maga sincs tisztában azzal, hogy mit is jelent valakit minősíteni, hiszen kijelenti ő nem minősített miután minősített. XD Ez azért megmagyaráz sok mindent.
Óvoda
Óvoda ami itt végbement, és milyen érdekes hogy az ellenzéki média úgy tálalta, mintha a Baranyi Krisztina egyáltalán nem válaszolt volna a kérdésekre hiszen ő ezt kijelentette és hű az elveihez. Az valahogy kimaradt, hogy a Kárász Róberten keresztül mégis megtette. Konkrétan neki kellett elismételni a kérdést amit az újságíró feltett, és így már a Baranyi Krisztina válaszolt. Gyerekek, ez dedó! Annyira szürreális, hogyha nem látom én el se hiszem.
Úgy érzem erre én is képes vagyok. Ennyi erővel magamat is képviselhetem ha a választott képviselők úgy viselkednek akár a sértett gyerekek. Egy politikus legyen több, emelkedjen felül és a választói érdekeit tartsa mindig szem előtt.
Képmutatás a köbön
Számtalanszor hallom, hogy ez a párt, vagy az a személy nem válaszol ennek vagy annak a médiának. Aminek lényegében az az oka, hogy sokkal kényelmesebb olyan emberekkel beszélgetni akik nem hoznak zavarba, akik nem támadni akarnak, akik velem egy véleményen vannak. Magánemberként ezt is megértem.
Civil emberként kiépíthetjük a mi kis békés szigetünket olyan emberekkel körbe véve magunkat akik szeretnek és tisztelnek. De a politika ez a világ lenne? Ha egy politikus búrokban él, megfosztja magát a kritika építőjellegétől, megfutamodik a harc elől, attól elvárhatjuk-e hogy majd értünk pont küzdeni fog?
A politikában sokszor hangzik el, hogy én a választóimat képviselem. Pedig egy politikusnak azokat is kötelessége képviselni akik nem rá szavaztak. Akik az arcába tojást dobálnak. Akik azon dolgoznak, hogy rajta fogást találjanak. A világ legkényelmesebb dolga lenne csak azokkal szóba állni akik simogatnak és szeretnek, kedves dolgokat kérdeznek. Ez visszaélés és pártoktól függetlenül megtalálható mindegyik színtéren. Az igazságnak hátat fordítva csakis a saját táborunknak osztjuk az igét az valahol értelmetlenség. Nem az volna a cél, hogy az is rád szavazzon aki nem akar? Őket hogyan akarod meggyőzni ha csak a saját oldaladnak papolsz?
Ha azt mondod y milyen szemét, korlátozza a sajtószabadságot, nem válaszol ennek meg annak, de mikor rajtad a világ szeme és te ugyanezt csinálod, akkor nem csak legitimálod, de magadat is hiteltelenné varázsolod. Ebből lénygében az derül ki, hogy te sem vagy jobb. Aki még gondolkodik az szarik bele, hogy mivel magyarázod ugyanazt legalja viselkedést, hiszen ok az mindig van. De a végeredmény attól még ugyanaz marad.
Demokrácia
Az én olvasatomban a politikus a köz szolgája, a demokrácia egyik utolsó mentsvára. Amikor egy képviselő megakadályozza, hogy egy újságíró elvégezze a munkáját, akkor sérül a sajtószabadság és veszélybe kerül a demokrácia. Ha elkezdjük megmondani ki újságíró és ki nem az csak azért hogy korlátozhassuk, akkor a mi eszközünk a diktatúra. Később egyéb indokok mögé bújva nem válaszolunk ennek meg annak, a jogaikat csorbítjuk egy adott társadalmi csoportnak, ok mindig van mindenre ha a személyes érdekek kerülnek előtérbe. Az önzés a diktatúra melegágya.
A demokrácia azt jelenti, hogy az utolsó húgyagyú baromnak is lehet véleménye, még akkor is ha száz emberből egy képes azonosulni vele. Mikor azt látom, hogy érzelmi nyomorékok olyan embereket gyaláznak, minősítenek és aláznak meg akiket csupán a közéletből úgy ahogy „ismernek”, akkor tudom, hogy működik a demokrácia.
Nyugodt lehet az álmom ha egy ilyen selejt gárda mint ez a „pesti srácok” könnyfakasztóan erőltetett és minden ízében nevetségesen átlátszó műsora is lemehet az éterben, akkor nekem mint átlagembernek a jogaim még sokáig biztonságban lehetnek. Tizenévesen még vicces lehet a primitív jellem, de egy bizonyos kor felett a szánalom mértékegysége.
Ízlések és pofonok
Mindenki maga dönti el, hogy mihez van gyomra. Inkább egy jó könyvet olvasna, vagy megrendezett és irányított beszélgetéseket hallgatna ahol senkinek nincs egy önálló gondolata és ahova még a néző is beszállhat, aztán ember legyen a talpán aki megmondja melyik a műsorvezető. XD Valakinek bejön ez a bárdolatlanság, valakit pedig taszít. Kinek a pap, kinek a papné.
