Antiszoc FigyelőnCore

thechoosed – egy megszállott insane rajongó naplójából

Sziasztok!

Sokat beszélgetek egy elismer pszichiáter barátommal, (egyesek szerint rám is fér XD ) visszatérő téma a normalitás fogalma és valahogy mindig arra lyukadunk ki, hogy ezt nem igazán lehet definiálni, ugyanis ez mindig  az adott kor aktuális szelleméből alakul ki.

Régen normális volt karlendítéssel köszönteni egymást, ma már egyenesen tilos. Régen bármi nemű következmény nélkül kinézhettük azt aki más, de ma már mások elfogadása tekinthető  normálisnak.

De ahogy régen is voltak akik a lovakra esküdtek az automobil ellenében, így ma is vannak olyanok, akik fittyet hánynak a kor szellemére, és valami egészen elbaszott módon teljesen ellentétesen viszonyulnak egymáshoz mint ahogy az a többség szerint elvárható lenne.

Ezeket az embereket nevezem én antiszociális elemeknek, ők a hangos kisebbség, akik egy letűnt kor don quijoteje ként szembemennek mindazzal amit mi emberek normálisnak nevezünk.

Persze csakhamar az is kiderült, hogy magam sem erősítem a normálisak táborát, ugyanis én feltehetően abba a félszázalékba esek, akik az olyan beteg elmékre vadásznak akik minden különösebb ok nélkül bántanak, provokálnak másokat. Pontosabban nekik is van rá okuk, de azt kórós elváltozásnak hívják az agyban, és csupán a boncolás után derül fény rá.

Ez az egész engem arra sarkal, hogy pont olyan elszántsággal kezdjem ki ezeket a köznyelvben csak bolondoknak nevezett illetőeket, ahogy azt ők is teszik áldozataikkal.

Én leszek a ti idegenvezetőtök, miközben a saját környezetükben vesszük szemügyre ezeket a különös lényeket. Megmutatom mire kell figyelni, mit hogyan kell érteni, és azt is ismertetni fogom, hogyan is kellett volna viselkedni. Ezen bejegyzésem ajánlom az nc modorátorainak, és minden tanulni vágyó kezdő biológusnak.

A mai tanagyag, egy többéves tanulmány eredménye, melynek alanya egy thechoosed nevezetű illető volt.

Nála feltehetően egy trauma váltotta ki az antiszociális viselkedést. Történt ugyanis, még valamikor 2015 környékén hogy a PREtorians nevezetű torrent oldal bezárni kényszerült. A vezetőségben két oldal neve merült fel mint esetleges új otthon a felhasználóiknak. Az egyik a Carpathians a másik az iNSANE!

thechoosed azt szerette volna ha a Carpathians  lenne a befutó, de vezetőség  az iNSANE mellett döntött.

Ez olyan fokú törést okozott benne, hogy képes volt 6 éven keresztül provokálni, zaklatni valakit, csak mert az iNSANE mellett állt ki, de az is elég volt ha csak megemlítette. Egy idő után bármit írt az illető, thechoosed ott termett és provokálni, sértegetni, piszkálni kezdte.

Hat év! Emberek, hat év XD Mennyi idő és energia beleölve egy olyan emberbe, egy olyan oldalba akit és amit még csak nem is kedvelünk. Ez azt hiszem kimeríti a normalitás fogalmát.

De lássuk hogyan is nézett ki ez a gyakorlatban, ugyanis olyan jól csinálta, hogy keveseknek tűnt fel a folyamatos zaklatás és provokálás, többek között még az nc vezetésének sem:

 

Robogo megoszt egy hírt az iNSANE-al kapcsolatban, thechoosed egyből ott terem, és megrágalmazza az oldalt. Érdemes figyelni, mert ahova robogo ír, thechoosed egyből megjelenik, és inzultálja.

 

Robogo ír,  thechoosed is megjelenik de ugye ebben nincs semmi. Csupán elhangzik hogy szerinte nem meglepő módon nem tudja jól. Ha ez nem burkolt lehülyézése a másiknak akkor nem tudom mi az. Normál esetben, ez úgy hangzana, hogy nem tudod jól, vagy rosszul tudod. Persze csak ha nem a másik sértegetése a célod.

 

Robogo ír, thechoosed ismét beleköt, mert szerinte a mosolygós szmájli az a kárörömöt fejezi ki. XD Hát bevallom néha én se tudom melyik mit jelent, de azért a mosolygós még nekem is megvan. Vigyázat, a spoiler.. Csak egy mosolyt jelent XD

 

Robogo ír, thechoosed ismét ott terem, és a legártalmatlanabb megjegyzésbe is beleköt.

