nCoreTorrent oldalakTracker info

Accountod törölve, avagy betalált a kritika!

Sziasztok! A hír igaz. Az ncore fórummoderátorai a hatalmukkal visszaélve töröltek néhány felhasználót a közzétett véleményük miatt. Többek között engem is, de ahogy ti is láthatjátok ez nem gátol továbbra se semmiben. Fontos közölnöm, hogy nem az ncore torrent oldalon írtuk le a véleményünket, hanem itt a kommentekben.

Ahhoz, hogy a történteket mindenki megértse ugrunk pár napot az időben. Mint már annyiszor, írtunk egy gúnyos hangvételű cikket:

thechoosed – egy megszállott insane rajongó naplójából

Nincs benne semmi érdekes, olyan mint az összes többi ami ebben a napi szar kategóriában íródott. Személy szerint írtam már pár száz hasonlót. Többek között olyan egyének viselkedésével foglalkoztam melyekkel nekem gyakorlatilag nem volt problémám sem pedig kapcsolatom. Tehát az adott személyekkel nincs is gondom, én a viselkedésüket minősítem.

Aki elolvassa és értelmezi az megérti, hogy bizonyos fokú inkompetencián vagy sírni lehet vagy pedig nevetni. Mi a másodikat választottuk, hiszen mi éppen úgy tudunk nevetni a saját baklövéseinken ahogy másokén.

De a hatalom nem ismeri a tréfát sem pedig a kritikát. Mindent és mindenkit elhallgattat ha tud. Fenyeget, zsarol és elnémít. Ez az új trend, amit bizonyos moderátorok ma szintén képviselnek. Nem az összes, nem a staff, de sajnos elég megtévesztő lehet, ha valaki az egész ncore, és a komplett vezetés nevében fogalmaz.

De mégis mit vehettek ennyire a szívükre a moderátorok? Talán azt, hogy felhívtuk a figyelmet arra, hogy bizonyos személyek büntetlenül éveken át zaklatnak, sértegetnek másokat? Zsidózhatnak, cigányozhatnak, románozhatnak, mégis büntetést azok kapnak akik ez ellen szót emelnek? Ezek tények, és bizonyítást is nyertek.

Milyen konkrét sértés hangzott el a moderátorokra ami nem volt igaz? Hogy offolt a moderátor?

Mindenki láthatja, de az is lehet, hogy kódolt nyelven meghívót kért.

Vagy az nem tetszett, hogy azt mondtuk nem megy a szövegértés? Ezt is csupán megmutattuk, van rá példa bőven:

Láthatóan ez sem koholmány, hanem a fájó igazság. 🙂

Ezen kommentek arra sarkaltak embereket, hogy kicsinyes bosszút aljának sérelmeikért. Elmondanám, hogy ez nem igazán sikerült. XD De még nincsenek azon a szintem, hogy megértsék saját magukat járatták le, hiszen mennyire kicsinyes valakit azért törölni, mert leírt egy nekik nem tetsző véleményt?

Sőt, az összes véleményért a tulajdonosok vitték el a balhét miközben a közzétett bejegyzések arról árulkodnak, hogy mi sem az adminokat, sem a tulajdonosokat nem hibáztattuk azért, mert néhány moderátor láthatóan nincs a helyzet magaslatán. De örömmel elvisszük a balhét, ha ez az ára az igazságnak.

Ez a cikk csupán egy kritika volt, nem volt célunk ezt a beszélgetést a moderátorokra kihegyezni, sőt a közzétett cikk még csak nem is róluk szólt. Mellékesen merült fel a költői kérdés, hogy ők hol voltak ez alatt a hat év alatt? Mivel foglalkoztak, hogy ennyire nem tűnt fel mások sértegetése és provokálása?

Aztán érkezett az indok, nem privát, nem az oldalunkon, hanem az ncore fórumon:

Azokra vannak kiakadva akik a hibáikat taglalják, de azért forduljatok hozzájuk bizalommal, láthatóan jól fogják fogadni. 😀 Harapni nem fognak, csupán törölni. XD

Minket konkrétan tag rangból felhasználóra minősítettek át, a pontjainak törölték a hozzászólási jogunkat megvonták. Anélkül, hogy az ncore oldalon bármit is mondtunk vagy tettünk volna. XD

Ezt nevezi ez a siva moderálásnak. 😀 Pontok és a rangok elvételét, majd a törlést. Ez nem egy fajtája a moderálásnak ezt kicsinyes bosszúnak nevezik ami eléggé szánalmas. Valóban ez a dolga az nc moderátorainak? Külső oldalak kritikáival foglalkoznak? Fentebb még arról ír, azért a sok baklövés mert nincs elég idő, de láthatóan több is van a kelleténél.