A demokrácia viszont nem ízlés dolga. Az a diktatúra, ugyanis ott diktálják le sorról sorra, hogy neked mit vehet be a gyomrod és mit nem. Egy demokráciában a szar minden árnyalatából szabadon választhatsz és te magad döntöd el mihez van ízlésed vagy épp ízléstelenséged.
Tudom szebb lenne a világ a „pesti srácok” vagy éppen a „telex nélkül”, (mindenki képzelje ide azt ami számára nem tetszik, most mondtam két ellentétes oldalt). Gondoljatok csak bele, hogy megszűnik mindaz ami titeket zavar, örültök mint majom a farkának. Aztán egyszer csak olyan dolgok is tiltásra kerülnek amiket szerettek mert valakinek pont ez nem tetszett, és mire ráeszméltek, hogy ez így nincs rendben már késő lesz.
Senkit nem korlátozhatunk, ha valaki a szakmaiatlanságra törekszik, és minden mondatával egy agyatlan propagandistának akar tűnni szíve joga magát lejáratnia. Egy demokráciában mindent szabad, de a többség határozza meg azt, hogy mi számít normálisnak.
A demokrácia védi a véleményt a törvények pedig az egyént a vélemények olykor káros hatásaitól. Ezért bár köteles vagy eltűrni a másik romboló véleményét, tevékenységét, ahhoz már jogod van, hogy jogi úton elégtételt vegyél. Ugyanis mindenki felelős a saját szavaiért és a tetteiért. De ha te a sértésre sértéssel felelsz, oda az erkölcsi fölény. Te ugyan úgy támadható leszel, a jog nem tesz különbséget abban hogy ki ütött fejre és ki ment övön alulra.
Erkölcsi fölény
Átlag ember vagyok, nem vagyok se túl hülye sem pedig túl okos. Mégsem látom a diadalt abban, ha egy kérdésre nem válaszolnak, helyette mindent megengedünk magunknak csak azért mert velünk is megtették. Hol az erkölcsi fölény?
Volt egy pillanat, mikor az adott személy szembe találta magát a démonaival. Amikor megmutathatta volna, hogy nálunk / nálam nem ez a színvonal. Bizonyíthatta volna, hogy ő ennél többet képvisel. Megadja a tiszteletet pedig ő nem kapta meg. Ebből nem lettek volna sajtócikkek, a valódi dicsőséget ma már csak a meg nem élt pillanatokban keresd. Ma a mocskolásra mocskolás a felelet. Nincs aki példát mutasson, bevett gyakorlat lett a gyalázkodás és sárdobálás. Ma a keresztény is keresztre feszít és a bűnöstől elhatárolódik. Mennyire szürreális?
Csak az ellenség ítél el, és a barát hátba vereget még akkor is, ha épeszű ember nem gondolhatja, hogy normális felnőtt emberek részéről egy ilyen viselkedés. Nem az a megoldás, hogy egymásnak a tiszteletet megadva az adott személlyel nem foglalkozva csak is a kérdéseknél és a száraz kérdéseknél maradva végezzük a dolgunkat. Ááá nem.
Inkább az, ha nem hívunk meg akárkit, csorbítjuk a jogait, diszkrimináljuk a politikai nézetei, vagy az adott munkahelye alapján. Általánosítunk és egy kalap alá veszünk százakat és ezreket, és mélyen megvetünk anélkül hogy ismernénk vagy megértenénk a nézeteit és a gondolatait. Hölgyem és uraim, ez volna ma az elfogadott. Ha ma kimondod hogy ellenzéki vagy hirtelen a fejedre olvassák a politikai elit minden mocskát. Ugyan az a helyzet ha azt mondod te a konzervatívokat támogatod. Ezerszer is megfizetünk mások bűneiért.
Szégyellje magát mindenki, aki még képes a megértésre, aki minden véleménynek teret engedne, aki még pro és kontra vitákat szeretne, nem egymás nyalását falását, közben az ellentétes oldal gyalázását hallgatni.
Ki újságíró és ki nem az?
Érdekes kérdés és bizony vannak olyan érvek, hogy aki a véleményét leírja, és nem marad a száraz tények talaján az már nem újságíró, hanem egy propagandista. Mondjuk ezt egy olyan világban ahol irányítottak a hírek és a szerzők ideológiai harcot vívnak a lelkedért. Ahol influenszerek és vélemény vezérek írják ki és mondják el a véleményüket.
Ahol többen tájékozódnak ezekről a csatornákról, mint a hivatalos forrásokból. A propaganda ma a mindennapjaink része és még csak nem is tudunk róla és ha tetszik hanem de mi magunk hívtuk életre. Mert kényelmesebb ha helyettünk gondolkodnak, ha megmondják mit csináljak. Ha a seggünket is kitörlik, és olyan gondolatokat mondhatunk a magunkénak amik soha az életben nem jutnának az eszünkbe. Mások ragasztották ránk észrevétlen miközben a nap eseményeit böngésztem. Sugallva vagy kimondva, nem tök mind1? A cél és az eredmény ugyanaz. Egy agyatlan birka, egy újabb katona a szent háborúban. Ahol az nyer aki a leghangosabb.