 

 

Robogo ír, de az árnyéka ismét megjelenik. Majd közli, a többség tudja amit robogo nem. XD Robogo meg azt tudja amit többség nem, hogy megszállottam kötekszel XD

 

Robogo ír, thechoosed ismét provokál, majd eljátssza, hogy ő aztán hozzá se szól. Igen? Szerintetek nem ez az évszázad hazugsága? Na jó nem. De ott van a top ötvenben XD

 

Robogo ír, thechoosed ismét hozzá se szól. XD Fordítóink még rendíthetetlenül dolgoznak azon, hogy kiderítsék mit is akart írni, de annyi már bizonyos, hogy nem magyarul van.

 

Robogo ír, thechoosed pondrónak nevezi, személyeskedik, majd közli ne tévesszen meg ez senkit, ő nem foglakozik vele. XD

 

Robogo ír, thechoosed  ismét személyeskedik, majd féktelen hazudozásba kezd arról, hogy itt valójában őt provokálják. XD Tehát név nélkül oda szúr, és ha a másik reagál, adja a hülyét. De ravasz. Ja, nem. De kétségkívül az nc vezetését át tudja verni, mert több mint hat éve változatlanul mehet a műsor.

itt van még közel 20 (nem az összes) alkalom mikor ő nem foglakozott robogoval:

https://www.torrentek.org/debil/2.png

https://www.torrentek.org/debil/3.png

https://www.torrentek.org/debil/4.png

https://www.torrentek.org/debil/5.png

https://www.torrentek.org/debil/6.png

https://www.torrentek.org/debil/7.png

https://www.torrentek.org/debil/8.png

https://www.torrentek.org/debil/9.png

https://www.torrentek.org/debil/10.png

https://www.torrentek.org/debil/11.png

https://www.torrentek.org/debil/12.png

https://www.torrentek.org/debil/13.png

https://www.torrentek.org/debil/14.png

https://www.torrentek.org/debil/15.png

https://www.torrentek.org/debil/16.png

https://www.torrentek.org/debil/17.png

https://www.torrentek.org/debil/18.png

https://www.torrentek.org/debil/19.png

Szerintem nem kicsit meríti ki a zaklatás, a provokálás, és a személyeskedés fogalmát, de hát ez csak az én véleményem. De az nc vezetése szerint „jóazúgy”, mert egyik incidens sem ért még egy árva warnt sem.

Mellesleg nem csupán robogonak kell elszenvednie thechoosed kérlelten figyelmét. So se tudni, mi vált ki nála újabb rohamot és kit pécéz ki magának.

Elég az is ha csak egy betűt elírsz:

 

Az illető fűrész helyett förészt írt, és ez láthatóan a nap fénypontját jelentette a fórumban kérődző élettelen senkiknek. Tapsifülesnek mindent jól írjatok, mert egy betű tévesztés, és szegény nem tudja értelmezni az egész mondatot. Hát mit is mondjak, a brit tudódósok nem őt keresik meg a következő kutatásukhoz XD

 

 

Ugyan az a személy feltesz egy kérdést a válaszolj majd kérdezz témában és thechoosed  ismét ott terem. Milyen véletlen, h ismét ugyan annak a személynek címez egy otromba kérdést, de mivel nem írt nevet, így nyilván nem is neki szólt. Hát igen.

 

Ismét ugyan az a felállás. Persze ez is bárki másnak szólhatott volna de nem így lett.

 

Ugyan az a személy és ismét egy sértő megjegyzés. Amit ha kikérsz magadnak, előadja, hogy ő aztán nem is neked szánta, nincs ott a neved. Úgy látszik a hazudozást az anyatejjel szívta magába.

 

Ismét egy ártatlan kérdés amire ismét a nyilvánvaló kötekedés a válasz.

 

Detto. Itt meg kell ragadnom az alkalmat hogy elmondjam, hogy érthető okokból nem lehet mindenki szimpatikus a számunkra. De amíg a normális emberek nem reagálnak az őket irritáló személyek bejegyzéseire, addig az antiszociális elemek úgy érzik itt az alkalom, hogy egy nagyot belerúgjanak az illetőbe.

A moderátoroknak pedig pont az lenne a dolguk, hogy az ilyen elemeket kiszűrjék, megfékezzék, de láthatóan ez a feladat már túlnőtt rajtuk.