A régieket emlegetik, de elhihetitek nekem, hogy ezalatt a tíz év alatt senki sem volt annyira hülye, hogy magára vegye azt az inget ami nem illet rá. De ugye meg kell mutatni az újaknak, hogy ki a főnök. 😀 Halkan súgom meg, nem ők. 🙂 Ezek a modik jönnek és mennek, soha se volt és soha nem is lesz közük az ncore-hoz. Ezért mélyen megdöbbent, hogy pont azok veszik magukra az ncore keresztjét akiknek gyakorlatilag semmi közük hozzá.

Azt mondják elnézőek, de mint kiderült még a hiányosságaikra sem szabad felhívni a figyelmet, nem szabad közzétenni mert egyből törölnek. 😀

De ha a moderátorok a főszerepre vágynak, én állok elébe. Ugye arra volt büszke a siva, hogy tudja kik vagyunk. Húsz emberből kettőről tudták, mellesleg nekem az egyéni rangom mr torrentek.info volt, szóval azért megtapsolni nem fogom mert erre rájött. 😀

De hogy kicsit lássátok ki van a sablon szövegek mögött elmesélnék egy történetet. Még májusban az egyik cikkemet követően melyben egy sorban megmertem említeni a moderátorokat, egyből ráírt egy barátomra, és megakarta tudni a nevemet. Szerintetek minek az nekik? 😀

A válasz meglepőbb mint gondolnátok:

Mint láthatjátok az nc moderátora már májusban utánam érdeklődött. Megakarta tudni mi a becsületes nevem, hogy felvegye velem a kapcsolatot. XD

Nem lehet pm-ben, nem lehet email-ben, nem lehet itt az oldalon, ő a nevemet akarja az ablakon kikiabálni, hátha érkezik válasz. 😀

Édes istenem. Itt én már tudtam kikkel van dolgom. Emberek után nyomoznak, azt hiszik egy névvel bármire mehetnek. Vagy tán leakarnak járatni? Ez a tudom a nevedet és tudom hol laksz kategória? 😀

Ebből már kinőttem. Aki tudni akarja a nevemet az csak kérdezze meg.  Sőt aki számít még a számomat is tudja és bármikor felhívhat. Ne másokat akarjatok spiclivé tenni, nekem is jöhet a kérdés ha valamire kíváncsiak vagytok. 🙂

De az internet világába szükséges tudni a másik polgári nevét ahhoz, hogy egy pm-et megeressz, hogy beszélhess vele. 😀 ŐŐŐŐŐ, nem. 😀 Szóval ilyen emberekkel van dolgunk kérem szépen. 😀 Hazudnak, emberek után nyomoznak hiszen mindenre (is) azért nem jut idő, de az értelmetlen hülyeségekre azért mindig szakítanak.

Végezetül jöjjön egy újabb magyarázat a történtekre, mert ezeknél az indok hamar változik:

 

 

 

Lényegében én kértem a törlésemet. XD ÁÁÁÁ, szóval ezt jelenti amit közzétett. 😀 Én személy szerint soha se mondtam, hogy az ncore szar, ahogy a staffot sem illettem ezekkel a szavakkal. Pusztán néhány emberke olyan magas lovon ül, hogy képtelen kezelni, ha őket éri a kritika. 🙂 Én személy szerint eltudom dönteni, hogy melyik oldalon szeretnék tag lenni, de ha valaki attól alszik jól, hogy ezt eldönti helyettem, akkor hajrá. 🙂 Továbbá azon az oldalon kommenteltem ahol jól érzem magam nem pedig az ncore fórumon ahol meg sem szólaltam. 😀 Szóval ez a féktelen „moderálás” csupán arra volt jó, hogy ismét legyen miről írni. Hát mit mondjak, kifogyhatatlanok ezek a srácok. Az ember alig győzi csapkodni a magas labdákat. XD

El fog telni pár év mire nekik is leesik, hogy nem mi tettük nevetségessé őket, hanem ők saját magukat. XD A fórumban üzengetnek? Nyomoznak? Jogokat csorbítanak bármi nemű szabálysértés nélkül?

