Nagyvilág hírei

Ukrajnát segíteni kidobott pénz?

Sziasztok!

Az index legújabb cikke szerint igen:

https://index.hu/kulfold/2022/08/11/haboru-ukrajna-oroszorszag-vlagyimir-putyin-volodimir-zelenszkij-kijev-moszkva-kreml-csutortoki-hirosszefoglalo/az-ukrajnanak-szant-katonai-tamogatas-hetven-szazaleka-soha-nem-erkezik-meg/

 

Ezek szerint az adófizetőktől beszedett dollármilliárdok úgy folynak át az ukrán vezetés kezén, mint a víz a megrepedezett falakon. Lényegében tolvajokat és az ukrán maffiát támogatjuk, és az olyan szélsőséges szervezeteket melyek nem ismernek se Istent sem pedig embert. Csak a jó ég tudja kik és mire használják fel majd ezeket a fegyvereket.

Ez az ukrán valóság, és szerény véleményem szerint ennek a nemzetnek az értékrendje inkább Oroszországhoz áll közelebb, mint hozzánk közép európaiakhoz. Testvér gyilkol testvért egy értelmetlen háborúban. Ez egy szörnyűséges családon belül erőszak, aminek véget kell vetni, nem pedig támogatni, finanszírozni, a végletekig elnyújtani.

Csak az vigasztaljon benneteket, hogy azért néhány szállítmány célba talál, és azt gyilkoltathatják meg vele akit valóban szeretnének. Ez a modern tündérmese, lehull a lepel és a hangzatos eszmék már nem sokáig fedik el az igazságot.

A szankciók semmit nem érnek

A nyugati szankciók nem működnek, ha csak nem az a cél, hogy az Unió országai is olyan gazdasági helyzetbe keveredjenek, mintha maguk is a háború elszenvedői lennének.

Ez volna az új liberális világrend? A harmadik világháború, ahol ha két fél harcol, nem fegyverrel csatlakozzunk, hanem a képmutatással és az „együttérzéssel”? A saját hazámat is tönkre vágom, hogy kollektívan átérezzük milyen egy harcoló félnek?

Egy háborút nem megbüntetni kell, hanem elkerülni. Láthatóan az utólagos okoskodás semmit nem használ és nem jelent majd elrettentő példát a további agresszoroknak.

Nem tudhatjuk mit élnek át

Mondhatnám, hogy én együttérzek a szegényekkel, a háború valódi áldozataival. De még csak elképzelni sem tudom, hogy mit élhet át az, aki minden zajra összerezzen, és a jövő egyszerűen nincs terítéken, csak napról napra élnek. Ők a valódi elszenvedői a nagyhatalmak telhetetlenségének, az új évezred keresztes háborújának. Nem látom, hol vannak a demokrata elvek, és a liberalizmus eszméit sem vagyok képes meglátni ebben az egészben. Képmutatás a köbön, fogadjuk el egymást, közben habzó szájjal esünk neki annak aki tényleg más.

Nincs helyük még az Eu-ban

A szerény véleményem az, hogy olyan gazdasági, morális, és kulturális különbségek vannak Ukrajna és az eu tagállamai között, amik meggátolják a csatlakozást. Ez olyan, mintha Kolumbia akarna csatlakozni az egyesült államokhoz. De már megtanulhattuk, hogy az együttérzésbe csomagolt képmutatás minden ajtót kitár. Pedig ennek az országnak még fel kell nőnie a feladathoz, a jelenlegi vezetést erre teljesen alkalmatlannak tartom. Számomra az a nagy vezető, aki megóvja a népét, aki a háborút nem megnyeri, hanem elkerüli. De aki már a harcok előtt mindenkit besorozna, totális háborút hírlett, már az elején, az nem törekszik a békére. Valakik betegere keresik magukat az orosz-ukrán véren, mások szenvedésén érnek révbe. Ezt a háborút csak elveszíteni lehet, megnyerni nem. Csak az a kérdés, hogy mekkora veszteséggel. Legyen végre vége.