Pedig csak meg kéne neki mondani, ha még egyszer ez  előfordul akkor kiváglak. De sajnos ennyi userből nehéz ám megtalálni azt aki valóban meg is érdemli ezeket a szavakat XD

 

Egy újabb nyilvánvaló piszkálódás, ami az ötvenedik után már elég zavaró tud lenni.

 

Egy újabb ártatlan megjegyzés ami bárkinek szólhatna, de mégis ugyan azt a konkrét személyt találta meg. Ebben a véletlenben max az nc staff hisz XD

 

És mivel foglalkozik a kedves thechoosed mikor nem embereket piszkál, sérteget és provokál?

A rejtett homoszexualitását éli ki:

 

De a családon belüli erőszak is megihleti:

No meg gombát „szedni” is szeret:

No meg a szex se úgy megy neki ahogy kéne:

 

De ha már ennyire szereti az aberrált  verseket mi is írtunk neki egyet:

„Orbán atyánk megmondta vegyünk föl maszkot, de te láthatóan a fürdőkádban is hordod.

Talán nem ártana lazítani rajta, mert így nem jut elég vér az agyadba.

Zavart viselkedésed tán pont ennek tudható be, talán nem ártana néha kimenni a friss levegőre.

De te csak a kádban ásztatod magad, és zaklatod az nc felhasználókat

Láthatóan rajtad már a kék pirula sem segít, vágyaidat mások sértegetése elégítheti csak ki.

Hát mit is mondhatnék én egy ilyen embernek? Dugd fel a gumikacsádat jó mélyen a seggedbe.”

 

De versírás mellett a képzőművészetnek is előszeretettel hódol:

Hát igen, kit mi indít be vagy izgat fel. Bár én az igazat megvallva soha sem értettem ezeket a művészeket XD

 

Ami igazán elképesztő, hogy még büszke is kényszeres tevékenységére:

 

Ő lehet, hogy nem számolja ahogy a modik sem, hogy hányszor provokált, követett megszállottan másokat, de én láthatóan igen XD Az avatarja szintén beszédes és túlmegy a jó ízlés határán.

Hét éve tagja az nc közösségének, de ebből hatot mások provokálásával, zaklatásával és sértegetésével töltött el.

Ha valaki szóvá teszi, játssza a hülyét, mondván ő nem is foglakozik az érintett személyekkel. A modik fejében villog a kérdőjel. Sehol egy kurva anyád, sehol egy trágár jelző, akkor minden rendben, gyerünk kedves thechoosed találd meg csak azokat, akik neked a büdös életben nem ártottak, és csak annyi a bűnük, hogy egy levegőt szívnak veled.

Ha pedig már nagyon zavaró a ráérkező panasz jön az intézzetek pm-ben sablonszöveg. Mégis mit intézzenek pm-ben? Ott piszkálja és zaklassa tovább őket?

Ha valakit agyba főbe vernek, tán azt mondja a rendőr, h nem érdekel, otthon intézzétek ne az utcán? XD

Szóval mit intézzünk pm-ben? Gyógyszert is csak személyes találkozó után lehet felíratni.

Szerény véleményem szerint ha valaki nem szimpi, hát át kell nézni rajta. Nem reagálni a bejegyzéseire, pláne nem ha nem is nekünk szólnak.

De akinek ez magas, sőt abban leli örömét, ha másokat piszkálhat, provokálhat, ráadásul éveken át, az egy beteg ember. Szóval aki ismeri személyesen is ezt a thechoosed lesz szíves egy kurva nagyot rúgni a pofájába.

De még így is nagyon messze leszünk attól, hogy azt mondhassuk, végre megkapta a beteg zaklató ami neki jár. Mert ugye 6 év zaklatás az nem kis idő.

És mi a mentsége erre?

Elhiszem, de a legkönnyebb mindig a mentális betegségedre meg a nehéz gyermekkorodra fogni a dolgokat. Viselkedj férfi módjára az ég szerelmére.

  • Sziasztok! Csupán a kattintható nevű személyek a hitelesített és ellenőrzött, regisztrált felhasználók! A szűrke színű egyének regisztráció, és bármiféle ellenőrzés nélkül írogatnak, többnyire nem létező e-mail címekről.

    Rangok és titulusok:

    Ezzel szeretnénk tájékoztetni és egyben motiválni benneteket arra, hogy regisztráljatok minél többen:

    https://www.torrentek.org/utsv4/register/

    Köszönjük a figyelmet, és további jó kommentelést mindenkinek.

  • Nem tudom ti hogy vagytok vele de én már egy napja röhögök ezen a cikken. :fetrengveröhög Ki is nyomtattam.
    :koronaval
    Minden cikket védenek a szerzői jogok XD De ez esetedben eltekinthetünk ettől XD Terjesszétek csak az igét.