Mindenkit moderálnak csak azokkal kivételeznek akiket moderálni kéne. De ugye ők elnézőek. Igen, saját magamon tapasztaltam, hogy mennyire 😀

Szerintem 1-2 esetben offolnak ahogy én is, és bizony az is megesik hogy nem megy nekik a szövegértés, ahogy néha nekem se. És nem mindig korrekt módon járnak el, de van hogy én is ebbe a hibába esem. Minden viccet félretéve nekem ez a véleményem, nekik pedig az ellenkezője. Ez a két vélemény még úgy sem fér meg egymás mellett, hogy nem is az ncore oldalon tettem közzé.

Több mint tíz éve írunk cikkeket, de ezért soha semmilyen problémánk nem volt. Aki kért, az kapott is helyreigazítást ha valamit sérelmezett. Persze fenyegetőzni, törölgetni is lehet, de régen pont azért nem történtek ilyen dolgok mert az emberek tudták jól, hogy nincs értelme.

Nektek mi a véleményetek? Szerintetek is jogos egy külső oldalon közzétett kritika miatt törölni valakit? Ma Magyarországon ennyire divat lett kirúgni valakit ha kiáll valami mellett vagy más a véleménye?

Mint írtam ma a hatalom nem ismer tréfát, hát üssük ott őket ahol láthatóan a legjobban fáj. Ne maradjon elhallgatva továbbra sem az igazság.

  • Sziasztok! Csupán a kattintható nevű személyek a hitelesített és ellenőrzött, regisztrált felhasználók! A szűrke színű egyének regisztráció, és bármiféle ellenőrzés nélkül írogatnak, többnyire nem létező e-mail címekről.

    Rangok és titulusok:

    Ezzel szeretnénk tájékoztetni és egyben motiválni benneteket arra, hogy regisztráljatok minél többen:

    https://www.torrentek.org/utsv4/register/

    Köszönjük a figyelmet, és további jó kommentelést mindenkinek.

  • Több komolyságot mikor személyes tragédia van. XD Ha előbb szóltok én bizisten rá írok XD De kár azon rugózni h mi lett volna ha XD
    Még azért fordulhat a kocka. Sose késő XD
    Régen mikor az nc fórumban elfajult egy téma, a moderátor hozzánk irányította a résztvevőket és nálunk folytatták amíg meg nem unták. :D Nem volt se kedvük sem pedig idejük arra, hogy sokadjára is levezényeljék ugyan azt a műsort. De ma? Ma annyira ráérnek a moderátorok, hogy még a külső oldalakat is marad idő moderálni. :D Sőt, maguk viszik vissza a balhét, hogy ott rendezzék le. :D Példa nélküli és egyben életképtelen ötlet. :D De mi mást tehetne? Azzal próbálkozik amit betanult. Miszerint ha megint írtok jön a bann XD A tiszteletet pedig kiérdemelni kell nem pedig kierőszakolni. Szóval ez a zsaroló magatartás maximum az új felhasználóknál érhet célt. A felnőtt emberek beszélni, érvelni szoktak. Az nc fórumban elszabadult pillanatnyi anarchiából tudni, hogy inkább csak félik őket nem pedig tisztelik. XD
    Én amúgy nem értem, hogy jutottunk el idáig, mert az a igazság, hogy torrentoldalon forumozó életet élni már lehetetlen... Valljuk be álltalában nem az jár szarul, aki normális.

    Manapság, mikor random törölgetik meg tiltogatják az embereket, csoda már ha letölteni merek egy oldalról nem hogy még fórumozzak, de komolyan... 1-2 külföldi oldalon már posztapokaliptikus helyzetek uralkodnak, és ncore is ezt veszi át, nos itt ez a probléma. Terjed a sz@r...

    Most ez is egy jó példa, ha hangot adsz a véleményednek rábaszol ennyi, ráadásul még csak nem is az ncoreon történt. Az egész egy vicc....
    Nekem aztán mind1, a lényeg hogy legyen miről írni. De azt elismerem, hogy nem kicsit fajult el a dolog. XD Nyilván nem ez volt a cél, hiszen én a rendeltetésének megfelelően használtam az oldalt, ha nem így lett volna már rég nem vagyok tag. A sajátomat pedig úgy ahogy szeretném.

