Sziasztok!
Még novemberben írtunk arról, hogy csalók többek között az ncore prémium szolgáltatását „kihasználva” próbálnak haszonhoz jutni:
https://www.torrentek.org/
Aztán nem sokkal később érkezett a folytatás is:
https://www.torrentek.org/
Jobb későn mint soha
Március végére végre az ncore fülébe is eljutott a hír, és reagálás képpen vagy a helyett, egy hosszú bejegyzést szenteltek annak, hogy hol és hogy miért kell őket támogatni, ja és ha már így alakult, az email címed is cseréld le a kedvükért:
Forrás:
https://www.torrentek.org/utsv4/threads/oldal-hasznalata.521920/
Azt sajnos elfelejtették megemlíteni, hogy mit tehet aki pórul járt, de hát azt már megtettük mi.
Viszont nem hiányozhat a szokásos támogatásra való buzdítás, ami azért mindig egy kicsit komolytalanná tesz minden hasonló kezdeményezést.
Hiszen olyan érzése lesz tőle az embernek, mintha nem is az átverésekre akarnák felhívni a figyelmet, pusztán csak minden fillér hiányzik a kasszából, amit az áldozatok nem nekik fizettek be. XD
Ez azért má nagyon hajaz a szerzői jogok élharcosainak logikájára, miszerint aki letölt valamit azt meg is venné és ezért a képzeletbeli vásárlásból be nem folyt összeget hiányként könyvelik el. Valami hasonló érzés ösztönözhette az ncore rezsimet arra, hogy felszólaljanak a külső oldalakon ncore prémiumot vásárolgató emberkék érdekében. XD Nem is hiába, ők a legfanatikusabb rajongóik. XD Sokszor veszélyt és szövegértést nem ismerve állnának az ncore gazdák szolgálatába.
De hála az ncore propagandának, legalább ismét élvezhettük a tömérdek szófordulatot, a megannyi hasonlatot, az olvasás nyújtotta gyönyört, és a magyar nyelv egyik újabb ékes példáját. Jajj, most kapcsolok, nem is jót olvasok, több ablak is meg volt nyitva. XD Bocsánat, ez a jellemzés egy másik szerzőnek szólt.
(Tessenek oda képzelni a feketével jelölt szavak ellentétét és máris jó lesz. XD)
Az ncore hírre szánt észrevételem inkább egy fajta a tanúbizonysága annak, hogy egy közleményben ötször is leírhatjuk büntetlenül egymás után azt a szót, hogy prémium. XD
Szerintem külön embere lehet az nc-nek aki minden hírbe képes beleírni, hogy támogass, támogass, és támogass. Reméljük megfizetik érte ha már a pénz körül kering minden gondolata. XD
A NEM az nemet jelent!
Külön érdekesség, hogy a hatályos törvények értelmében mindenkinek joga van a személyes adatainak a törlésére, így az ncore üzemeltetőinek kötelessége törölni azokat a fiókokat amelyekre a felhasználók nem tartanak igényt és ezt az alábbi címen jelzik: [email protected]
Hiszen az oldal személyes adatokat kezel és gyűjtöget össze amire bármikor mondhattok NEM-et. Akiket tehát felfüggesztettek de nem akarnak fizetni, kérjék az azonnali törlésüket.
Törölnek ezek egyáltalán bárkit?
Komolyan érdekelne, hogy van-e lehetőség a rendszerből való tényleges és végleges törlésre, főleg most, hogy minden fiókot talonba raknak. Minek az nekik? Hátha egyszer majd támogat? XD
Év végén lehetne egy árverés ahol a legrégebbi és a legtöbb feltöltéssel rendelkező fiókokra lehetne licitálni a vaterán. Vannak itt még pénzkereseti lehetőségek, csak merjetek nagyot álmodni srácok. Na, több komolyságot a sok free meg citromos fióknak. XD
Mint írtam, akit tiltottak vagy felfüggesztettek, joga van a rendszerből való végleges törlésre. Vagy minden egyes felhasználónak jogi útra kell terelnie az ügyet a személyes adatainak a védelmében? Kíváncsi vagyok, hogy a magnak mi az álláspontja, vagy ugyanolyan egyénien kezeli a törvényeket mint a saját szabályainak a betartását, illetve betartatását?