    BudaésPest! Teljes mértékben igazad van, ez egy véget nem érő körforgás. Én már az első alkalommal azt javasoltam a Sirenettának, hogy mivel láthatóan nem tud átnézni rajta, akkor inkább ne is írjon a fórumba és kész, mert ennek soha se lesz vége. Ez az egyetlen megoldás. Én már megtanultam, hogy bizonyos emberekbe minden csepp energia kár. Én mára csak olyan emberek társaságát élvezem, akik szeretnek, mindenki más a körön kívül van. Amúgy mégis miről marad le aki nem ír az nc fórumba? Nem hajtanak rá a modik? Nem kezdik ki a beteg agyalágyultak? Nem szembesülhet naponta a magyar nyelv meggyalázásával? Nagy kaland XD


    Mellesleg Sirenetta kimoderált bejegyzésben az is elhangzik, hogy a thechoosed azt kamuzta, hogy ő segített a tesla fejlesztésében ami nyilvánvaló hazugság. XD Később thechoosed tagadta, hogy ez a bejegyzés bármilyen formában elhangzott, a moderátor pedig neki adott igazat, és törölte a számonkérő megjegyzést Sirenetta kommentjéből. Segédkezve hazugnak állítani be valakit aki valójában igazat mondott.

    Pedig csak utána kéne nézni ki hazudik, mert ez nem csupán hit kérdése. Én megtaláltam az állítólag soha meg nem született kommentet:



    Tehát a nyomi tényleg orbitális hazugságokkal kábítja a népen, de ha kell le is tagadja. Ez hazugság, drága modi mentsél meg. :D És meg is menti, hát mit mondjak. Hazudni szabad, de ha valaki erre felhívja a figyelmet, őt moderálják és kiáltják ki hazugnak. Én kérek elnézést :D

    Most hogy kép is van róla, ez a meg nem történt dolog, hirtelen átmegy egy ártalmatlan tréfába. Így cserélnek gazdát az ilyen mondvacsinált dolgok. Az előbb a létezését is tagadtam, később eszembe jut h csak vicceltem :D

    A tény attól még tény marad, Sirenetta igazat mondott, thechoosed pedig hazudott, még ha ez nem is érthető mindenkinek. XD De jó, oké, igazatok van, elképzelhető, hogy thechoosed valóban segített a tesla fejlesztésében, ez esetben jogosan vádolja a fórumtársát hazugsággal, és a hős modik is jogszerűen jártak el XD
    B
    • B
      BudaésPest
    • 2021-07-01
    Közbe rájöttem honnan ismerős a srác neve bh-ról. Bár ott teli van nagyképű emberkével a fórum és egy halom trollal, lehet ezért nem ugrott be hirtelen XD Túlságosan beleolvad a környezetbe. XD
    Közbe rájöttem honnan ismerős a srác neve bh-ról. Bár ott teli van nagyképű emberkével a fórum és egy halom trollal, lehet ezért nem ugrott be hirtelen XD Túlságosan beleolvad a környezetbe. XD
    A best komment. XD Én még a saját hülyeségeimen se mosolygom el magam, de most majdnem lefordultam a székről XD :D Rátappintottál a lényegre, ugyanis a bh-n a hasonszőrű cimborái bevédik a seggét és ott aztán kiélheti magát. Erre is voltak példák, de annyira azért én se érek rá, hogy minden lépését dokumentáljam. De a beképzelt faszkalapok című önéletrajzi ihletésű könyvemben erre is kitérek XD
    N
    • N
      Nelson
    • 2021-07-01
    Nagyon tetszik Dark Angel észrevétele! A moderátoknak add meg tiszteletet légy minden helyzetben kedves a seggüket is nyald ki mert egyből kivágnak ha megsérted őket. Ha valaki téged provokál azt el kell tűrni mert le se szarják. Ilyenkor mégis hol van határozott fellépés?
    S
    • S
      szappanoskrumpli
    • 2021-07-01
    Megvan az oka annak hogy a felhasználók nagy része csak letölteni jár az oldalakra és nem társalogni. A többség használja a trackereket arra amire valók a fórum részt meg mellőzik a problémás egyénekkel együtt. Tisztelet a kivételnek természetesen. Előfordult hogy én is vitatkoztam a staff-al (nem magyar oldalon) de hosszútávon biztos lehetsz abban hogy te húzod a rövidebbet attól függetlenül hogy igazad van vagy sem.
    S