    De valóban elképesztő, hogy egyes emberek annyira sérthetetlennek hiszik magukat, hogy a legkisebb kritika is feldolgozhatatlan trauma. Ilyen műsor után már nem adhatják a lazát, h baxunk rá. :D Én ha betudok lépni használom az oldalt, ha nem hát nem. Ha így akarnak bosszút állni az elég szánalmas. XD Nem mondom, hogy amit mi csináltunk az végtelenül érett, de láthatóan meg van a maga közönsége XD
    Sziasztok!

    Most egy olyan "levél" megírásáról döntöttem,amit én NEM AKARTAM (volna) megírni...
    ....mert nekem NEM szokásom privát és/vagy "nem kifejezetten publikus" témákat sem kivinni publikus platformra.

    De mivel rendkívül rossznéven veszem ha "valaki" HAZUDOZIK rólam és/vagy a moderátor jogait VISSZAÉLÉSRE használja....és még neki áll följebb....
    Az "Engin3" (felhasznált) nevezetű moderátor EZT TETTE! (minden állításomat bizonyítékkal fogom alátámasztani)

    De előtte egy megjegyzés, csak úgy általánosságban.

    A moderátoroknak úgy általánosságban véve, 2 féle tipusa van.

    Az egyik:aki kedves,segítőkész,udvarias,kulturált viselkedésű,VAN ÖNKRITIKÁJA
    és nem szégyelli bevallani ha esetleg hibázik és a jogaival SOHA NEM ÉL VISSZA!
    És...moderátor "rang" nélkül IS szívesen segít bárkinek (ha tud).

    A másik tipus:Aki azt képzeli magáról,hogy azért mert ő moderátor akkor ő valami "felsőbbrendű lény"
    és a moderátorságot valami "hatalmi" szimbólumnak tekinti és attól érzi magát "nagyfiúnak",hogy ő bizony
    BÁRMIT megtehet...akár hazudozhat és rágalmazhat is valakit olyasmivel amit az illető SOSEM tett...

    Az Ncore oldalon Engin3 nevezetű moderátor ez utóbbi kategória....és,hogy miért? Majd rátérek arra is, de kezdjük az elején!

    Síva moderátor: (pontos nickje:sivakapos)

    ŐT NAGYON KEDVELTEM! És igen...sokáig nagyon jóban is voltam vele..

    A véleményem maximálisan jó volt Síváról!
    Már akkor is, amikor még nem voltunk privát/barátkozós/levelezős kapcsolatban...

    Az alapján amiket korábban a fórumban láttam,olvastam tőle...az alapján "is" az volt a véleményem,hogy
    Síva egy abszolút kedves,udvarias,intelligens,segítőkész ember és mint moderátor is abszolút korrekt!
    Semmi rosszat nem tudtam róla mondani SOHA!!!


    Engin3: Őt nem ismertem (az incidens előtt)...nem volt róla semmilyen véleményem...Se jó, se rossz,mert NEM ismertem.
    A fórumban sem olvastam tőle semmi olyat, ami alapján véleményt tudtam volna formálni róla...
    ..tehát számomra ő a "semleges" kategória volt (az incidens napjáig).

    Nade mi is történt tulajdonképpen? Amiből ez a cirkusz kirobbant....

    A Dark Angel által írt előző cikk főszereplője a "thechoosed" (csuzika) nevezetű illető
    már elég hosszú ideje (több mint egy éve) folyamatosan zaklatott engem az Ncore fórumban.

    Akármit is írtam és akármelyik topikban...ő folyton ott termett és igyekezett folyton belém kötni.
    Tehát soha NEM a kérdésre válaszolt, hanem az én személyemet támadta...

    Síva több esetnek is szemtanúja volt és ő többször rá is szólt Csúzira...(warnt sose adott neki,de legalább rászólt...)

    Egy idő után úgy döntöttem, hogy levegőnek nézem ezt az idegbeteg csuzit....és nem reagálok neki,akármit is ír...

    De...ugyebár mindenkinél eljöhet a pillanat amikor az "ezredik" alkalom után bepöccen
    és pláne úgy, hogy az elmebeteg zaklató állítja be magát áldozatnak...

