Sziasztok!
Tegnap írtuk meg, hogy akár az nKór támogatói is érintettek lehetnek egy a közelmúltban napvilágot látott adatszivárgásban:
De mit szól ehhez az egészhez a mag? Nos az nKór rendkívül komolyan vette az ügyet és kiemelten kezelte, és még aznap reagált is erre, sőt olyan kérdésekre is válaszoltak amiket senki fel se tett. Szeretem mikor ennyire közlékenyek.
Főételként az index cikkének lebutított szájbarágós demó változatát tálalták. A desszert a szokásos, velünk nem történt és nem is történhet soha ilyen szöveggel szúrták ki a szemünket. Egyszerű nyelvezete pedig könnyen emészthetővé tette számomra az egészet ezért külön köszönet:
Macskafogó!
Köszönjük, de még korog a hasunk, kicsit a tartalmat hiányoltuk, de legalább már mi is értjük miről írt az index.
Azt viszont senki nem írta, hogy az adatszivárgás az nKór-on, illetve a partneroldalukon történt. (De mindig gyanús ha valaki még a vádak ismertetése előtt mindent tagad. )
De ne szaladjunk ennyire előre. Hiszen csupán annyi hangzott el, hogy van az a dimenzió amiben egy Revolut felhasználó nKór felhasználó is egyben. A képek azt bizonyítják az előző cikkemben, hogy bizony lehetett ilyen, hiszen ők maguk ajánlgatták oly bőszen a saját felhasználóiknak. Ezt mellesleg most ők is elismerték a sátán macskája személyében.
Így válik egy clickbait felvetés olyan alternatív valósággá amit sem cáfolni, sem pedig megerősíteni nem tudnak, ezért inkább körülmagyaráznak.
De a lényeg az, hogy beszélünk róla, kell és érdemes is foglalkozni ezekkel a témákkal. A fonal gombolyag elgurítva, oda is kap a csacska macska.
Hiszen mégis kit érdekel az adatai biztonsága? Saját maguktól még egy ilyen macskakaparás sem született volna meg egy olyan témában melyben érintettek lehetnek.
nKór valóság
De egy percre tekintsünk el ettől az általam kreált alternatív valóságtól és térjünk most vissza az nKór valóságába, és adjunk hálát az égnek, hogy ők kivételek és egy nKór felhasználó sem lehet érintett, és ilyen soha semmilyen körülmények között nem történhet meg. Köszönjük, megnyugodtunk.
Gondolom minden adattolvaj tiszteletben tartja az nKór felhasználók adatait még akkor is ha állításuk szerint nem is lehet kiszűrni őket. De az is lehet, hogy vörösen világítanak, így azokhoz biztosan nem nyúlnak a szájber bűnözők.
Néha annyi is elég ha valaki a szívére teszi a kezét majd egy kisujj esküvel megspékelve adja a becsület szavát egy olyan dologra, amit nem tudhat senki sem száz százalékig biztosra.
Hiszen pár nappal ezelőttig a Revolutot is teljesen biztonságosnak mondták. Konkrétan úgy nyomatták mintha fizettek volna érte. Hát igen. A holnap a ma cáfolata.
De szerencsére a többség a partneroldalt használja. A jól bevált módszer az esetleges érintettek kisebbségbe helyezése. Hiszen mindig azok vannak kevesebben akik háborognak, akik gondolkodnak, akik alaposan megrágnak valamit mielőtt vak hittel a szívükben leengednének a torkukon.
Partneroldal
De mi is ez a partneroldal? Vajon miért kell alternatíva ha annyira szuper? Miért kelt gyanakvást a gondolkodó emberekben egy ellenőrizhetetlen szolgáltatás ami „csupán” a kártyaadatainkat kéri el?
Forrás: https://kek.sh
Ami mellékesen egy képfeltöltő oldal is egyben:
Forrás: https://kek.sh
Praktikus. Gondolom azért a partneroldal a hivatalos megnevezés ne hogy véletlen egy képet töltsenek fel az emberek a támogatás helyett. Megadhatod a kártyaadataidat és közben egy képet is feltölthetsz a péniszedről. Nyugtának nem rossz.
Nem mondom, hogy nem biztonságos, de azért a tökömet nem raknám fel rá mint ezek. Persze van aki a fogorvosától szerzi be a pörköltnek valót is. Fodrász helyett is vághatja a hajad a párod. De azért mindenki tegye fel magának a kérdést, hogy praktikus legyen valami, vagy inkább minőségi?
Ha a nehezen megkeresett forintjaidról van szó szerintem nem kérdés hogy melyik. Gondosan megválasztod a bankod, ahol a pénzedet tartod és biztonságban tudhatod, majd az adataidat csak úgy bárkinek kiadod?
Nem biztonságosabb ha a suszter marad a kaptafánál? Magyarán ha egy elektronikus kereskedelemre szakosodott pénzügyi vállalkozás kezeli az ilyen kényes adatokat és nem pedig egy képfeltöltő oldal.
Ami csupán csak egy ingyenes let’s encrypt tanúsítványt használ a kapcsolat titkosítására:
Forrás: https://kek.sh
Én kérek elnézést
Persze jobb mint a semmi és nem akarom fikázni sem, jó is az, sok weboldal használja köztük az nKór is. De a kényes adatok titkosítására komolyabb és jóval összetettebb tanúsítványt szoktak használni. Én még nem láttam egyetlen hasonló szolgáltatást sem ami let’s encrypt tanúsítványt használna. Igaz nem vagyok jártas a képfeltöltőből lett pénzügyi intézetek világában. Reszkess Revolut itt az alternatív konkurencia.
Persze vannak akiknek elég a hit a pénzügyekben. Hinned kell benne, hogy egy képfeltöltő oldal soha se lehet bugos, és soha semmilyen körülmények között nem férhet senki hozzá az adataidhoz. Hiszen megígérték. Ha pedig az ördögi KANdurrr is rádorombol kettőt megerősítésnek még az apokalipszis is eljöhet.
Záróakkord
Az nKór egy üzleti vállalkozás és mint ilyen, nem várható el, hogy saját maga alatt vágja a fát. Szóval mindig minden részlet nem kerül napvilágra, és a saját háza táján senki se fog rávilágítani olyan esetleges hibákra és problémákra, melyek gyanakvást ültetnének el az ügyfelek szívében. Szóval a minden rendben van és lesz az egy olyan válasz amit hallani akarsz és jobbat úgy se kaphatsz.
Ettől függetlenül köszönjük, hogy szakítottak ránk időt és hogy részesei voltak ennek a clickbait eseménynek ami azért valljuk be érdekes kérdéseket boncolgatott. Aztán mindenki döntse el maga, hogy a sátán kis kedvencére hallgat, vagy inkább egy valódi angyalra. De hát minden szentnek maga felé hajlik a keze nem igaz? (Halkan súgom meg hogy a bolha fészek se pártatlan)
Ezért jobban teszitek, ha inkább a szívetekre figyeltek és minden döntés előtt alaposan mérlegeltek és nem ültök fel egyből az olyan szövegeknek melyeket sokszor nem motivál más mint az önös érdekek. Ugyanis csupán ti dönthetitek el azt, hogy miben hisztek. Ha valamit biztonságosnak éreztek hát használjátok. Ha gyanakvást ébreszt bennetek hagyjátok ott. Ugyanis a vak bizalmat túlértékelik.
A macska nyávog, a kutya pedig ugat, az nKór felhasználó pedig jobban teszi ha mindig az eszére hallgat.