Ígérem, utána fogunk járni, ugyanis a köreinkben is szép számmal akadnak olyanok, akiknek az adatai továbbra is a rendszerben vannak pedig nem tartanak igényt a fiókjukra.
nCore a facebook-on
Érdekesnek tartom, hogy mindig azok vigyorognak mint a vadalma, akiknek még soha semmi problémájuk nem volt. Viszont azoknak akiknek már akadt valamilyen gondjuk az oldalon, azoknak a többsége elégedetlen a problémamegoldással és a segítségnyújtással. Pedig bárki követhet el hibát, de úgy tűnik az ncore mentalitás ragadós.
Méltányosság vagy méltánytalanság
Megy a kommentek takarítása szépen, a dicshimnusz persze megmarad, de azért mindig sikerül kimenteni pár ellenvéleményt még a cenzúra előtt:
„11 éve vagyok tag, egyszer, kértem seed-et egy dokumentum filmhez, mint kiderült, figyelmeztetett az admin, hogy szabálytalan amit tettem és tényleg, beástam magam a szabályzatba, kicsit eldugva, meg is találtam, ez még rendben is volna, vétettem, viszont véglegesen le lettem tiltva hogy bármihez hozzászóljak
„a legjobb magyar oldal, nincs párja, viszont mostanában már vigyázzállásban megyek fel, nehogy vétsek valamit, sokszor támogattam is az oldalt, úgy érzem, elmentek számomra rossz irányba, már nem lehet semmit kérni pl: magyar feliratot, mert azért is büntetnek, ha jól látom, addig nincs is gond, míg nincs vetélytárs”
„Sajnos a panaszom süket fülekre talált. Hiába írtam és kértem segítséget nem kaptam. A gépem le égett oda veszett minden torrentem, így a szidelés is nehezen tudtam volna teljesíteni. Meg is lettem büntetve köszönöm n core. Úgy hogy most fizessek ha vissza akarom kapni a fiókomat. Méltányosság (köszönöm). Egy 10 éve tag.”
„Inkább „”A dokumentum lejárt
Ez a dokumentum nem érhető el többé.”” hiba megszüntetésén dolgozzatok már, ami az nCore lapozásakor jön elő!”
„igen az tenyleg jó lenne ha megnyitok 1 torrent adatlapot akkor vissza tudjak menni az elozo oldalra.. De nem lehet, újra kell kezdeni a keresést, szurest.. Nem egetvero problema de kenyelmesebb lenne az tuti”
Tovább is van mondjam még?
„Én ilyen oldalra nem tartók igényt ami az adataim beszippantja és lehet vissza is él velük de hozzáférni meg nem enged aztán fizessek azért hogy tudjam nézegetni az oldalt”
„Az enyémet töröltétek, mert 8 hónapig nem volt időm filmet letölteni annyit melóztam. Ott a z oldalon gondolom irogattatok… de lévén nem volt időm belépni így azt se láttam.
Pedig gmailes volt és előtte rendszeresen használva volt”
„Kb az elsők között voltam tag. Nem léptem be tavaly pár hétig, vagy hónapig, de ment az összes torrent film és program ritkaságokkal. Majd visszaléptem volna, mert kerestem valamit. Erre azt látom, hogy ki lettem rúgva NULLA figyelmeztetés mellett. DE lehetek prémium tag. Ez nem hisztis komment akar lenni, csak annyira szeretném, ha tudnátok, hogy nincs harag. Ahogy az összes torrent is leállt részemről. További sok sikert kívánok!”
„Na ugyan ezt mondom, de csak kiröhög a sok bigott fasz. Leszarom a tagságolt, de ha már szóbakerült, ok nélkül lett kitiltva egy rakás tag…”
„Én meg kicsit méltánytalannak tartom hogy 20 éves tagság után elit tagként csak fognak és inaktiválnak. Fizessek elő. Az utóbbi 5-6 évben csak azért volt bekapcsolva a nas hogy seedeljen. Írtam de válaszra sem méltatott a staff. Hát bocs még én fizessek?”
Ez volna az érem másik oldala ami valahogy mindig el van bagatellizálva. De ha komplexebb képet szeretnénk kapni, akkor ideje a szemellenzőt levenni, ugyanis egyre többen vannak azok akiknek gondjuk akad az oldallal. De amíg hangos a taps, addig nem tűnik fel, ha kivezetnek pár emberkét a tömegből.