    Az történt, hogy én visszaszóltam csuzikának...
    ...utána Síva is írt amiben ENGEM TÁMOGATOTT és csuzira szólt rá, hogy "Fejezze be"

    Utána én küldtem Sívának, köszönetképpen egy olyan hsz-t amiben egy szivecske formájú puszikat dobáló cica szmájli volt...
    ...és még azt is odaírtam, hogy "Szerencsére vannak még Úriemberek" (ezt Sívára értettem)


    KÉP:


    Ezt a hsz-t már nem láthatjátok ott mert....mert én kitöröltem azóta....hogy miért?
    Szerintem ez egyértelmű (lesz) ha a levelem végére érek...

    Szóval ez a június 27. vasárnap este történt. Vagyis mivel éjfél után történt, ezért már június 28-at mutat ott a képen az időbélyegző...

    Szóval miután megköszöntem Sívának az intézkedést és az Úriemberhez méltó, udvarias viselkedést
    (mert tényleg az volt) és elküldtem neki azt a puszikat küldö cica szmájlit....ÉN NEM ÍRTAM ODA TÖBBET!!

    MEGISMÉTLEM! EGY DARAB KOMMENTET SEM ÍRTAM ODA TÖBBET!

    Nem is voltam neten...a gépem sem volt bekapcsolva!!!

    Egészen hétfőn este 6-ig! (június 28. hétfő este)

    Akkor léptem be újra...és láttam,hogy csuzika és Scissorhands a nap folyamán vitáztak...
    ...és megjelent ott egy másik moderátor, az Engin3 nevezetű és beírt egy ilyen hozzászólást... mutatom a képet:

    KÉP


    Vagyis ezzel azt állítja mintha én IS írtam volna MÉG vmit Síva írása után!
    Vagyis Engin3 moderátor HAZUDOTT!!!

    Tudom,vagyis láttam, hogy Csuzika és Scissorhands VALÓBAN témáztak ott egymással...
    ...de ez nem változtat azon, hogy ÉN NEM SZÓLTAM EGY ÁRVA SZÓT SEM!! NEM IS VOLTAM NETEN NAPKÖZBEN!

    Itt most nem arról van szó, hogy egy moderátor nem hibázhat, nem tévedhet.
    Természetesen bárki tévedhet,bárki hibázhat...ez önmagában még nem "bűn",
    hiszen ez BÁRKIVEL előfordulhat, hogy TÉVED / rosszul lát vmi/ rosszul értelmez vmit.....

    De ezt illik elismerni (ha valakit alaptalanul rágalmazunk meg) és ILLIK ELNÉZÉST KÉRNI!!!

    Nem hiszem, hogy a kedves Engin3 moderátornak leesett volna a korona a fejéről ha annyit mondott volna pl: "ja igen bocs,te tényleg nem írtál"...

    ENNYI!! MINÖSSZE ENNYIT KÖVETELT VOLNA AZ UDVARIAS VISELKEDÉS!!!

    Ha viszont az illető még utólag SEM hajlandó elismerni,hogy hibázott...bocsánatot sem kért...
    ÉS MÉG NEKI ÁLL FELJEBB....amit megtetéz TOVÁBBI HAZUGSÁGGAL....na azért az már más téma!

    Észrevettem azt is, hogy Engin3 moderátor UTÓLAGOSAN belemoderált az én írásomba
    (amit még előző nap írtam és amiben Síva semmi kivetnivalót nem talált, mert NEM IS VOLT..)

    Szóval úgy hirtelen egyszerre jött ez a többféle dolog...
    - csuzika újabb bunkózása...
    - Csuzika eljátsza mintha ő lenne az "áldozat".... (szegény)...
    - Engin3 moderátor olyasmit állít /hazudik rólam ami NEM történt meg...

    háát...kissé valóban bepöccentem...És írtam egy PRIVÁT üzit Engin3 moderátornak, amiben
    vázoltam röviden a történteket és rákérdeztem, hogy miért állít rólam valótlan dolgokat?

    Azt azért leszögezném, hogy noha kissé ideges voltam de...
    ÉN SEMMI SÉRTŐT NEM ÍRTAM NEKI! A neki íródott privát üzimben EGYETLEN csúnya szó SEM VOLT!!

    Válaszként egy flegma stílusú válasz érkezett tőle (3 mondat mindössze)...
    Továbbá egy egy hetes warnt is küldött nekem...
    Indok: "Moderátor sértegetése"....