Nem létezik olyan, hogy független média, ugyanis mindenki mindig és mindenkor függ valamitől. Egy olyan intézmény amit nem robotok hanem hús és vér emberek irányítanak, az soha sem lehet pártatlan, ilyen nincsen. A legtöbb amit elérhetsz az az, hogy igyekszel bemutatni minden oldalt és álláspontot és törekszel az egyensúlyra. Akkor is lehozol egy hírt ha az ellentétes azzal a világképpel amiben te hiszel és képviselsz. Akkor is meghívsz egy vendéget ha a beled kifordul tőle. Megadod az alapvető tiszteletet, mert csak így lehetsz korrekt és igazi győztes.
Add meg a tiszteletet
Nem csak a másik félnek, nem csak a nézőidnek, hanem önmagadnak is. Mert ha azt képzeled megnyerhetsz egy harcot anélkül, hogy magadat uralnád és győznéd le már elvéreztél. Magadat kínálod tálcán, és az önigazolás oltárán áldozod fel azt ami vagy. Hamis ábrándokkal hitegeted magad miközben te se voltál jobb. Csak azért mert azt mondod „azért kurváztam le az anyádat mert egy kurva”??
Micsoda érvek, terítéken az egyéni érdek, valóban ez kell a söpredéknek? Újabb szemét hegyek?
Igen, létezik a propaganda, a különbség csupán abban rejlik, hogy valaki még ad a látszatra és van aki még csak lehetőséget sem adna arra, hogy te mást gondolhass. Mert a pártatlanság szikrája, hogy valamiben is egyetért az ellentétes oldallal az az ördögtől való intézmény. Ideológiai téveszmék.
Hiszen nincs olyan, hogy valaki valakivel mindenben egyetért, és olyan sincs, hogy semmiben sem, ez mind mind hazugság, ócska szemfényvesztés. Ma a média megmondja mit kell gondolnod, mind1 az hogy bal vagy jobb az az oldal pórázon tartva a kutyáikat. Gondosan megszabva mikor és hol ugathat és hol kell pacsit adnia. Tisztelet azoknak akik az ilyen utasításokkal még szembe mernek szállni, és a kötelezőnél azért valami többet is nyújtani.
Az újságírásnak csak oázisai lehetnek
A média tehát nem független, maximum oázisai lehetnek. Olyan újságírók személyében akik teret engednek mindenféle, fajta véleménynek és a nézőre bízzák a döntést, hogy mit hisz el és mit nem. Minden nap egy küzdelmet vívnak az ördöggel és a saját lelkiismeretükkel. Van, hogy győznek van, hogy veszítenek, de csupán akkor lehetnek hitelesek, ha elismerik amikor tévednek, és méltósággal tűrik ha veszítenek, és alázattal ha győznek. Mindig és mindenkor ott a pillanat, hogy megmutasd ki vagy. Ha csak a látszatra adsz a végén csak lejáratod magad annyira elhiszed a saját baromságaidat hogy minden épeszű gondolatot felülírnak benned. Ez az ügy ékes példája ennek.
Az álszentség margójára
Ugyan azt a műsort hallgatjuk nap mint nap. Ha ellenzéki vagy akkor nem válaszolsz propagandistáknak. Ha pedig kormánypárti, akkor pedig a fék nyúz gyárakat bojkottálod. Ugyan azt csinálod csak máshogy hívod. Abban egyetértenek, hogy válaszolni kéne, és annyira előzékenyek, hogy átadják a lehetőséget az erkölcsi fölényre de valahogy ritkán élnek vele.
Epilógus
Ha alárendeljük magunkat egy magasabb erőnek, egy önzetlen eszmének oda figyelve arra, hogy ne vakítson el, ne részegítsen meg és, hogy ne szentesítse a cél az eszközöket akkor elkerülhetjük, hogy az önzés teret nyerhessen és hitelesek és korrektek tudjunk maradni. Egyszer mindenki eltéved, a különbség csupán az, hogy visszatalálsz e a helyes útra vagy sem. Tájékoztass és ne sugallj, ne is írd le mit gondoljak, mutass be minden oldalt olyan alaposan körüljárva hogy a tükörbe nézve is azt mondhasd ez igen, ötven ötven százalék jobbra is és balra is. Semmit nem hallgattam el, semmit és senkit nem nyomtam el. A színpadon a vélemények, a kérdések úgy is a feledés homályába merülnek, csupán az eszközei lehetnek az igazság napvilágra kerülésének.
Szükség van a régi értékekre, a gondolat szabadságára, érveknek hadára, és az olyan vitákra ahol a józan ész bont vitorlát. Ahol a sértettség és az önzés a mélyben reked meg. Ne meggyőzni akarjuk egymást hanem megérteni. Azon kéne dolgozni, hogy megtaláljuk azokat a közös nevezőket amire egy új világot építhetünk együtt, közösen, jobb és bal oldal együttesen.
