Sziasztok! A viharos szétválás és a megannyi nyilvános üzengetések után úgy néz ki ismét szent a béke Cinema zsozso és a netmozi vezetése között.
Pár hónapja írtuk meg, hogy a népszerű online kalóz nem éppen békés keretek között hagyta el a netmozi fedélzetét:
Most viszont az alábbi képpel jelzi visszatértét Cinema zsozso, aki aranyzsozso néven tevékenykedik ismét a netmozin:
Pár hónapja ugyan ez a logó még így festett:
By paint! XD Nem túl elegáns megoldás, de értjük a célzást.
Akik régebb óta tevékenykednek a torrent világban azok tudják, hogy volt már ez a rejtett világ színtere nagy csatározásoknak, összeveszéseknek illetve kibéküléseknek. Így nem meglepő ez a mostani nagy egymásra találás sem.
Ha még emlékeztek az egyik régebbi interjúnkra amit a diablo torrent és a netmozi tulajdonosával készítettünk, akkor ott elhangzott egy érdekes szösszenet zsozsoval kapcsolatban:
Mint feltöltő szívesen látom a netmozin, de hatalmat nem adok már neki!
MR Diablo
Ez az opció válhatott valóra, ugyanis zsozso új rangja szuper feltöltő a korábbi adminisztrátori helyett:
Az online feltöltők célja pedig nem más mint hogy minél szélesebb körben terjeszthessék anyagaikat, hiszen így tehetnek szert a lehető legnagyobb bevételre a fizetős tárhelyek segítségével. Így nem meglepő, hogy minden nagyobb online filmes oldalon jelen akarnak lenni. A szükség tehát mondhatni nagyúr.
Sziasztok! Csupán a kattintható nevű személyek a hitelesített és ellenőrzött, regisztrált felhasználók! A szűrke színű egyének regisztráció, és bármiféle ellenőrzés nélkül írogatnak, többnyire nem létező e-mail címekről.
Rangok és titulusok:
Ezzel szeretnénk tájékoztetni és egyben motiválni benneteket arra, hogy regisztráljatok minél többen:
https://www.torrentek.org/utsv4/register/
Köszönjük a figyelmet, és további jó kommentelést mindenkinek.