    Akkor most ideteszem az üzit amit Engin3-nak írtam:

    KÉP Első része


    A levél második része:



    Itt pedig a kép arról amit Engin válaszolt.




    Utána írtam Sívának...ő meg is ígérte, hogy utánanéz a dolognak és 24 órán belül válaszol...

    KÉP


    Eltelt a 24 óra...Síva válasza ez volt:
    KÉP


    Ő is elismeri, hogy NEM volt semmi csúnya szó az írásomban....

    De...a stílusa "elég számonkérő"...

    Hm... hát az lehet, hogy számonkérő, de a számonkérés mióta számít "sértegetés"-nek?!

    Ezek szerint ha az ember megkérdez vkitől vmit,akkor az "sértegetés"?!

    Na nehogy már...mert a végén még elhiszem....

    Egyébként sem látok az Nc szabályzatban ilyet leírva, hogy Nem lehet a moderátort "számonkérni"....
    ...és olyat sem látok, hogy az NC oldal egyéni értelmezést hozott volna létre azon dolgot illetően, hogy "számonkérés = sértegetés"....

    De Síva a levele többi részében lényegében "beállt a kollegája mögé"....
    ...lényegében úgy tekerte ki Ő IS a dolgokat mintha Engin3 semmi rosszat nem tett volna...

    Síva! Tudod ez volt az a pont ahol /vagyis inkább innen kezdve...
    NAGYOT CSALÓDTAM BENNED!! NEM HITTEM VOLNA, HOGY TE "ILYEN" ember vagy....


    Azt én megértem, hogy ki kell állni / be kell védeni egymást a kollegáknak /haveroknak az Nc oldalon....
    alapjában véve ezzel én is egyetértek....de ez NEM azt jelenti,hogy gazsulálni kell a cimboránk HAZUG állításaihoz
    és elsmirglizni ha az illető VISSZAÉL A MODERÁTOR JOGAIVAL!
    Mert Engin3 igenis ez tette!


    Ő egyszerűen azért adott nekem warnt, mert NEM TETSZETT NEKI, hogy rámutattam arra, hogy
    VALÓTLAN DOLGOT ÁLLÍT + a csuzi dolog....amit nem kezdek előről...de ez most kb olyan volt mintha
    egy 100 oldalas cikkből csak a 88. oldalt olvasnánk el és ott is CSAK EGY mondatot...és ANNAK ALAPJÁN ÍTÉLKEZNÉNK!

    Egy intelligens ember ilyen szituban elismerte volna, hogy tévedett....és elnézést kért volna!

    Ő nem tette....sőt! Még ő durcizott be és egy HAZUG indokkal warnt adott nekem,
    a levelemre pedig egy 3 mondatból álló "pöfike" stílusban válaszolt.

    De azért azt a 3 mondatot is érdemes megnézni!

    Az első mondata ez volt: "Egyedül te írtál minősíthetetlen jelzőket thechoosedre".

    Tessék?? Én?? Itt Engin3 moderátor MEGINT HAZUDOTT!

    Az általa kitörölt részben ...mutatom a KÉPET...
    KÉP


    Azt a részt törölte ki,ahol azt írtam csuzikának, hogy ....

    Ezidáig mindig levegőnek néztelek ( = sosem reagáltam neked)...de már tényleg nagyon unalmas vagy...

    ...azóta, hogy nekiálltál arról beszélni, hogy "Te vagy az önvezető Tesla kocsik hivatalos magyar tesztelője" ( :D :D )
    ....Nem tudsz mást kitalálni mint kötekedni "csak úgy"?


    Sajnállak...mert nagyon szánalmas vagy...

    IDÉZET VÉGE!

    Nos Kedves Engin3? Ugyan HOL vannak ebben "minősíthetetlen" jelzők?
    Talán az, hogy azt írtam, hogy sajnálom őt mert nagyon szánalmas?
    Vagy amikor megemlítettem a Tesla önvezető kocsival kapcsolatos kamuzását?

    Te is tudod, hogy ITT IS HAZUDTÁL!!! Abban az általad kitörölt részben NEM VOLT SEMMIFÉLE "minősíthetetlen" jelző!!

    Nézzük Engin3 moderátor második mondatának az első felét, ahol ezt írja: " Nem érdekel mi váltotta ki"

    Hmm... hát ez újabb bizonyíték Engin3 moderátor rendkívül "tárgyilagos" hozzáállásához....