Segíts magadon, az nCore úgysem segít…
Mindig elképedve nézem ahogy a panaszosok tömegével jelennek meg a facebook-on és választ, segítséget csak a közösség tagjaitól remélhetnek:
Ebből is látszik, hogy mennyire segítőkész a mag. Amint előlép az árnyékból egy rövid időre, egyből el is árasztja a megannyi panaszos, akik eddig semmilyen választ vagy segítséget nem kaptak. Csak gyűlik és gyűlik a sok egyéni probléma, és egyszerre zúdul a közösségi hálóra.
Az is tisztán kivehető, hogy a tagok egymásnak segítenek, és ilyenkor mindig elgondolkozom azon, hogy nem inkább ezeket a segíteni akaró jó szándékú embereket kéne kinevezni, a cinikus, megfáradt, a saját karikatúrájává avanzsált adminok és moderátorok helyett?
De az is lehet, hogy olyanok mint a Mátyás az „igazságtalan”, és álruhában segítenek a bajbajutottakon, de amikor az oldalra belépnek, felkerül a korona, és kötelező mindenkivel lekezelőnek lenni.
Valóban rossz a Freemail és Citromail?
Vannak akik szerint nem:
Szerény véleményem szerint korban és színvonalban pont az ncore-hoz valók. XD Valószínűleg sok citrom és freemail-es nem kapta meg a felhasználók körében csak „zsaroló email„-ként emlegetett üzenetet, melyben némi váltságdíj fejében vissza vásárolhatjátok a saját fiókotokat. Ezért hirtelen égetően fontossá vált, hogy mindenki lecserélje. De az is lehet, hogy tévedek, és pont most lett elavult mind a kettő. XD
A szabály az szabály
Ebből a kottából játszik az ncore rezsim, közben kórusban béget mellé a sok birka, és ha az egyik elbotlik egyből átgázol rajta a többi. Nevetnek a másikon, hátra dőlve, hogy hát igen én különb vagyok mert én nem hibázok. Aki pedig igen, az magára vessen. Ez a 2022-es ncore szellem. Mindenki csak a saját kárán tanul, már várom mikor alapítanak pártot, hogy komolyabban is kamatoztatni tudják ezt az agymosott elvakultságot.
A legtöbb oldalon valóban van kötelező aktivitás és ha x időn belül nem lépsz be, kapsz egy emailt róla. De az ncore nem figyelmeztet, csak meglóbálja a csekket.
A hőn áhított szabályzatot sokszor maguk a vezetés tagjai sem tartják be, és a kivételezést sem vetik meg azok részére akiket már régebb óta ismernek.
Azt is meg kell említenem, hogy bár a szabály nem ismerete nem ment fel senkit se, viszont nem is jelentik be előre, ha például a kötelező aktivitási idő lecsökken.
Szóval ha csak nem vagy fanatikus aki minden nap a szabályzatot bújja, könnyen kerülhetsz olyan helyzetbe amire ma csak legyintesz, hogy ha ha úgy se lesz olyan soha. Ha pedig mégis, rajtad is pont úgy fog röhögni a többi nyalis (magszopó) mint ahogy talán te is tetted.
Valóban biztonságos a prémium vásárlás az nCore-on?
Már több panasz is érkezett az oldalon, hogy bizony nem:
Persze a válasz mindig az, hogy ilyen náluk biztos nem történt, ahogy jelszavak sem kerültek ki soha sem:
Elképzelhető, hogy van a staff-ban egy szerencsekerék amit ha megpörgetnek, random húzhatnak le felhasználókat, és mivel mindig csak egyet egyet, így a dolog rejtve marad. XD
De amíg a forrásom nem csempészi ki ezt a szerkezetet, addig kénytelenek vagyunk azt feltételezni, hogy a rendszer hiba nélkül működik. De azért felmerül a kérdés, ha esetleg mégse, arról szólnának-e?
Nem lenne egyszerűbb a nálunk minden rendben van szöveg helyett inkább utána járni a dolgoknak? Leírni mi hogyan működik, hogy a felhasználók biztonságban érezzék az adataikat?
El van a magyar torrentező kenyéren és vízen?