  • Sziasztok! Csupán a kattintható nevű személyek a hitelesített és ellenőrzött, regisztrált felhasználók! A szűrke színű egyének regisztráció, és bármiféle ellenőrzés nélkül írogatnak, többnyire nem létező e-mail címekről.

    Rangok és titulusok:

    Ezzel szeretnénk tájékoztetni és egyben motiválni benneteket arra, hogy regisztráljatok minél többen:

    https://www.torrentek.org/utsv4/register/

    Köszönjük a figyelmet, és további jó kommentelést mindenkinek.

  • És akkor jobb lett volna hagyni, hogy Oroszok megegyék Ukrajnát? Mi támasztja alá, hogy ott megállnak? Lehet igen, és ha nem? Akkor jön a kövi aztán a kövi?

    Korlátozások meg működnek. Ukrajna elbukott már? Nem. Gazdaságilag szar az egész oroszoknak, ami miatt a háború is lelassult, mert nem tud úgy hozzájutni bizonyos dolgokhoz. Vagyis működik valamilyen szinten.

    Bizonyára a korlátozások így az EU országait is érinti eléggé, ami nem jó, de én nem lennék kíváncsi arra, mi lett volna, ha... Mert lehet semmi csak Ukrajna lenne kuka.

    Viszont az okát se értem a háborúnak, meg kicsit gyanús az is, hogy az oroszok csak egyre többet akartak a béke tárgyalások alatt, és ráadásul irreálisan. Mert az a ok, ami miatt támadtak abból nem sokat értek és elég nagy hülyeségnek is hangzott. Én nem nagyon látok reális indokot arra, hogy miért is kellett ebbe a háborúba belemenni vagy miért ne tudtak volna megegyezni.

    Az biztos, hogy én inkább megadtam volna magam, minthogy egy csomó ember meghalljon ilyen hülyeségek miatt. Persze amennyiben garantálják, hogy senkinek nem esik bántódása. Szóval Ukránok is tehetnek az egészről, mert hát csak hagyják, hogy szétlőjék a népüket, a házaikat.

    No mindegy, nekem ez a véleményem, részben egyetértek a szankciókkal, részben nem.
    Ritkán olvasom az indexet, most is csak ezért hogy lássam miről van szó. Ukrajna olyan lehetőségekkel rendelkezett ( mert ez már sajnos csak a múlt )aminek sok ország a töredékéért is hálás lenne,békeidőben is képtelen volt előre lépni.mert vagy az oroszoktól vagy az amerikaiaktól várták a Kánaánt..Magyarul nem akartak dolgozni.
    Az USA szívesen kitermelte volna a nyersanyagokat de közbeszólt a háború. viszont a termőföldek 1/3 sikerült azért még meg szerezni hála az ifjú Bidennek és az éppen regnáló USA barát kormánynak!
    Az hogy van e értelme ezt a háborút pénzel illetve fegyverekkel finanszírozni,érdekes módon csak a politika nem jött rá mindenki más igen,nem érdekes?
    Mert hát zavarosban lehet halászni, mondja a mondás,de eljön majd az idő mikor kielemzik hogy az EU politikusai mi célból kényszerítették éhezésre népüket, a számunkra érthetetlen döntéseikkel.
    A finanszírozásnak van értelme ,de nem a háború segítése hanem a helyreállításban.
    Azért majd kíváncsi leszek hogy a helyre állítási segély arányos lesz e az eddig a háborúba beleölt pénzekkel.
    Úgy hogy egyetértek az index írásával és Dark véleményével.
    Az szerintem elkepzelhetetlen, hogy az oroszok nem álltak volna meg.

    A megadással pedig egyetértek. Békét kellett volna kötni a legelején, mégha az Ukrajna számára hatrányos is lett volna. De a cél a háború volt...