    Most elképzelem azt, hogy pl...meglátsz egy embert fegyverrel a kezében, ahogy egy másik emberre fogja....
    ---NEM kérdezel semmit az illetőtől, hogy MIÉRT fogja rá azt a fegyvert...vagyis téged "nem érdekel az indok"....
    ....egyszerűen csak a LÁTSZAT ALAPJÁN ÍTÉLKEZEL....és AGYONLÖVÖD azt az embert aki a fegyvert tartotta a kezében....
    ...mert a te sajátos felfogásod szerint...annak, hogy valaki fegyvert fog egy másik emberre, csakis EGY fajta magyarázata lehet...
    ....vagyis az illető nyílván egy rabló-gyilkos vagy egy sorozatgyilkos....
    .....az viszont meg sem fordul a fejedben, hogy annak bizony teljesen MÁS OKA IS lehet...
    ....pl az, hogy az illető (aki a fegyvert tartotta a kezében) csak ÖNMAGÁT VÉDTE,mert a másik támadt rá...az akarta őt megölni....

    Ha javasolhatom, NE menj soha jogi pályára kedves Engin3....mert ezzel a hozzáállással nem vinnéd sokra... :)


    Menjünk tovább! Engin3 második mondatának a másik fele ez volt: "Intézzétek ezt privátban,nem fórumra való"

    Micsoda?? :D Mármint ezt, HOGY kell érteni kedves Engin3 moderátor?

    Ha egyszer csuzika "haverod" PUBLIKUSAN (tehát a fórumban) köt belém, nekem arra PRIVÁTBAN kéne reagálni? :D
    Ezt most komolyan gondoltad? Vagy csak napszúrást kaptál? :D

    Az Engin3 által írt harmadik és egyben utolsó mondat ez volt: " A következő hasonló hangnemben megírt levelednél pedig kiváglak".

    Nos kedves Engin3, ezzel ismét azt bizonyítottad,hogy te
    az a tipusú moderátor vagy aki szeret VISSZAÉLNI A JOGAIVAL!


    Aki attól érzi magát férfinak, hogy előveszi és meglengeti a
    MODERÁTOR KUKACÁT....azt sok mindennek lehet nevezni,de NEM férfinak! :)


    A tisztelet az ALANYI jogon jár MINDEN (normális) embernek!

    Attól, hogy valaki moderátor,attól NEM lesz "felsőbbrendű lény"...

    Tiszteletet egy férfi csakis azzal érdemelhet ki,ha udvariasan és intelligens módon viselkedik,
    tudja kezelni a vitás helyzeteket....
    és NEM DEROGÁL NEKI SOHA ELISMERNI AZT ha esetleg TÉVED.....
    és NEM DEROGÁL neki kimondani azt, hogy "BOCSÁNAT... TÉVEDTEM"...



    És adnék neked egy kis tanácsot "udvarias viselkedés" témában!

    Ha privát üzenetet írunk valakinek,először ILLIK megszólítani az illetőt vagy KÖSZÖNNI neki.
    Tehát...ha esetleg nem érted...

    Tehát vagy úgy illik kezdeni, hogy pl "Szia" (vagy megszólítjuk az illetőt: "Kedves Engin3"...)

    Amikor én írtam neked ÉN megszólítottak Téged. :) AHOGY ILLIK!

    KÉP...


    Te még EZT SEM tetted meg!
    Még ezt a minimális tiszteletet SEM adtad meg nekem...a többiről már ne is beszéljünk...

    Síva!
    A nekem írt utolsó üzidre itt reagálok...mivel te is publikusan üzengetsz nekem...
    ...ahelyett, hogy NEKEM írtál volna (na mondjuk TUDOM MIÉRT csináltad...)


    KÉP


    Síva! Erre annyit mondok..ha ez igaz lenne, vagyis ha valóban "nem akartál volna megbántani"...akkor NEM ÍGY viselkedtél volna!

    BENNED nagyot csalódtam!! RÓLAD ezt NEM hittem volna...

    Nade...a cselekedeteivel mindenki önmagát minősíti!

    Akinek az okoz örömet, hogy visszaéljen a jogaival + hazugságokat találjon ki másokról....stb....

    Annak EZ LEGYEN A LEGNAGYOBB ÖRÖME AZ ÉLETBEN! :)

    Én csak SAJNÁLNI tudom az ilyen embereket! :)
    C