Látható, hogy amíg manapság a technika egyre rohamosabb ütemben fejlődik, ez valahogy a torrent oldalakon nem látszik meg. Olyan mintha megrekedtek volna a múltban és ugyan azokkal a problémákkal vannak elfoglalva újra meg újra. A legnagyobb gondjuk még mindig az, hogy ki milyen e-mail címmel van regelve. XD
Többségük olyan messze van a mobilbarát felülettől, mint a nyugat a keleti ideológiától. Ősrégi megoldások, megszokott stílusok, minden olyan mint a kezdetek kezdetén, csupán a lendület és a felhasználók tisztelete veszett el útközben. Pedig több szempontból is az ncore a legjobb. Ha pedig az első stagnál, a többi versenyző sem töri össze magát.
Mire is fizetsz elő?
Ezek után felmerül a kérdés, hogy mégis hova is megy el a sok pénz. A költségek sehol sincsenek feltüntetve, így csupán egy ígérettel kell beérnetek, hogy így görbüljek meg ha nem az oldal költségeire költöm el. XD
Elég csak benézni a fórumba, hogy megtudjátok mégis kiket vagy miket is támogattok. Nem kell sokáig keresgélnetek, hogy valami kreténbe akadjatok, és csak a lekezelő felsőbbrendű dumájából kapiskálhatjátok, hogy na ő itt egy staff tag:
Arra egy robot is képes, hogy beírja minden kérdés után, hogy olvasd el a szabályzatot. XDDD Mi lesz ezekkel a drága jó staff tagokkal, ha az ncore eljut fejlettségben arra a szintre, hogy botokat is alkalmazni tudjon. XD
Lépten és nyomon hülyének vagytok nézve, le vagytok kezelve, meg vagytok alázva és büntetve, de azért fizettek, mert megvan az ára a hallgatásnak és a becstelenségnek.
Előre a múltba
Az elmúlt hónapok intézkedéseiből jól látszik, hogy az ncore nem tervezi a közösség bővítését és fellendítését. Hiszen egyre nehezebb a bejutás, közben kikerülni egyre könnyebb.
Minden user egy potenciális dollár jel a szemükben, és mivel vannak bőven, elég ha őket sikerül fizetésre bírni. Közben a béka segge alá züllik a színvonal és a hangulat. Ugyanis csak egy nagy szűk réteg az, ami a közösségi élet szerves részét képzi. Nem terveznek változtatni, nem akarnak nyitni, viszont elkezdtek úgymond elit oldal lenni, így lényegében az ncore mint közösség néhány balfácán szórakozása marad.
Az érem másik oldala
Meg tudom érteni azokat akik csak letöltenek, akik nem néznek a dolgok mélyére. Amíg minden rendben megy nem is néznek fel a monoton kis világukból, de ha beüt a baj, akkor kapcsolnak. Akkor hirtelen látják a másik oldalt. Én magam is ismerek olyan embert akit a szabályok nem csak nem mentesítettek de nem is védtek meg.
Végszó
Szóval töltsetek le békével és igyekezzetek naprakészek maradni a szabályokból, és ha szerencsétek van, soha semmilyen problémátok nem akad.
Személy szerint nekem még soha nem volt gondom az oldalon, amit talán annak köszönhetek, hogy félpercenként beléptem, és megszállottként frissítettem a wiki oldalát, hogy van-e valami újabb változás. XD Be is tartottam minden szabályt.
Ettől függetlenül a vezetésnek még így is akadt problémája velem, de nem az oldalon, hanem itt a torrentek.org-on. Ugyanis a rezsim nem tűrheti a kritikát még az ncore oldalon kívül sem.
De ne csüggedjetek, az ncore torrent oldalon kívül is van élet, sőt ott van csak igazán.
Sziasztok! Csupán a kattintható nevű személyek a hitelesített és ellenőrzött, regisztrált felhasználók! A szűrke színű egyének regisztráció, és bármiféle ellenőrzés nélkül írogatnak, többnyire nem létező e-mail címekről.
Rangok és titulusok:
Ezzel szeretnénk tájékoztetni és egyben motiválni benneteket arra, hogy regisztráljatok minél többen:
https://www.torrentek.org/utsv4/register/
Köszönjük a figyelmet, és további jó kommentelést mindenkinek.