    Ki cseszett rá? Európatól az oroszokig mindenki, amerika meg röhög a markába es gyártja a fegyvert meg szállítja a fosszilis energiát.
    Kíváncsi leszek vajon az újjáépítésre is lesz e annyi pénz mint amit eddig beleöntöttek ebbe a kútba.
    Ukrajna annyi nyersanyaggal és termőföldél rendelkezik (rendelkezett,) amiér sok oszág a tőredékével is jóléti társadalmat tudott volna létrehozni,de ez nekik nem sikerült.
    Az újjáépítés is csak úgy működhet hogy pénzt nem kapnak, a segítő országok odaviszik az épitöanyagokat és vagy felvesznek helyi munkásokat vagy saját erőből megoldják.( szerintem) Az EU politikusait mindenképp felelösség terheli,remélem egyszer az igazságra is fényderül miért ez emberek érdeke ellenében döntöttek súlyos kérdésekben.Egyetértek itt valóban a háború a cél aminek szerintem az igazi okai még ki sem derültek.Minden mindennel összefügg!csak még nem látjuk.

    És igen csak a béke a megoldás!
    Szerintem a szankciók a legjobb esetben is max lassítják az oroszokat, meg nem fogják állítani. Erre csak akkor volna esély, ha az orosz gazdaság olyan szintre zuhanna, hogy elgondolkodnak Putyin leváltásán.

    Az elhúzódó harcok oka inkább az ellenség alábecsülése és az, hogy egy óriási területről beszélünk, amit szinte házról házra, városról városra kell elfoglalni.

    A kérdés itt nem az, hogy hagyni kell e, hogy Oroszország Ukrajnát elnyelje, hiszen megtette és hagytuk neki. Hanem az, hogy hagyhatja e megtorlás nélkül a "szabad" világ feje és minden szövetségese. Voltak példák a múltban arra, hogy a tétlenséget a gyengeség jelének tekintették, és így az agresszorok még többet akartak.

    Így egyrészről megértem, hogy valamit tenni kell. Másrészről meg vannak országok amiket évtizedek óta hasonló szankciók sújtanak, mégis vígan elvannak. Ugyanis az a réteg amit büntetni akarnak, szinte elérhetetlen. Ezeket a mostani intézkedéseket is az átlag ember fizeti meg. Ez most olyan mint mikor valaki a másikat péppé veri, aztán csak egy végzést kap, hogy nem mehet a közelébe.

    Háború oka nem más mint a nato és az Amerikai gazdasági érdek. Ez az egész még Barack Obama idején kezdődött, mikor megpuccsolták az oroszbarát kormányt. Erre válaszul jött az orosz agresszió, és ekkor vesztett Ukrajna területeket.

    Mivel a demokratákat közben leváltották, nem volt folytatás. Háttérbe kerültek a nato érdekek és a külpolitika. Most, hogy ismét a demokraták vannak hatalmon tovább folytatódik Ukrajna integrálása, fegyverezése, Oroszország ellen hangolása.

    Szintén a gyengeség jele, ha ezt az orosz fél tétlenül nézi. Nem értek egyet a lépésével, de tudom hogyan működik a világ, és bizony nincs olyan nagyhatalom amely eltűrné az ellenség ilyen fokú terjeszkedését, közeledését, fenyegetését.

    Amerika anno a haza védelmében még egy másik kontinensen lévő országokat is megszállt, az se tetszett se az ensznek sem pedig a natonak. Mégis meglépte egyedül is. Senki nem büntette meg érte. Miért? Mert mi a kutyánk kölyke.


    Az oroszok pedig azért követelnek egyre többet, mert egyre többet szakítanak. Azt senki se gondolhatja komolyan, hogy amit elfoglaltak azt majd vissza fogják adni. Minél tovább nyomulnak be, annál rosszabb feltételekkel adhatja meg magát Ukrajna. A cél egy ideje már az Ukrán kormány leváltása.

    Egyenlőre semmi nem utal arra, hogy megrázták volna az oroszok a szankciók, vagy hogy a harcokat mérsékelnék. Sőt, még a fehéroroszok bevonását sem kérték, pedig ha minden kötél szakad boldogan besegít.

    Szóval messzebb van az ukrán győzelem mint az orosz.
    D